Növényvédelmi előrejelzés

Pettyesszárnyú muslica miatt veszélyben a szeder, a málna, a bodza

Agrofórum Online

A naptári ősz első dekádjának időjárása még a nyarat idézi. A nappali hőmérsékletek általában 25 Celsius fok körül mozognak, éjszaka viszont alaposan lehűl a levegő. Az alacsony éjszakai hőmérséklet miatt erős a harmatképződés. Frontok most nem befolyásolják hazánk időjárását, és a rövidtávú előrejelzés is ezt mutatja. A kellemes időjárás elősegíti a növények érési folyamatait, több növény betakarítása nagy erőkkel zajlik.

Így van ez a szőlő ültetvényekben is, ahol a korai fajták szürete folyamatos. A szőlőlisztharmat fertőzés levéltünete a felső lombszintre szorult, a másodlagos hajtásokon most együttesen fertőz a peronoszpórával, de ezeken a leveleken erőteljesek a levélatka okozta torzulásos tünetek is. Az idén a kígyóaknás szőlőmoly fertőzés a korábbi éveknél több gondot okoz az ültetvényekben, most a 4. nemzedék lepkerajzása zajlik. A viszonylag száraz idő ellenére meglehetősen magas a szürkepenész okozta fürtmegbetegedés, főként a vékony héjú szőlőfajtákon.

A betegség terjedését elősegíti a darazsak rágása, ami más gyümölcsféléknél is megfigyelhető. A megrágott terméseken azonnal megjelenik a gyümölcsfertőző monília jellegzetes tünete.

Bogyós gyümölcsű növények közül most a szeder és a kétszer termő málna és a bodza termése van veszélyben, elsősorban a Drosophila suzukii tömeges jelenléte miatt. Az okozott kár óriási, a védekezés gyakorlatilag eredménytelen a pettyesszárnyú muslica ellen. Ezen túlmenően a bogyók szürkepenészes rothadása viszi el a termés egy részét. Ribiszkében a lombozat egy része már lehullott az amerikai lisztharmat fertőzés következtében, de jelentős a vesszők deformáltsága is a kórokozó miatt.

Dió ültetvényekben a nyugati dióburok fúrólégy rajzása tovább folytatódik, bár a rajzás üteme csökkenő tendenciát mutat, a csapdák heti fogása mostanra 25-50 darabra esett vissza. Még most is megfigyelhetők friss szúrásnyomok a zöld burok felületén, de szétbontva a termésburkot fiatal és idős lárvákat is találunk. a termés belsejében még károsít az almamoly hernyója is, hiszen eddig az is folyamatosan repült a csapdákba, április eleje óta. Az augusztusi esőzések miatt felerősödött baktériumos- és gnomóniás fertőzés, a beteg levelek és részben a termés hullása megkezdődött ezeknél a fáknál. A beteg termések másik része a fán maradva mumifikálódik.

A meggy és cseresznyefák lombozatán egyre több a blumeriellás fertőzéstől származó levélfolt, illetve helyenként erőteljes korai lombhullás kezdődött el a betegség miatt. Ebben az esetben a kontakt hatású készítményekkel meggátolható az idő előtti lombvesztés, mely kihatással van a jövő évi rügyek egészségi állapotára is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Rohamosan szaporodnak a zöld vándorpoloskák

2020. augusztus 9. 14:47

Takácsatkára szinte minden növénykultúrában számítani lehet, ha szükséges inkább most védekezzünk, nehogy a későbbiekben felszaporodjon a kártevő.

Kezdődhet a fejtrágyázás és a gyümölcsfák tisztogatása

2018. február 26. 16:04

Hiába a február végi nagy hideg, a kártevők és betegségek nem fognak tömegesen elpusztulni, a növényvédelemre ismét fel kell készülni.

A növények fejlődését veszélyezteti már a csapadékhiány

2020. április 14. 13:44

Az elmúlt napok időjárását és növény egészségügyi helyzetét alapvetően a tartós szárazság határozta meg. Jelentősebb mennyiségű csapadék utoljára csak március elején esett, azóta a felső talajrétegek vízkészlete minimálisra csökkent. Húsvét hétfőjén gócosan esett ugyan néhány milliméter csapadék, de ez nem jelentős tényező a növények szempontjából, hiszen a napi párolgás ennél jóval több lenne, ha lenne miből. A kalászos gabonák szemmel láthatóan kiheverték a fagyok okozta levéltörést és elhalást, de a fejlődésük alaposan lelassult.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: ellenőrizzük a vetéseket a pocokfertőzés miatt!

2022. október 18. 12:03

A jelenlegi és a várhatóan csapadékmentes időjárás kedvez a mezei pocok további szaporodásának, a fertőzés kiterjed az elvetett őszi kalászos területekre is.