Növényvédelmi előrejelzés

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: megkezdődött a repcefénybogarak bimbókárosítása

Agrofórum Online

Az elmúlt napok mozgalmas időjárása után várhatóan ismét tavaszias napoknak örülhetünk. Március utolsó napjaiban átvonuló csapadékfront több-kevesebb csapadékot hozott az ország minden területére. A lehullott eső mennyisége 5-10 mm között ingadozott, ennél több csak kevés helyen hullott. A csapadék nyomában átmenetileg hideg légtömeg zúdult a Kárpát-medencébe, éjszakai fagyokat és károkat okozva az éppen virágzó kajszi- és őszibarack-kultúrákban.

Ha virágzik a kökény, akkor itt az ideje a kukorica vetésének, legalábbis a néphagyomány szerint. Néhány igyekvő gazda tartotta magát ehhez, pedig a talajhőmérséklet még nem érte el az optimális szintet. A hideg talajba elvetett mag elfekszik, esetleg megfázik, de semmiképpen nem fog korábban kikelni, mint az optimális időben talajba kerülő.

Az őszi kalászos gabonák közül az árpa szárba indulás közeli állapotban van, de a búza is befejezte a bokrosodást. A növényállományok országszerte szépnek mondhatók. Növénykórtani szempontból mindkét növényen megtalálhatók a legfontosabb betegségtünetek. Őszi árpán elsősorban a levélfoltosság kórokozói, az árpa törperozsda dominál, búzán pedig a gabonalisztharmat és helyenként a vörösrozsda tüneteit lehet megfigyelni. Lassan, de stabilan megkezdődött a kórokozók terjedése a fiatal levelekre, ezért az időjárás melegebbre fordulásával tömegessé válhat a friss fertőzés, szükségessé válik az első védekezés, amivel megakadályozható a szárba induló növényeken a betegségek felfelé való terjedése.

Gabonalisztharmat levéltünet búzán

Kártevő rovarok közül csupán a betelepülő vetésfehérítő bogarak jelentek meg, főként a vetések szegélyében, létszámuk azonban még messze alatta van a veszélyességi küszöbértéknek. A védekezési küszöb jelen esetben 10-15 imágó 10 hálócsapásban.

Repcefénybogár károsítása

Az őszi káposztarepcében elvégzett védekezések hatására erőteljesen lecsökkent a szárormányosok egyedsűrűsége, de a korábban lerakott tojásokból kikeltek a lárvák. Károsításuk hatására gyakori a levélnyél és a szár felrepedése. A rejtett és valódi zöld bimbókon tömegesen gyülekeznek a repcefénybogarak. Éheznek, ezért megkezdődött a bimbók károsítása, hogy táplálékhoz jussanak. Az időjárás felmelegedésével várhatóan felgyorsul a virágzás, így lecsökken a fénybogár-kártétel. A fénybogarak létszámviszonyait addig is folyamatosan ellenőrizni kell sárgatálas, vagy ragacsos fogólapos csapdázással. A csapdákat mindig a növényállomány magasságához kell igazítani a helyes fogási értékek elérése érdekében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Tovább fokozódik a mezei pocok és a vetési bagolylepke kártétele

2018. október 17. 08:54

A mezei pocok kártétele most elsősorban az évelő pillangós területeket, az őszi káposztarepce és kalászos vetéseket fenyegeti, mert a rágcsálók betelepedése már megindult az árokpartok, ruderális területek irányából. Az őszi káposztarepce területeinken pedig fokozódik a vetési bagolylepke lárvájának a kártétele is.

Növényvédelmi előrejelzés: a hőség a kártevőknek kedvez

2018. augusztus 8. 06:21

A sok évre visszatekintő meteorológiai statisztikák alapján a július a legmelegebb hónap. Erre cáfolt rá az augusztus első dekádjára jellemző hőséghullám. A nappali legmagasabb hőmérséklet az utóbbi napokban 30 0C- alatt ritkán járt, az éjszaka pedig nem csökkent 20 0C alá. A hőséget csak ritkán enyhítették záporok, zivatarok.

Őszi kalászos növények vetése előtt mérjük fel a talajlakó kártevőket!

2018. szeptember 25. 08:50

Az őszi kalászos növények tekintetében nagy területen kerül vetőmag a földekbe önmaga után. A kalászos gabonákat általában jó talajlakó kártevő „nevelő” növényeknek tekinthetjük.

A várható felmelegedéssel robbanásszerű változás fog beállni a gyümölcsösökben

2021. március 24. 15:56

Március második dekádjában tovább folytatódott a megszokotthoz képest hűvösebb és változékony időjárás. Az élénk szél a nappali időszakra rendszeresen visszatért, a hőmérsékleti maximumok általában 5-10 Celsius fok körül alakultak, éjszakánként viszont az ország minden tájegységében fagyott, a derült tájakon -5-10 fok alá is süllyedt a hőmérséklet.