„Mindig is szerepelt a terveim közt az, hogy saját vállalkozást alapítsak, azt gondolom, hogy a lehető legjobb időpontban történt meg ez. Hiszem azt, hogy ha rögtön, az egyetem után veszem át a pince kulcsát akkor, a nehézségek esetén, vágytam volna az öltönyös munkára. Így viszont biztosan tudom, nem akarok mással foglalkozni.”
Kvaszinger László borásszal az üknagyapai örökségről, dűlőkről, borokról és a borvidékben rejlő kiaknázatlan lehetőségekről is beszélgettünk.
Itt nőttem fel, a Tokaj-hegyaljai borvidéken, szüleim szőlővel foglalkoztak, ami magával hozta azt is, hogy gyerekkoromtól kezdődően aktívan részt vettem valamennyi munkálatban. Édesapám intenzíven ’befogott’ engem és testvéremet is. Ez a kezdetben nyűg volt, aztán szép csendben, valamikor az egyetemi évek körül ráébredtem, hogy már közel sem az. Tudatosult bennem az, hogy ez egy jó dolog, sőt az is, hogy szeretném egyszer a családi gazdaságot továbbvinni.
Az említett egyetem, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, László gazdasági agrármérnök szakon végezett itt, majd a fővárosba került, ahogy megfogalmazza, ’íróasztalos’ munkakörbe.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgoztam három évig, ez alatt az idő alatt megszereztem a szőlész-borász szakmérnöki végzettséget. 2014-ben hazaköltöztem, édesapám átadta nekem a családi borászat irányítását, addigra az irodai munka, a számítógép előtt töltött három év ráébresztett arra, hogy nem ez az én életem. Mai napig szerencsésnek érzem magam, hogy volt lehetőségem megpróbálni más feladatkört is. Akkor, ha ez nem így történt volna, akkor valószínű, hogy a nehéz időszakokban eszembe jutna az, hogy nem vagyok a helyemen. Így azonban fel sem merül ez bennem. A döntésemet előmozdította az is, hogy láttam, édesapám belefáradt a munkába, és rohamos gyorsasággal kezdett el minden hanyatlani itthon.
új időknek
László édesapja a termesztett szőlőt értékesítette, elhanyagolható mennyiségben készített abból bort, amelyet nem palackozott.
Ez jól tükrözi azt, hogy a mennyiséget helyezte előtérbe, a minőséggel szemben. Én, ezzel szemben azt gondoltam, hogy ez nem fenntartható, a magas minőség megteremtését és ezzel együtt a palackozást tűztem ki célomul.
Mindezen célok eléréséhez szükséges volt az ültetvények felújítására, amely helyenként az újratelepítést jelentette, ez pedig magával hozta a művelésmód váltását is.
Amikor átvettem öt hektár volt a birtok mérete, most 10 hektáron gazdálkodom. Borászati üzemet hoztam létre, a régi, rossz telephelyet pályázatok felhasználásával felújítottam, acéltartályokat vásároltam, hűtőberendezéseket, leszigeteltük az épületet is. Olyan gépeket szereztünk be, mint szivattyú, szűrő, címkéző. Irodát építtetünk, ahol az adminisztrációhoz szükséges feltételek biztosítottak.
piacépítés
Amit teljes egészében újra kellett építeni, az a piac volt.”Ez volt a legnehezebb feladat, de azt gondolom, hogy a palackok száma jól tükrözi azt, hogy jó úton járunk. Első években 10.000 palackkal indultunk, ma ez a szám 40.000 és növekszik, ahogy újabb piacokat találunk. Az elmúlt években az exportunk vált erőteljesebbé, ez nem véletlenszerű, erre is törekszem. A belföld nehezebb dió, főleg a magasan pozícionált boraink számára, több lábon állunk, üzletláncokban is megtalálhatóak a pincészet tételei, az Auchan, a Spar évek óta jó partnerünk. A gasztronómiában számos helyen jelen vagyunk, a borkereskedések közül pedig a Veritast emelném ki elsősorban. Visszatérve külföldi értékesítésre, Angliában, Izraelben, Belgiumban, illetve a Lengyelországban megtalálhatóak a pincészet borai. Az USA-ba tavaly kezdtünk el szállítani, ebben az évben sokat fogunk az ottani piac bővítésén dolgozni. Áprilisban utazunk a feleségemmel, hogy személyesen képviseljük a borászatot, részt vegyünk borkóstolókon, rendezvényeken.
László megfogalmazza azt a tapasztalatát, hogy azok számára, akik a külföldi piacokon szeretnének értékesíteni a rendezvényeken való személyes jelenlét, bár komoly költségeket jelent, elhagyhatatlan.
kártya és dűlő
Az értékesítés után a területekre, dűlőkre terelődik a beszélgetés elsőként a Hatalosra, amely a legrégebben van a család tulajdonában, köszönhetően annak, hogy Vay báró szeretett kártyázni, viszont nem mindig tette ezt sikerrel.
