Kiszállok a kocsiból, nem tévedtem el, pedig hajlamos vagyok erre. Nem messze tőlem fiatal nő pakol, odalépek, elmondom ki vagyok, miért jöttem. Kicsit meglepődik, majd kedvesen közli, hogy a húga a borász, ő csak kisegít itt, de mire befejezi a mondatot, már megérkezik a házigazdám is.
Vámosatyában vagyok, ahová Koncz Annamária Réka sok évi ingázást követően visszatért, hogy elkészíthesse saját natúr borát. Ez az ő története, na meg a Kaszonyi-hegyé.
A turisták közül, akik ellátogatnak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe, igen kevesen folytatják útjukat a szatmári látványosságokon túl ide, a Beregbe. Pedig ha megtennék, igen csak meglepődnének, hogy az addig sík, folyókban gazdag vidékből hirtelen egy hegy emelkedik ki, a Kaszonyi, amelyet az itt élők Barabási-hegynek, a dokumentumok Tipet-hegynek is neveznek.
Akár hiszed, akár nem, de van egy vulkán a Beregben.
A Kaszonyi-hegy hazánkban lévő legmagasabb pontja, a Bárci-tető 219,6 méter magas. A hegy a maga 11-12 millió éves korával a fiatal vulkánok közzé tartozik. A rajta kialakult, fajokban gazdag állat- és változatos növényvilágával együtt 1991 óta védelmet élvez, természetvédelmi terület.
A Tipet-hegyet három, egymással szoros kapcsolatban álló vulkáni kőzet építi fel: az üveges szövetű riolitláva, a perlit, illetve a plagioklász-riolitláva. Lehoczky Tivadar 1881-es, „Beregvármegye monographiájában” beszámol arról, hogy már a középkorban számos helyen használták az itt bányászott követ.
Ha nem is vulkánokkal összemérhető idők óta, de több száz éve vannak tőkék a hegyen, na meg bor is készül azokból.
„A munkácsi és beregszászi borok közt foglalnak helyet minőségökre nézve a dédai, kaszonyi és somi, porphirt és rhyolitot is tartalmazó hegyeken termő borok. Ezek jóval erősebbek a munkácsiaknál, s ha okszerűen kezeltetnek, édesebb, zamatosabbak” – foglalja össze véleményét a korábban már említett Lehoczky.
Némileg frissebb forrás ennél Annamari, akitől azt tudom meg, hogy pezsgőalapanyagot is termeltek a Tipet-hegyen: a Királyleányka az 1920-as években került ide és ma ez az, ami az ő hathektáros ültetvényük túlnyomó részét alkotja, ez egészül ki furminttal, rajnai rizlinggel, hárslevelűvel.
A tsz-idők nyomait a még lábon álló szőlők magukon hordják, a mesterségesen kialakított teraszos művelés, a nagy sorközök felváltották az egykor tetőtől-völgyig futó karós szőlőművelést.
A rendszerváltásig nagyüzemi szőlőtermelés volt itt, pincészettel, vincellérrel, és szüretek, amelyekről Annanmari nagyapjának, édesapájának és a legtöbb helyi lakosnak is meghatározó emlékei vannak. Aztán ez fokról fokra, mint annyi minden más ezen a vidéken (is), az enyészeté lett. A tsz, az állami gazdaság eltűnt, szőlőművelés alig van a hegyen,
jegyzett pincészet pedig csak egy van, ez pedig házigazdámé.
Aki, mint azt felidézi, nem akart túl messze kerülni a vásárosnaményi szülői háztól, ezért bár már akkor érdekelte a borász szakma, de mégis a közelebb lévő debreceni Agrártudományi Egyetem Kertészeti BSc szakát választotta, nem a távolabbi, terveihez szorosabban illeszkedő képzést.
Pár évvel később aztán mégis távolabb került, miután megírta az Interspecifikus szőlőfajták boraival foglalkozó szakdolgozatát. Az Agrármérnök MSc-t már Koppenhágában végezte el, ennek a szakdolgozatnak a témája is mutatja, hogy érdeklődése nem lankadt, témája ugyanis a Dél-Afrikában izolált Saccharomyces élesztőtörzsek értékelése volt.
Diploma után nem tért haza, helyette a Terroiristennél helyezkedett el, számos kiállításon vett részt, megismerkedett – többek között – a kelet-európai natúr borok piacával is. Így utólag, külső szemlélőként semmi meglepő nincs abban, hogy
Annamari és a Kaszonyi-hegy története egy ponton összekapcsolódott
és ebből valami (vagy több valami) jó született. Mikor erről kérdezem, azt mondja, hogy utólag úgy tűnhet, hogy minden roppant tervezetten történt, de ez azért közel sincs így. Szerinte, ha az ember talál egy szenvedélyt, akkor az oda viszi, ahol a helye van. A hazatelepülés sem tervezetten történt, mondja, hanem a terület növekedésével együtt sokasodtak a feladatok.
„Próbáltam ott élni, itt dolgozni, de ez a munka egyre inkább beszippantott, jelen akartam lenni minden folyamatnál. Jelenleg öten alkotjuk a csapatot. A párom és én csak ezzel foglalkozunk. Mindketten dolgozunk a szőlészetben és a borászatban is, de az én útmutatásommal.
