A szőlő változatossága. Termesztett növényeink közül a szőlő az egyik legformagazdagabb. Ezt szerveinek (pl.: hajtás, levél, fürt, bogyó) rendkívül gazdag változatosságában, valamint a beltartalmi értékek (pl.: zamatanyagok, cukor- és savtartalom, polifenolok stb.) különbözőségében is érzékelhetjük.
E széles sokféleség tanulmányozásával, a hasonlóságok és különbözőségek felderítésével, leírásával, a rokonsági kapcsolatok megállapításával, a rendszertani kategóriák (pl. faj, fajta, alfajta, változat stb.) felállításával, az azonosítással, a biológiai és termesztési értékek meghatározásával az ampelográfia, a szőlőfajta-ismeret tudományága foglalkozik.
A szőlő variabilitásának (formagazdagságának) kialakulásához a több évezredes termesztése, a különböző formák, változatok napjainkban is folytatott kiemelése, szaporítása és fenntartása (szelekciós nemesítés) is hozzájárult. A tudomány és a technika fejlődése pedig 160-180 éve az új fajták, genotípusok széles körű, szinte korlátlan számú előállítását (keresztezéses nemesítés, molekuláris biológia – géntechnológiák), és ezzel a formagazdagság, a fajtaválaszték folyamatos bővülését és a biológiai alapok fejlesztését teszi lehetővé.
A génbankok jelentősége
A biodiverzitás, az élő környezet sokféleségének megőrzése nemcsak a természetes ökoszisztémáknál (életközösségek), hanem a társadalmi, gazdasági igények kielégítése és az időjárási változások okozta új kihívások megválaszolása miatt a kultúrnövényeinknél is fontos cél.
A szőlő esetében ezt a feladatot azok a nagy tételszámú génbanki jelentőségű gyűjtemények (génállományok) látják el, ahol a fenntartás hiteles élő anyagot, génmegőrző tevékenységet biztosít (bázis gyűjtemény) a fajták vizsgálatának, kutatásokra történő felhasználásának, és a biológiai alapok fejlesztésének feltételeit (aktív gyűjtemény) a jövő nemzedékei számára, mint erőforrásokat is megteremti.
A pécsi szőlőfajta-gyűjtemény
A pécsi szőlőfajta-gyűjtemény kialakítását a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet első igazgatója, Németh Márton kezdte meg 1952-től, hazánk akkori gyűjteményeinek tanulmányozását követően. Számos külföldi fajtát személyes kapcsolatai révén, elsősorban Dél-, Közép- és Nyugat-Európa országaiból szerzett be.
Elévülhetetlen érdeme, hogy fajtagyűjtő útjai során, az utolsó pillanatokban felkutatta, beazonosította és gyűjteménybe helyezte azokat az ősi szőlőfajtákat, amelyeket Magyarországon, ill. a Kárpát-medencében korábban termesztettek. Ezek közül az akkor még jelentősebb felületen fellelhető fajtákat Ampelográfiai Albumjaiban részletesen jellemezte, leírta. Ez a 110 ősi magyar szőlőfajtából álló génbank a pécsi gyűjtemény kiemelt nemzeti értéke. A pécsi fajtagyűjtemény 1970-re Közép-Európa legnagyobb, a világ 6. legjelentősebb gyűjteményévé fejlődött.
A gyűjtemény teljes felújítása (újratelepítése, korszerűsítése) az 1980-as évektől kezdődően Diófási Lajos irányítása alatt indult el, és az 1995-1998. évekre fejeződött be. Ennek során a fajtákat, tételeket tematikus elrendezésben (pl. vörösbort adó szőlőfajták, magyar nemesítésű csemegeszőlő-fajták, alanyok, Vitis-fajok stb.), fajtánként 10, ill. 5 tőkével, Teleki 5C alanyfajtára oltva, 2 x 1 m tenyészterületre telepítették (1,2,3. kép).
A gyűjtemény tételszámának jelentősebb növelésére (külföldi csemege- és borszőlő-fajták, klónok, Vitis-fajok, toleráns és rezisztens fajhibridek, fajták) a 2000. évet követően került sor, ifj. Kozma Pál igazgatósága alatt. Ebben az időszakban egyes ültetvényrészek, táblák újratelepítése, támberendezéseik korszerűsítése is megtörtént, amely munka napjainkban is folytatódik (1. táblázat). A génbank két telephelyen (Központi és Szentmiklós-hegyi), 4,5 ha-on, a Mecsek déli oldalán, védett fekvésben helyezkedik el.
Érdekes szőlők
A pécsi gyűjtemény számos olyan különleges szőlővel is rendelkezik, amelyek külső megjelenési formájukban (pl. vessző színe; levél alakja, színe, szőrözöttsége; bogyó nagysága, alakja stb.) a közismert fajtákhoz képest jelentősebb eltéréssel rendelkeznek.
