Növényvédelmi előrejelzés

Össze kell gyűjteni a moníliás termést

Agrofórum Online

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kora őszi, kellemes időjárás. A nappali hőmérséklet általában 20-25 Celsius fok között tartózkodott, időnként ennél is magasabb volt, éjszakánként viszont gyakran csak 5-10 fok volt. Az erős lehűlés miatt gyakori volt a hajnali harmatképződés. Az erős lehűlés és a harmatképződés elősegítette a gyümölcsszíneződést. Nagyobb mennyiségű eső csak a nyugati és az északkeleti tájegységekben hullott, másutt továbbra is a szárazság az úr. Szinte minden gyümölcs- és zöldségféle betakarítása folyik, amit viszont a csapadékmentes időjárás segít.

Az alma és a körte betakarítása is ütemesen halad. Az almamoly rajzása már befejeződött, viszont a hernyók még táplálkoznak a gyümölcs belsejében. A természetes hullás mellett ez is az oka, hogy sok a gyümölcs a fák alatt, valamint bőven látni moníliával fertőzött termést a fákon és a fák alján.

Tápanyag felvételi problémákra utal, hogy gyakori a gyümölcsfoltosság, ami a kalcium hiányára vezethető vissza. A kalcium pótlása ebben az időszakban már nem megoldható, azt korábban, a termés kisdió méretétől kezdődően kell elvégezni, levéltrágyázással. Aki még nem szüretel, végezze el a tárolási betegségek elleni záró permetezést, így a tél folyamán jobban eláll a gyümölcs a tároló helyiségben.

A keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly rajzása is lezárult, így már nem fenyegeti a csonthéjasokat. A fák lombhullása látványosan erősödött, aminek részben a sztigminás- és blumeriellás levélfoltosság az oka. Már ezeken a fákon is megkezdhető az őszi lombfertőtlenítés.

A diófákon tovább erősödött a megfeketedett termés potyogása. A beteg diókat megvizsgálva, jól látható a nyugati dióburok fúrólégy és a baktériumos rothadás károsítása. A termések egy részében még ott a buroklégy lárvája, de a nyüvek java már a talajban bábozódik. A légyrajzás már jórészt lezárult, a csapdák már alig fognak kártevőt.

A szőlő szürete javában tart. A termés cukrosodása biztató. Házi kertekben erősödött a levelek és a hajtások lisztharmat fertőzöttsége, ezért szüret után fontos a betegség terjedésének blokkolása. A másodlagos hajtásokon a peronoszpóra mérsékelt megjelenése figyelhető meg, viszont a szürkerothadásnak nem kedvez a nappali meleg és száraz idő, így alig látni beteg fürtöt a tőkéken. Annál nagyobb a darazsak, méhek és a hangyák károsítása a bogyókon, de a csapdázáson kívül más lehetőség nincs a kár elhárítására.

Minden növényen tömeges a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska, jól láthatók a szívogatás nyomai a terméseken. Néhány kifejlett egyed már keresi a téli búvóhelyet, ezért az ajtókat, ablakokat tartsák zárva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Törpül, sárgul az árpa?

2025. április 26. 13:10

Az árpa sárga törpülés vírus ellen, jobban mondva annak terjesztői ellen az őszi vetés után tudunk hatékonyan védekezni.

Házikerti teendők: fagykár, monília és szilvadarázs

2025. április 16. 13:10

A házikerti teendőket körvonalazza a monília, a poloskaszagú szilvadarázs megjelenése, valamint a fagykár is.

Levélfoltosság, őszi árpa: ideje elővenni a permetezőt + videó

2025. április 11. 14:30

A hálózatos levélfoltosság jelenlegi, korai stádiumában még lehetőséget ad a hatékony védekezésre az őszi árpában.

Növényvédelmi előrejelzés: fagykár és lappangó kártevők

2025. március 22. 08:10

Az esős napokkal egyidejűleg a hőmérsékleti értékek is csökkentek, az elmúlt napokban pedig visszatértek a fagyos éjszakák. A drasztikus lehűlés sajnos az idei évben is aggodalmat okozott a gyümölcstermesztők számára.

Szőlő: látványosan elszaporodott a filoxéra

2018. július 19. 08:18

Gyümölcsöseinkben egymás után érnek a fák termései. Ennek ellenére nem lehet megszakítani a betegségek és a kártevők elleni védelmet.

A gyepek, pázsitok ápolásáról se feledkezzünk meg!

2018. augusztus 20. 08:09

A gyakori, kis adagú öntözés meleggel párosulva szinte melegágya a füvön megjelenő lisztharmat és más levélfoltosságot előidéző betegségeknek.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés - március 16.

2022. március 16. 12:18

A mögöttünk álló héten nem történt gyökeres változás az időjárásban. Március közepén továbbra is az ilyenkor megszokottnál hidegebb az időjárás. Az éjszakai fagyok még mindig rendszeresek, csupán a nappali hőmérsékletben van némi javulás. Napsütötte időszakokban a hőmérő akár 10-15 C0-ot is mutat, de mihelyt beborul, alaposan csökken a hőmérséklet.

Erőteljesen terjed az almafa vértetű, védekezzünk ellene!

2019. július 31. 08:33

Július utolsó hetének időjárását főként a nagy változékonyság jellemezte. Zivatarfelhők jöttek- mentek az országban, kiszámíthatatlan valószínűséggel okoztak csapadékot, helyenként jeget is hozva. Kisebb körzetekben az eső intenzitása jelentős károkat okozott. A jelenlegi növény-egészségügyi helyzet a betegségeknek és a kártevőknek egyaránt kedvez, elsősorban a magas páratartalom és az erős éjszakai harmatképződés miatt. A talaj átmeneti magas nedvességtartalma kedvező mikroklímát teremt a kórokozók számára, de több kártevő rajzása ismét erősödött.