Ökológiai gazdálkodás

Az óvodások jól belecsaptak a lecsóba!

ÖMKi

Sikeresen zárult a palánta program a legkisebb kertészek bevonásával.

Kétezer óvodás ismerkedett idén az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi), az Ovikert program és a Felelős Gasztrohős Palánta Programjának jóvoltából a tájfajta paradicsomok nevelésével. A gyerekek – néhány hónapos gondozás után, – négyféle tájfajta paradicsom zamatát kóstolgathatták. A csaknem 30 óvodában megvalósuló kertészkedés sikere után ezek a gyerekek biztosan nem fogják azt gondolni, hogy a boltban terem a zöldség és télen is itthon érik a paradicsom. A kutatók azt remélik, hogy a program közelebb vitte a gyerekekhez – és rajtuk keresztül a felnőttekhez is – az egészséges, hazai bio zöldségek és nem utolsó sorban a tájfajták iránti igényt.

Az elmúlt két évben több ezer kiskertben nevelgették, majd élvezték az ÖMKi különleges tájfajta paradicsomainak gyümölcsét a felnőtt hobbikertészek. Sőt, miután a kutatási projekt idén februárban megkapta a Highlights of Hungary mezőny előkelő helyezését, sokat hallhattunk a tájfajta paradicsomokról, mint a hazai öko kutatás egyik büszkeségéről. A népszerűség után az idei szezonban a kutatók gondoltak egy nagyot, és a gyerekeket is bevonták a tájfajta paradicsompalánták nevelésbe. 150 palántát ajánlottak fel az országosan működő Ovikert programnak és a Felelős Gasztrohős Palánta Programjának.  

A kutatók és a nevelési szakemberek kooperációjának köszönhetően kétezer óvodás korú gyermek vett részt a palántanevelésben, amelyről  rövidfilm is készült:

A kiskertész „módszerrel” a gyerekek megtapasztalták, milyen finom és egészséges a saját kertben megtermelt, frissen szedett, bio zöldség.  Az Ovikert program kitalálói azon munkálkodnak, hogy amikor a gyerekek meglátják a kertet, akkor abban friss, egészséges, helyi élelmiszert lássanak. Manapság már nem minden családi házba terveznek kamrát, nem nagyon nevelnek zöldségeket, inkább díszkertet ápolnak. Az első sikerek alapján elmondható: ha egy kisgyerek az első hat évében komolyan megtapasztal valamit, akkor ez az egész életére kihatással lesz. A program ötletgazdái arra törekszenek, hogy az egészséges zöldségek az ovisok kedvenceivé váljanak, így nevelve őket az egészséges táplálkozásra.

Az Ovikert programhoz hasonlóan a Felelős Gasztrohős Alapítvány Gaszrohős Palánták Programja is ilyen célokon munkálkodik. A tájfajta paradicsompalánták – az ÖMKi felajánlásaként – általuk négy budapesti és főváros környéki óvodás csoporthoz jutottak el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért kell MOST foglalkozni a csigatojásokkal a kertben?

2025. október 28. 08:10

A tavaszi csigakárokat sokkal hatékonyabban előzzük meg őszi csigatojás-kereséssel – egyszerű, mégis eredményes stratégia.

Lusta kertészek trükkje: hogyan lesz termés munka nélkül?

2025. szeptember 24. 11:10

Ősszel sokan hagyják parlagon a veteményest, pedig ekkor dől el, milyen lesz a következő szezon. A „lusta kert” lehet a megoldás.

Kártevőmentes zöldségek dinnyehéj segítségével

2025. augusztus 17. 11:10

A görögdinnye héja nem csak komposztba való. Egyes kiskerti praktikák szerint hatékony lehet bizonyos kártevők visszaszorításában.

Ne irtsa ki! A csalán a kert titkos fegyvere

2025. július 26. 13:10

Ne gyomlálja ki a csalánt! Nyáron értékes tápoldat, permetlé, komposztgyorsító és takarmány is lehet belőle – mutatjuk, hogyan!

Egyre népszerűbbek a hazai tájfajta és bioélelmiszerek

2022. április 19. 12:22

Ökokertészkedés, paradicsompalánta nevelés és a biológiai sokféleség jelentősége a Föld napján.

A talaj világnapja: módszerek, melyekkel megőrizhetjük talajaink termékenységét

2022. december 5. 14:16

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) idén a regeneratív mezőgazdaság forradalmára szeretné ráirányítani a figyelmet a Talaj világnapján.

Sokszínű sorköztakarás: védelem és élőhely egyszerre

2025. március 28. 08:10

Tavasszal egyre több hazai termelő használ olyan speciális magkeverékeket, amelyekből nyárra virágzó növénytakaró fejlődik ki.

Háztáji újragondolt formában: hódítanak a modern biokertek

2022. július 11. 13:14

Otthon, a kiskertben termesztett zöldségnek, gyümölcsnek más az íze, benne van művelőjének szíve-lelke.