A cikk ezen érdekes, különleges szőlők közül mutat be néhányat.
A 4. képen három szőlőfajta vesszője látható. A bal oldali, vörösesbarna színű a Bouvier (korai érésű fehérborszőlő-fajta); a középső, szalma-, vagy aranysárga színű a Furmint; a jobb oldali, sötét színű a Bajor, feketefájú ősi Kárpát-medencei, vörösbort adó tömegborszőlő-fajta vesszője. Ilyen mértékben mélysötét színű vessző ritkaságnak számít a szőlőfajták között. Neve különlegességét jól tükrözi. Az ősi Kárpát-medencei fajták közül a kipusztult Lisztes, feketefájú fehérborszőlő-fajta vesszője is hasonló színezettséget mutatott.
A gyűjtemény legnagyobb része a termesztett (nemes, kerti) szőlőhöz, a Vitis vinifera fajhoz tartozó fajtákból, változatokból és klónokból áll. A génbankban emellett egyéb, észak-amerikai és kelet-ázsiai Vitis-fajokat (összesen 36 tétel) is fenntartunk (1. táblázat).
Csoportok | 1972. év | 2000. év | 2010. év | 2015. év |
mennyiség (db) | ||||
1. Vitis vinifera | 1060 | 946 | 1010 | 1048 |
2. Fajhibrid | 30 | 107 | 409 | 420 |
3. Alanyfajták | 23 | 34 | 39 | 39 |
4. Vitis faj | 22 | 25 | 33 | 36 |
Összesen: | 1135 | 1112 | 1491 | 1543 |
1. táblázat: A pécsi szőlőfajta-gyűjtemény tételszáma |
Az Észak-Amerikában, Texas keleti részén őshonos, szárazságtűrő, mészre érzékeny Vitis lincecumii (tölgyfa szőlő); és a kelet-ázsiai (kínai) areájú, nehezen gyökeresedő vesszőjű, filoxérára érzékeny, peronoszpórával szemben ellenálló Vitis romanetii fajok jellegzetes színeződésű, ill. módosult bőrszöveti képletekkel (tüske) ellátott hajtásait az 5,6. képek mutatják.
A szőlőfajták azonosításánál a fürt és a bogyó tulajdonságai (pl. méret, alak, szín, íz) mellett a hajtáscsúcs (vitorla), a hajtástengely (szár) és a levél különböző morfológiai bélyegei (pl. szín, szőrözöttség stb.) a legfontosabbak. A levél – számos különböző bélyegei miatt (pl. nagysága, tagoltsága, az öblök és karéjok alakja, a levélszél fogazottsága, az erek színe, a fonák és az erek szőrözöttsége stb.) – önmagában véve is a szőlőfajtákra egyedileg jellemző szerv. A 7. képen a Chasselas ciotat blanc fajta erősen tagolt (szeldelt) levei láthatók. A Petrezselyemlevelű Chasselas hasonnevet e nagyon jellegzetes bélyegéről kapta.
A 8. képen a Gorombaszőlő, ősi Kárpát-medencei vörösbort adó szőlőfajta levele, valamint erőteljes gyapjas szőrképletei láthatók.
Számos erőteljesen szőrözött vitorlával és levélfonákkal rendelkező termesztésben lévő szőlőfajtával (pl. Ezerjó, Kövidinka) és gyűjteményes értékű szőlőfajtával (pl. Garzó Sándor – Kocsis Pál nemesítő fajtája) is találkozhatunk. Ismert továbbá olyan fajta is, melynek levélszíne rövid, ritkán álló serteszőrökkel borított (Ottonel muskotály), vagy elszórtan pókhálós (Piros tramini). Nagyon kevés viszont azon fajták száma, amelyeknél a levél színére az erőteljes gyapjas szőrképletek is kiterjednek.
A szőlőfajták a levél morfológiai bélyegei mellett a bogyó tulajdonságaiban (méret, alak, szín, íz) a legváltozatosabbak. E rendkívüli gazdagságból három példát a gyűjteményben található fajták fürtjeinek, bogyóinak bemutatásával a 9,10,11. kép szemléltet.
A pécsi gyűjteményben olyan érdekes szőlőfajták is fellelhetők, amelyek érésük során, a zsendüléstől kezdődően bogyójuk színét változtatják. Ezek közül vannak, amelyek
- zöldből vörösen át fehéresre (pl. Gohér, változó – ősi Kárpát-medencei borszőlő, 12. kép; Furmint, változó – ősi Kárpát-medencei borszőlő);
- zöldből vörösen és fehéren át pirosra (pl. Biczó Bálint – borszőlő, Kocsis Pál fajtája; Cegléd szépe – csemegeszőlő, Mathiász János fajtája; Chasselas rouge royal – csemegeszőlő; Lesz még hazám – borszőlő, Kocsis Pál fajtája; Mon ami – muskotályos borszőlő, Kocsis Pál fajtája; Szent István – borszőlő, Kocsis Pál fajtája; Vérvörös – borszőlő, Kocsis Pál fajtája);
- zöldből vörösösen és zölden át kékesre (Bagószőlő – borszőlő, Bagó Lajos fajtája; Bernáth János – borszőlő, Kocsis Pál fajtája) színeződnek.