Az adminisztráció sok időnket felemészti. A nővérem is segít, de ő emellett visz egy pszichológiai praxist is. Van egy állandó alkalmazottunk és vannak, akik a szezonális feladatokba kapcsolódnak be.”
A lehetőségek
„Telepítettünk is, de a meghatározóak a vásárolt szőlőtáblák, azok összetétele. Igen vegyes a kép, ennek a változatosságnak egyszerű a magyarázata: az egykori gazdák gyakran nem jutottak hozzá a kívánt oltványhoz, így, ha egy tőke kipusztult, más fajta került a helyére.
Viszonylag nagy, három és fél méteres sorközök a jellemzőek, gépeknek, traktoroknak ez volt a praktikus az állami gazdaságban, tsz-ben is. A mi telepítéseinknél csökkentettük a sortávot két és fél méterre és nyolcvan centire a tőtávot.
Ezzel több növényt tudunk az adott területen elhelyezni, illetve a modernebb gépek számára ez már megfelelő tér. A hat hektárunkból 1,6 az új telepítés, idén ültettünk kékfrankost, azelőtt rajnai rizlinget.”
Látszódhat a meglepetés az arcomon, mert érkezik a magyarázat: „Szeretek dolgozni a kékfrankossal, hiányzott a saját terroir, ezért döntöttünk úgy, hogy telepítünk.”
Mindennapok
„Az adminisztráció és a túlszabályzás nehézséget jelent számunkra. Erre jó példa a bio certifikáció kérdése. Az ültetvények megkapták már a bio minősítést, viszont mivel nem tudom megoldani, hogy ha vásárlok is szőlőt, azt elkülönítve tároljam az üzemben, így a bor nem az.
A magam elvei szerint készítem a boraimat, amelyek a bio előírásoknál is szigorúbbak, ennek ellenére a bio minősítés nem kerülhet rájuk. Ezt a problémát rendezni kell, ugyanis a palackok nagy része külföldön talál vevőre, certifikációval rendelkező éttermekbe is importálok. Ezek esetében pedig korlátozott a minősítéssel nem rendelkező termékek fogadása.”
Fair trade
Az ország ezen részén szintén gondot jelent a munkaerőhiány, de Annamarinak sikerült megtalálni azokat az embereket, akik kitartanak mellette. A járulékos költségek, az ültetvény mérete, az, hogy nem áll a vállalkozás mögött befektető, szűkre szabja a költségvetést. Ez más gondot eredményez Annamarinak, amelyek ma hazánkban fájóan szokatlanul hangzanak.
„Elérhető itt ún. olcsó munkaerő, de ha tisztességesen szeretnék magammal elszámolni, akkor nem tehetem meg, hogy éhbérért dolgoztassak embereket. A helyi kisboltokban minden drágább, mint a városban, sokan nem tudják megoldani, hogy ott vásároljanak.
Inkább magunkon igyekszem spórolni, illetve olyan terméket előállítani, ami lehetővé teszi a tisztességes bérezést. Mindez így nagyon nehéz, igyekszünk gépesíteni, a munkafolyamatok egy részénél, például a gyomtalanítás, a soraljművelés terén ez már megtörtént.”
Csak kíméletesen
„Nem forgatjuk a talajt, probiotikumokat használunk, takarónövényeket, ezek nem követelmények, de megtesszük, és jó pár más borászat is, akikkel tartjuk a kapcsolatot. Natúr borászatnak nevezzük magunkat, amely azt jelenti, hogy a talajműveléstől kezdve kíméletes eljárásokat alkalmazunk.
Mihelyt a terület a tulajdonunkba került, a sorköz forgatását azonnal abbahagytuk, vetett a talajtakarónk. Ezzel a talaj párolgása csökkent, nincs erózió, rá tudunk menni gyalog vagy géppel, akkor is, mikor sártenger van.
Ehhez szükséges egy speciális technológia, ami nem kívánja azt, hogy a magágykészítés minden egyes sorköz takarókészítése előtt megtörténjen. Ha ugyanis ezt tennénk, akkor körülbelül ott tartanék, mintha forgatnám a talajt.
Egy úgynevezett direktvetőgéppel dolgozunk, amely csak megnyitja a tarló alatt a talajt, elhelyezi a magot, majd visszazárja, nem forgat alá. Ezt a műveletet augusztus végén kellene elvégezni, sajnos gyakran kifutunk az időből, így néha tavasszal szoktuk.
Virágzásig nem kaszálunk, mert akkor van a legnagyobb gyökértömeg, hengerrel fektetjük, hogy ne párásodjon be felette/mellette a fürtzóna. A birtok természetvédelmi körzet közepén fekszik, ezért a biodiverzitás rendkívül gazdag, ez viszont vadkárt is jelent. Kerítések, villanypásztor nélkül itt semmihez sem tudnánk kezdeni.
