Növényvédelmi előrejelzés

Van amit már vethet, de lehet palántázni is

Agrofórum Online

Néhány napos télies lehűlés után ismét tavasziasabb arcát mutatja az időjárás. A február az átlagosnál jóval kevesebb csapadékot hozott, így a talajok felső rétege már alaposan kiszáradt.

A szikkadt talajon az első talajmunkákat már káros mellékhatások nélkül el lehet végezni. Fontos teendő a párolgási felület mielőbbi csökkentése, melyet simítózással érhetünk el legkönnyebben.

A korai vetésű, ültetésű növények számára már megkezdhető a vető- ültető ágy előkészítése. Az elsimított talajra szórjuk ki az alapműtrágyát, mely kertészeti növények esetében lehetőleg klórmentes komplex műtrágya legyen. A kiszórandó mennyiséget mindig a vetendő-ültetendő növény igénye alapján határozzuk meg. A kiszórásnál törekedjünk az egyenletességre, illetve minél előbb, lehetőleg azonnal dolgozzuk be a talajba a gyökérzóna mélységéig.

Ha az előző év során kertünkben találkoztunk talajlakó kártevők jelenlétére utaló tünetekkel, rágásnyomokkal, akkor szerezzünk be talajfertőtlenítő szert, melyet a vetéssel egy időben szórjunk ki, a felhasználási útmutatóban leírtak szerint. Kerüljük a túldozírozást, mert megfelelő hatást érünk el az engedélyokiratban feltüntetett adaggal is, ennél nagyobb dózis nem növeli a hatékonyságot, illetve pazarlás is. A talajfertőtlenítő készítmények kijuttatása során szigorúan tartsuk be a munkavédelmi előírásokat, használjuk a szükséges védőfelszereléseket.

A talajok felmelegedésével egy időben már ültethető a fok- és vöröshagyma dughagymáról, de a magvetés is megkezdhető a vöröshagyma, petrezselyem, sóska, spenót, sárgarépa esetében. Készülni lehet a zöldborsó szakaszos vetésére is. Ha továbbra is elkerül bennünket az eső, érdemes a száraz vetőágyat a vetés, ültetés után hengerezéssel, tömöríteni, mert így kevésbé lesz levegős a talaj.

Kisebb területen ugyanezt elérhetjük a gereblye fokának a használatával. Nehezen csirázó növények sorjelzésére használjunk könnyen kelő magvakat, így a hónapos retek vagy saláta magját, így a ki nem kelt állományok sorai is kapálhatók gyomosodás, talajkérgesedés miatt.

Melegigényes növényeink magvait már elvethetjük napos ablakpárkányokon, télikertekben, esetleg fűtött üveg- és fóliasátrakban. Az előre palántafölddel megtöltött cserepekbe 1-2 darab magot tegyünk a vetés mélységéig, majd takarjuk be földdel és öntözzük be állott, langyos vízzel. A magvak keléséig takarjuk a talaj felszínét a kiszáradás elkerülése érdekében, de gondoskodjunk a szellőzésről, mert könnyen bepenészedik a talaj felszíne, ami a csíranövény pusztulásával járhat.

Legyen a talaj folyamatosan nyirkos, de kerüljük a túlöntözést, mert az palántadőlést okoz. A kikelt növénykéket tartsuk egyenletesen meleg helyen, mérsékelten öntözzük, 5-10 centiméteres magasság elérésekor hurkapálcikával karózzuk ki, nehogy megdőljön a palánta. A tervezett szabadföldi kiültetés előtt 1-2 héttel kezdjük meg a növények edzetését, betartva a fokozatosság elvét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Tőszámkísérlet kivitelezése - (Kukoricavetés 1.)

2018. május 25. 14:16

A vetést egy nyolcsoros Maestroval végeztem, aminek vezérlését a legújabb x35-ös Topcon monitor végezte.

Kiszámoltuk: a hibridbúza-termesztés többletjövedelmet biztosít

2022. október 27. 16:25

A hibridbúza-vetőmagok árának láttán sokan összehúzzák a szemöldöküket: mi a bizonyíték arra, hogy a vetőmag megvásárlásával járó magasabb költség a betakarításkor megtérül?

Gondolatok a mézontófű termesztéséről

2019. november 16. 11:24

A mézontófű (Phacelia tanacetifolia L.) Észak-Amerika délnyugati (Kalifornia) mérsékelten meleg térségéből származik. Az érdeslevelűek családjába tartozik, eredeti elterjedési területén számos, több mint száz őshonos a Phacelia nemzetségbe tartozó fajjal találkozhatunk.

Hamu és gyémánt

2018. november 12. 14:48

Az elmúlás gondolatának borzongásával terhes ez a hónap. Sáros, fázós és üres, mint a kiégett kemence, melynek alján már csak a hamu szürkül, de a melege már a múlté.