Génbankunk 24 festőlevű borszőlőfajtával rendelkezik. Példák a kevésbé ismert, gyűjteményes fajták közül: Carignan Bouschet, Gamay Fréaux, Grand noir, Teinturier femelle – Nagy festőszőlő, Teinturier mále – Kis festőszőlő, Terret Bouschet).
Ezeknek a vörösbort adó fajtáknak a jellegzetessége, hogy színanyagaik nemcsak a bogyó héjában, hanem a bogyó húsában is megtalálhatók. Külön érdekesség ezek közül a Bagószőlő, amely bogyójának a zsendülés kezdetén, még zöld állapotban már vörös leve van (A fajtát Bagó Lajos nemesítette. A nemesítő ismertebb, de termesztésbe nem került másik fajtája a Baracsi rubint volt.).
Intézetünk gyűjteményében a magnélküli; valamint a nővirágú (rendellenes porzószállal és portokkal rendelkező), kielégítő terméshozáshoz beporzásra szoruló szőlőfajták száma is jelentős.
Az ősi magnélküli fajták (Korinthusi, Perzsiai és Szultán szőlő) mellett egyéb, közép-ázsiai (pl. Kismis vatkana) és Európa számos országában (pl. Szerbia: Beogradszka bezszemena), ill. az USA-ban előállított új magnélküli fajták (pl. Centennial seedless, Crimson seedless stb.) közül is található a pécsi gyűjteményben.
A nővirágú fajták (13. kép) zöme az ősi Kárpát-medencei borszőlőfajtákhoz tartozik (pl. Bajor, Bakator, Bálint, Gohér, Kéknyelű, Sárfehér, Vörös dinka), de gyűjteményünkben sok a nővirágú csemegeszőlő-fajta is (pl. Génuai zamatos, Katta kurgan, Madeleine angevine, Nimrang, Rosa menna di vacca).
Rendellenes virágú fajtákkal – amelyek teljesen, vagy részlegesen terméketlenek – is rendelkezünk. Ilyen pl. a csillagvirágú Gorombaszőlő fajta.
A gyűjteményben található fajták közül számos ún. fajtacsoportot (conculta) alkot. Adott fajtacsoportba tartozó fajták a bogyó színében, esetleg a vessző színében térhetnek el egymástól. Kevésbé ismert, hogy fajtacsoportot alkot pl. a Bakator (piros, kék), a Chardonnay (blanc, rose), a Furmint (fehér, piros, változó), a Gamay (gris, noir), a Gohér (fehér, piros, változó), a Kadarka (szürke, kék), a Merlot (blanc, gris, noir), a Potrugieser (fehér, szürke, kék), a Rajnai rizling (fehér, piros), a Sauvignon (blanc, gris, rose, noir), a Tramini (fehér, szürke, piros) is. Az egyes fajtacsoportokba tartozó fajták közül az a bogyószínű került a termesztésbe és a köztudatba, amely értékesebb.
Azt is meg kell jegyezni, hogy nem minden esetben alkotnak fajtacsoportot az eltérő bogyószínnel jelzett azonos nevű fajták (pl. Olivette blanche, rose, noir; Pascal blanc, noir).
Ajánlott és felhasznált irodalom:
- Csepregi P. – Zilai J. (1976): Szőlőfajtáink. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
- Diófási L. – Bíróné T. G. (1999): A pécsi szőlőfajta-gyűjtemény katalógusa. Jubileumi kiadvány – FVM SzBKI, Pécs.
- Kozma P. – Werner J. – Csikászné K. A. – Hoffmann S. (2010): Németh Márton hagyatéka Pécsett, kutatásainak hatása a mai szőlőkultúrára. Kertgazdaság 42. (3-4): 56-72.
- Németh M. (1970): Ampelográfiai Album. Termesztett borszőlőfajták 2. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
- Németh M. (1973): Régi magyar borszőlőfajták. Agrobotanika 15: 37-55.
- Schnier P. (2013): Szőlőfajták reneszánsza. A Bakatortól a Balafántig. Sokszínű hungarikum 1. (1): 46-49.
- Werner J. (2012): Elfelejtett régi fajták?! – csemegeszőlő házikertekbe. Agrofórum extra – 46. 80-83.