Nem extrém alacsony a tőketerhelés, hiszen valahogy meg kellene élni abból, amit csinálunk, a szőlők zöme negyven-ötven éves, hiányosak a sorok. Legtöbb esetben 2 szál vesszőnk van, azon hagyunk 3 termőalapot mindkét oldalon, rajtuk két rügyet. Ez 12 világos rügy, amelyből a matematika szerint, ha minden jól alakul, 24 fürt lesz, melyekből nálunk leválogatás után 12-16 fürt marad, ez kb. 1,5 kg per tőke.
A Királyleányka szőlőfajtánál fontos, hogy ne hagyjuk azon tulajdonságát érvényesülni, hogy egy rendkívül vegetatív fajta – ha nincs megfelelően berakva fürtökkel, akkor teljesen átveszi az uralmat a zöldtömeg.
Segíthetnek a mikoparazita hatású gombák
Nálunk a fekete rothadás okozza a legtöbb gondot, ezzel szemben nincs megfelelő eszközünk, sokszor nem hatásosak a bio szerek, az időjárási feltételek a döntőek. A réz még mindig esszenciális növényvédőszer, de ebből a lehető legkevesebbet próbáljuk használni.
A virágsapka lehullásig csak erősítjük a növényt, aztán kezdhetjük a tényleges védekezést az agrotechnika eszközeivel, illetve igyekszünk biztosítani, hogy a kezdődő bogyó felülete mindig védve legyen, kálium-karbonáttal vagy más lúgosító anyaggal, amely nem engedi penetrálni a gombát.
Itt, ha nem esik, akkor is 80% a páratartalom, a fekete rothadásnak pedig elég egy kis pára, akár 4-6 óra időtartamig, hogy a fertőzés kialakuljon, és három hét is eltelhet, míg a tünetek megjelennek. Ilyenkor érezzük, hogy kevesen vagyunk, nem érünk oda a zöld munkában, ahová kellene.
Vannak már különböző biológiai védekezési módszerek is, amikben nagyon bízunk, pl. a mikoparazita hatású gombák, melyek kereskedelmi forgalomban elérhetőek. Az ilyen szervezetek fitopatogén gombák után kutatnak, melyeket aztán táplálékként felhasználnak, vagy a növényi felületet a patogén gomba előtt behálózva lehetetlenítik el azok fennmaradását, életterüket kolonizálva. Példaként a Trichoderma vagy Pythium fajokat lehet említeni.”
Pincészet
„A bort nem szűrjük, nem derítjük. Nagyon nagy figyelmet követel mindez, hiszen nincsenek meg azok az eszközök, amelyekkel a meglévő hibát korrigálhatnánk, mi csak megelőzni tudunk.
Előfordul az, hogy megvan az elképzelésem, hogy milyen szőlőből, milyen bor legyen, aztán bejön a szőlő és máris módosítanom kell ezen, ki kell préselnem, nem áztathatom a fürtöt egészben, nem hagyhatom a héján.
A hőmérsékletet nem szabályozzuk, nincs hűtőtartályunk, csak hűvösebb helyiségünk van, illetve a hűtőkamránk, de oda a mustot visszük be ülepíteni. Az ülepítéssel számos későbbi borhibát ki tudunk kerülni, viszont sietni kell, mivel nem kénnel történik ez a folyamat.
Nem szoktunk fejteni sem, a régiek mondják, hogy karácsony előtt egyszer kell, de mi azt valljuk, hogy ha egészséges a seprő, nem kell hozzá nyúlni, hiszen tartósítószerként működik és az íz szempontjából is fontos, kerekebb bort eredményez.
Nagyjából egy évet töltenek a borok tartályban, mielőtt elkezdjük a palackozást, ez előtt nem szoktunk szűrni. Előfordul, hogy bele kell nyúlnunk a folyamatba, ilyenkor 10-15 mg ként adunk a borhoz a palackozás előtt, hogy megóvjuk azt az oxidációtól. Nem akarok dogmatikus lenni, azt gondolom, az a fontos, hogy hibás bort ne adjak el.”
Fénycsóva és minden más csoda
Az elmúlt évben mintegy 15 000 palackra került rá a pincészet logója, a fénycsóva. A rajzok egy ausztrál tervező munkái, a borok nevei pedig itt születnek, a Kaszonyi-hegy tövében. A tavalyi évben pedig – többek közt – ezek a tételek kerültek itt palackba:
Az Eastern Accents nevű Furmint-Hárslevelű fehér cuvée, Az Óra nevű héjon áztatott fehérbor Királylánykából és Furmintból, a Change of Heart nevű Kékfrankos vörösbor, a Disorder nevű amfórában érlelt Furmint, a Liner Notes nevű vörös gyöngyözőbor és a Robin nevű fehér Királylányka/Furmint pezsgő.
Mivel lehetne ezenkívül zárni Annamari és a Kaszonyi-hegy történetét? Talán azzal, hogy ez a történet még közel sem fejeződött be: „Nagyon úgy néz ki, hogy letelepedünk itt, most keressük azt a házat, ahol élni szeretnénk, ami igazán az otthon. Megszerettük ezt a helyet.”
(A képek Koncz Annamária Réka, Aaron Billings, Tilo Wiedensohler és Bíró Klaudia munkái.)
