Növényvédelmi előrejelzés

Szüret utáni tennivalók gyümölcsösökben – mezei pocok és vértetű elleni védekezés

Agrofórum Online

Az elmúlt hét időjárását a csendes, nyugodt kora őszi idő jellemezte. Országos eső nem volt, csak helyenként hullott némi csapadék. Az őszi betakarítási munkákat semmi sem akadályozta. Már az alma szürete is a végéhez közeleg, csak az igen késői fajták szürete várat magára.

A mezei pocok ez idáig sem a szántóföldön, sem pedig a gyümölcsös ültetvényekben nem okozott gondot. A kártevő szaporodásában most fordulat állt be, ugyanis mindenütt aktivizálódását lehet megfigyelni. Jelentős, gócos kolóniák alakultak ki a füvesített sorközökben, ahol semmi sem gátolja szaporodását. A füvesített területek és sorok tárcsázásával, talajmarózásával mechanikai módon jó hatásfokkal gyéríthető a mezei pocok populáció, de lehetőség van a csalétkes irtásra is a felhasználásra vonatkozó szabályok szigorú betartása mellett.

A mezei pocok növekvő károsítása mellett egyre nyilvánvalóbb az almafa vértetű idei jelentősebb mértékű elszaporodása. A vegetáció során korlátozottan volt lehetőségünk az ellene való védekezésre, de most, szüret után, a lombozat ritkulásával jobban hozzáférhetünk a fertőzött vesszőkhöz, ágrészekhez. Alapos őszi lemosó permetezéssel, melyben az olajos készítmények játsszák a főszerepet, már a tél beállta előtt csökkenthetjük a fertőzés nagyságát. Ne hagyjuk ki a fák gyökérnyaki részének alapos lemosását, mert a kártevő ide húzódik vissza télire, majd tavasszal innen indul ismét a fertőzés. Amennyiben a leveleken varasodás és lisztharmat nyomait látjuk, az olajos hatóanyag mellett használjunk rezet és ként tartalmazó lemosó készítményt, mert ezzel fertőtleníthetjük a beteg növényi részeket. A kén hatóanyag jó mellékhatásaként gyéríti az áttelelésre készülő atkákat is. A lehullott levelek humifikálódását nagy mértékben felgyorsítja a rájuk permetezett 3%-os karbamid oldat, így elpusztulnak a levelekben áttelelő varasodás gomba szaporító képletei.

A késői szüretelésű szőlők tulajdonosai hiába vártak az aszúsodásra, a fürtök botrítiszes fertőzése csak minimális. A bogyók inkább töppedtek a szárazságtól, magas a lé cukorfoka. A késői peronoszpórás fertőzés hatására több körzetben már most is jelentős a lombvesztés a hajtásvégeken. Lisztharmatra érzékeny fajtákon a meleg őszben ismét fertőződnek a szőlő levelei, ami kihatással lehet a vesszőfertőzésre is. Készüljünk fel arra, hogy hamarosan itt is el kell végezni az őszi lemosó permetezést a gyümölcsösökben leírt módon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Nem optimális az időjárás a kukorica és a napraforgó vetéséhez

2021. április 14. 13:16

Április első dekádjában tovább folytatódott az igen változékony, jobbára hűvös időjárás. Egy betörő hidegfront hatására szinte minden éjszaka fagyott, több körzetben az éjszakai lehűlés jelentős volt, de a nappali maximumok sem érték el a 10 Celsius fokot. A talajhőmérséklet továbbra sem optimális a napraforgó és a kukorica vetéséhez, ennek ellenére nagy erőkkel vetnek a gazdák.

Veszélyben a repcevetés, kémiai beavatkozás szükséges

2020. szeptember 16. 05:36

Szeptember második hetét a kora őszi nyárias időjárás jellemezte. A térséget nagy ívben elkerülték az időjárási frontok, nappal 27-31 Celsius fok hőmérséklet volt, éjszaka viszont felfrissült a levegő, erős harmatképződéssel. Csapadék sehol sem esett. A napraforgó betakarítása jó ütemben halad, bár még sok az aratásra váró terület. Megkezdődött a korai érésű hibrid kukoricák aratása is. Az őszi káposztarepcét gyakorlatilag elvetették, sőt az augusztus végi vetések már ki is keltek.

Csapadékhiány gátolja a növények fejlődését

2021. március 30. 08:05

Az őszi kalászosok és a káposztarepce fejlődését immár nem a felmelegedés, hanem a drasztikus csapadékhiány gátolja. Jelenleg mind az őszi árpa, mind pedig a búza a bokrosodás stádiumában van, de igen vontatott a növények fejlődése. Ugyanez mondható el a repce fejlődésére, stagnál a növekedés, miközben a kártevő rovarok folyamatosan gyülekeznek a vetésekben.

Egyre több a moníliával fertőzött gyümölcs

2020. augusztus 5. 08:46

Július végén időjárási frontoktól mentes, igazi nyári időjárás uralkodott az országban. Ezt a kellemes állapotot augusztus első napjaiban ismét záporokat, zivatarokat hozó légtömegek váltották fel, több-kevesebb csapadékot hozva. A nappali és éjszakai hőmérséklet néhány fokkal csökkent, a levegő páratartalma pedig a zivatarok környezetében pedig tartósan megemelkedett, ami a betegségek terjedésének kedvezett.