11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Növényvédelmi előrejelzés

Rajzik az áprilisi és a májusi cserebogár is

Agrofórum Online

Ezen a tavaszon az alma, a körte és a szilva is kapott virágzás közben éjszakai fagyot. Szerencsére ez a lehűlés nem volt akkora, mint a kajszi és az őszibarack esetében, de az almánál éppen a legértékesebb „királyvirágokat” érintette. Az egész országra kiterjedő szárazság ugyan a gyümölcsféléket most még kevésbé érinti, de a szabadföldi zöldségkultúrákat annál jobban. Ezeknél a növényeknél öntözés nélkül igen bizonytalan az egyöntetű kelés és a kezdeti fejlődés.

Változékony idő ide vagy oda, szinte egy időben megkezdődött az áprilisi vagy vörhenyes és a májusi cserebogár rajzása. Az előbbi rajzása a csapdákban csupán néhány darabot tesz ki, a májusinak viszont a VI. törzse rajzik, aminek a népessége csaknem az egész Dunántúlt lefedi. Most a Dél-Dunántúlon a legerősebb a rajzás, a szőlőn tőkénként 5-8 db bogarat is számoltak az utóbbi napokban.

Áprilisi cserebogár

A közvetlen, bogarak okozta rágáskár mellett számolni kell a lerakott tojásokból kikelő lárvák, a pajorok okozta gyökérrágással is. Megfelelő növényvédelmi technológia hiányában napjaink egyik megoldatlan problémája az ellenük való hatékony védekezés.

Májusi cserebogár

Szinte minden gyümölcsös kultúrára jellemzően károsítanak a különböző levélbarkók és néhány sodrómoly faj (almailonca, dudvasodró). A rágásukkal okozott kár eltérő mértékű, de elhanyagolt ültetvényekben igen jelentős is lehet. Mellettük megkezdte rajzását az almamoly, a szilvamoly és különösképpen a keleti gyümölcsmoly. Ez utóbbiból a feromoncsapdák fogása néhány nap alatt eléri a 150-200 darabot is. Levélaknázó molyokból rajzik az almalevél aknázó, az almalevél sátorosmoly és a lombosfa fehérmoly. A felsorolt kártevők elleni védekezés szinte minden virágzó gyümölcsfélét érint, valamint a virágos aljnövényzetet, csak méhkímélő növényvédelmi technológiát szabad alkalmazni.

Sodrómoly hernyó almán

Egyre több növény hajtásvégein jelennek meg a levéltetvek. Már most sok a fertőzött hajtás az almán, a szilván és a körtén, de a dísznövények közül a hunyorokon és a rózsákon is szívogat a kártevő. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy az almán egyre látványosabb a levélpirosító levéltetű és a vértetű terjedése, akkor elmondhatjuk, hogy száraz idő ide vagy oda, most a kártevők dominálnak ültetvényeinkben és kertjeinkben. A körtefákon most a védekezések hatására eltűnt a körtelevélbolha imágók zöme, most inkább L1-L3-as lárvákat lehet látni a virágokon és terméskezdeményeken. Általában a virágok 10%-a fertőzött.

Lombosfa fehérmoly kártétele almán

Kórokozók közül a lisztharmat gombáknak kedvez elsősorban az időjárás, a többi kórokozó a többszöri minimális csapadék ellenére most még nem okoz gondot. Fel kell azonban készülni, hogy bőségesebb eső után járványveszélyes helyzet alakulhat ki a virágfertőző monília, az alma- és körtevarasodás és a baktériumos tűzelhalás fertőzés körében.

A korábban fakadó szőlőfajták hajtásaiban jelentős kárt okoztak az utolsó fagyos éjszakák. A szőlőkbe kihelyezett sárgalapok most feltűnően sok tripszet fognak, mellettük már szembetűnő az atkák okozta levéldeformáció.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: tovább fog terjedni a szklerotínia

2023. augusztus 2. 09:10

Az elmúlt héten folytatódott a nyárias, kissé változékony időjárás. Több alkalommal hullott eső, szeszélyes eloszlásban és mennyiségben. Több helyen extrém mennyiségű jég is esett, jelentős károkat okozva.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (10. rész)

2020. január 15. 11:17

A hosszúra nyúlt őszök miatt különösen nagy jelentősége volt a repce regulátoros kezelésének, ami nagy területen két alkalommal is megtörtént, máskülönben a szárba indulás veszélye is fennállt.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: készítsük elő a növényeket a téli tárolásra!

2022. november 2. 09:24

A lakásból nyárra kihelyezett mediterrán növényeinket fel kell készíteni a téli „üzemmódra”.

Hatékony növényvédelmi előrejelzés a gazdálkodó saját területére

2021. június 24. 05:28

Korunkban egyre jobban felértékelődik a növényvédelmi beavatkozásokat támogató rendszerek, eljárások szerepe.