26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Növényvédelmi előrejelzés

Rajzik a repcedarázs

Agrofórum Online

Az elmúlt héten kezdetben ősziesre fordult az időjárás, majd néhány nap után ismét kellemes nyárvégi napok köszöntöttek ránk. A nappali 20-25 Celsius fok maximumok mellett éjszakánként jelentős volt a lehűlés, így csak 5-10 fokot lehetett mérni. Ezen a héten csapadék csupán helyenként hullott, de jelentéktelen mennyiségben. A nagy hőmérsékleti különbség miatt reggelente erős harmatképződést lehetett tapasztalni.

Annak ellenére, hogy a múlt hónap végén elkezdődött az őszi káposztarepce vetése, még most is nagy területeken virít a repce árvakelés országszerte. Az árvakeléseken jelenlevő betegségek és kártevők most már közvetlenül veszélyeztetik az elvetett vagy kelő félben levő repcevetéseket. Az árvakeléseken jelenleg a fómás levélfoltosság felszaporodása figyelhető meg, míg a keresztesvirágúak és a földibolhák imágói továbbra is hámozgatják a növények leveleit. A bolhafertőzöttség táblánként erősen változó mértékű, a mérsékelttől a kiugróan magas szintig.

E két károsító mellett fokozatosan erősödő mértékű a repcedarazsak rajzása, mely az árvakelésekről könnyedén áttevődhet a fiatal vetésekre. Az előző hónapban már látványosan erősödött a vetési bagolylepke rajzása, mely különösen a gyomos elővetemény táblákat veszélyeztette, ugyanis itt voltak kedvezőek a feltételek a bagolylepke tojásrakásra. A vetőágy előkészítő munkálatok csak mérsékelt eredménnyel gyérítik a kikelt mocskospajorokat, ezért érdemes már most ellenőrizni a vetéseket.

A kukorica érése már a nyugati országrészben is elkezdődött, de más térségekben a növények előrehaladottabb állapotban vannak. A cső alatti levélemeletek szinte mindenütt leszáradtak, a csövek pedig lefelé fordultak a száron.

Rajzik még ugyan a kukoricamoly második nemzedéke, de a lepkék repülése csökkenő tendenciájú, a heti fogás mindössze 4-7 darab csapdánként. A viszonylag nyugodt idő miatt a fertőzött növények szártörése kevéssé jellemző még most. A szárazság miatt a fuzáriumos cső-és szemfertőzöttség a korábbiakhoz képest alig változott, és elsősorban a csővégek érintettek a megbetegedésben. Általános jelenség a mezei nagyvadak, a szarvasok és a vaddisznók növekvő kártétele a kukoricásokban, ami ellen a gazdálkodók tehetetlenek.

A napraforgó érése országrészenként erősen változó mértékű, a nyugati tájegységekben még csak most kezdik a deszikkálást, délen és keleten pedig már javában folyik az aratás. A már korábban sem jelentős mértékű levél- szár-és tányér megbetegedés a száraz idő következtében alig változott, inkább az élettani jellegű száradás a jellemző a növényeken.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: mit hozott az eső?

2025. július 12. 08:10

A csapadék után fellélegeztek a növények – de a kórokozók és kártevők is újra támadásba lendültek a földeken.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Őszi tennivalók a kertben: gyepek, pázsitok gondozása, gyümölcsfák lemosó permetezése

2018. október 24. 10:55

Árnyékos részeken ebben az időszakban felütheti fejét a pázsitfűfélék lisztharmata, a különböző levélfoltosság betegségek és a rozsdagomba, ezért az első tünetek észlelésekor védekezzünk a kórokozók ellen. Sok gyümölcsféle és a szőlő már ledobta lombozata jó részét, így mind aktuálisabbá válik az őszi lemosó permetezés elvégzése.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: megtáltosodott a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska

2023. július 19. 11:40

Július második dekádjában túlnyomóan meleg, hőségnapokkal terhelt időjárás uralkodott. A nappali maximum hőmérsékletek rendszeresen 30 fok fölött tartózkodtak, és éjszakára sem csökkentek 20 fok alá.

Erősödőben a nyugati dióburok fúrólégy rajzása – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. augusztus 3. 09:10

Az elmúlt héten folytatódott a nyárias időjárás. Az országon több hullámban átvonuló időjárási frontok többfelé hoztak csapadékot, de sok tájegység nem kapott az esőből. A hirtelen hőmérsékletváltozás néhány körzetben komoly jégveréssel társult, jelentős károkat okozva. A nappali és éjszakai hőmérséklet már lecsökkent, megszűnt a 30 fok feletti forróság.

Továbbra is erőteljesen fertőz a szőlőperonoszpóra

2019. augusztus 28. 08:33

A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly folyamatosan rajzik, ugyanez mondható el a nyugati dióburoklégy előfordulásáról is.