Kvaszinger Ödön üknagyapám, Vay báró, a helyi legnagyobb földbirtokos intézőjeként dolgozott a borvidéken, irányítva annak birtokain a szőlőtermesztést és borászatot. Történt azonban, hogy a báró egy bormámoros estén elkártyázta az összes készpénzét és futárt küldetett az intézőjének azzal az üzenettel, hogy küldjön neki készpénzt az uradalmi kasszából. A futár gyorsan meg is járta az utat és azzal az üzenettel érkezett vissza hozzá, hogy a kasszában elegendő készpénz nincs, de lenne egy szőlő terület, amit az intéző, Kvaszinger Ödön megvásárolna és azt azonnal ki is fizetné. A báró rövid hezitálás után elfogadta az ajánlatot, így került, 1929-ben a 4 hektáros terület a Kvaszinger családhoz.
Sajnos, ahogy azt László összefoglalja, ezt követően a családi gazdaság nem tudott az elvárt ütemben fejlődni, ennek egyrészről családi okai voltak, másrészről a történelem sem kedvezett ennek. Beszélgetőtársam édesapja volt az, aki újra kezdte az építkezést.
Hatalos, Meszes
Visszatérve a Hatalosra, dél, dél-keleti fekvésű, meredek lejtésű terület, amelynek alapkőzete az andezit, ezen van egy kőzettörmelékes agyag, amely viszonylag könnyen művelhető. Jelenleg 2,2 ha furmint, 1,3 ha sárgamuskotályt található itt. Ezekről a tőkékről készül a dűlőszelektált tétel, Hatalos Furmint, amely a borászat zászlóshajója. A Meszes dűlő, amely bár közvetlen mellette található, de már Olaszliszkához tartozik, ugyancsak első osztályú. Déli fekvésű, meredek lejtésű terület, amelynek alapkőzete a riolittufa, termőrétege a nagyon kötött kőzettörmelékes agyag. Közel négy hektárt művelnek itt, amelyből 1,5 ha furmint, 1 sárgamuskotály és 1,5 ha hárslevelű. A növényvédelem, mondja László, alapvetően konvencionális, de igyekeznek környezetkímélő módon művelni a birtokot, ami azt jelenti, hogy rovarirtó szereket egyáltalán nem használnak, így pl. feromon csapdákkal védekeznek a szőlőmoly ellen.
A gyomirtó szereket egyre inkább kerüljük, nem tudjuk teljes egészében elhagyni ezeket, de területeink nagy részén nem alkalmazunk. Összességében elmondhatom, hogy felszívódó szereket csak a vegetáció első szakaszában használunk, mindezt azért tesszük így, mert szeretném, ha a fiam, sőt az unokám is itt tudna gazdálkodni, illetve olyan terméket szeretnénk előállítani, amelyekben nincsenek szermaradványok.
Tokaj-Hegyaljának van nagyon jó száraz bora is
„Saválló acéltartályokban erjesztünk, így mindent kontroll alatt tudunk tartani. Egy rész, amelyből a könnyed, gyümölcsös borok készülnek, végig a tartályban érlelődik, majd kezelés után palackokba kerül. A magasabb minőség, a dűlőszelektált borok, a Furmint egy része hordóban, az édes szamorodni pedig egyértelműen hordóban érlelődik. Termékpiramisunk alján a Tokaji Sárgamuskotály és a Tokaj Dry található. Az előbbi, élénk savainak és intenzív illatának köszönhetően, üde friss gyümölcsös bor. A Tokaj Dry egy Furmint-Hárslevelű házasítás. Esetében könnyed, friss gyümölcsös jegyek megőrzésére törekedtünk, azonban a magas minőségű alapanyagnak köszönhetően a borban fellelhetőek a tokaji borokra jellemző komoly beltartalmi értékek is. A bor kellő savgerinccel rendelkezik, melyet nagyon szépen kiegészít ásványossága és maradék cukortartalma. Azért választottuk a Tokaj Dry megnevezést, mert főleg a külföldi piacokon szeretnénk megjelenni ezzel és nagyon egyszerűen, közérthetően azt kommunikálni, hogy Tokaj-Hegyaljának van nagyon jó száraz bora is. Lehetne ez akár egy egységes, egyszerű kommunikáció a borvidék részéről… A borvidékkel kapcsolatosan kettősek az érzéseim, egyrészről azt érzékelem, hogy nagyon jó irányba halad, gondolok itt pl. a közösségi feldolgozókra, infrastruktúrára. A borok minősége is fejlődött, de ezen a területen még bőven van tennivaló. Érzek némi beszűkülést, azt tapasztalom, sok termelő azt hiszi, hogy amit csinál, csinálunk itt, az a legjobb a világon. Célszerű lenne szétnézni külföldön, szélesebbre nyitni a kaput, erre szüksége lenne a borvidéknek. A másik probléma, a kommunikáció. Panaszkodunk, hogy az édes borok egyre nehezebben fogynak, gondot jelent értékesíteni azokat. Úgy gondolom, hogy nem kell elfelejteni a tradicionális termékeket, csak hatékonyabban kell azokat kommunikálni.”
