A száraz, meredek lejtésű szőlőtáblák talajművelésére ezért olyan eljárást célszerű választani, mely lehetővé teszi a talajerózió megfékezését, a talajhőmérséklet szabályozását, továbbá a párolgás és a vízelfolyás csökkentését.

Előnyök

 A hegy- és domboldalak szőlőültetvényeiben eredményesen alkalmazható a nitrogénben szegény szerves anyagokkal, gabonaszalmával, esetleg náddal történő talajtakarás módszere. A szalma – a gabonatermelés mellékterméke – viszonylag könnyen és olcsón beszerezhető (Bauer et al., 2004). A szalmával történő takarás legnagyobb előnye, hogy használata – a takarónövényekkel szemben – nem jelent vízkonkurenciát a szőlőnek (Schorr & Riedel, 2004).

A takarás alkalmazásával több víz szivároghat a talajba, mert a takaróanyag fékezi a csapadékvíz szabad lefolyását (Walg, 2013). A takaróréteg egyúttal megőrzi a talaj nedvességtartalmát, javítja annak szervesanyag-tartalmát, és gazdagítja a talajéletet (Schwab & Peternel, 2001; Pfaff, 2011). A takaróanyag jelenléte elősegíti többek közt a mikrobiológiai folyamatok kedvezőbb lefolyását (Niggli, 2011), és a földigiliszták elszaporodását (Thomson & Hoffmann 2007).

A talajtakaró a kiterítés után azonnali védelmet nyújt az erózió (1. kép) ellen (Ziegler, 2013). A talaj takarásával a gyomnövények többsége visszaszorítható, ezért – kedvező esetben – elhagyható a fedett sorközök művelése.

A takaróréteg folyamatos lebomlása permanens tápanyagforrást jelent. A szalma átlagos tápelem-tartalma Bauer és munkatársai (2004) szerint a következő: 0,4 % N, 0,2 % P₂O₅, 1 % K₂O és 0,1 % MgO. A gabonaszalmák tehát jelentős mennyiségű káliumot tartalmaznak; a szakirodalom szerint 5 t búzaszalmából közel 60 kg K₂O szabadul fel (1. táblázat).

Szalma	N	P2O5	K2O	MgO	CaO
Búza	18	8	59	5	13
Rozs	18	10	60	10	15
Árpa	20	10	90	8	20
Zab	20	18	125	12	22
1. táblázat: A különböző gabonaszalmák tápelemtartalma (kg) 5 t/ha takaróanyag mennyiség esetén (Hofmann et al., 1995)

Ebből az a következtetés vonható le, hogy a szalmatakarással pótolható az ültetvényből a szőlő termésével kivont kálium mennyisége. (A nád Spring és munkatársai (2003) szerint a búza szalmájánál kevesebb tápanyagot tartalmaz). A szalma átlagos szárazanyag-tartalma 85 %, így példának okáért 6 t/ha takaróréteggel 5 t/ha szerves anyagot juttatunk ki az ültetvénybe (Bauer et al., 2004).

A szalmatakarás kedvezően befolyásolja a tőke kondícióját, növekedési erélyét, valamint a fürttermés mennyiségét a nélkül, hogy a mustfok visszaesne (Prior, 2007; Göblyös, 2013). A hazai tapasztalatok szerint a nádtakarás hatására szintén nő a termés mennyisége, és emelkedik egyes aszályra hajlamos szőlőfajták cukortartalma (Varga et al. 2005; Varga et al. 2007).

Hátrányok

 A szalmának tág (80-100:1) a C:N aránya. A szalmatakaró kiterítését követően a fellépő pentozán hatás miatt szükség lehet kiegészítő nitrogén adagolásra. Száz kilogramm szalmához 0,5-1,0 kg hatóanyag-tartalmú műtrágyát számíthatunk; a jobb hatékonyság érdekében a szükséges N-mennyiséget két részletben is kiszórhatjuk (Meinke, 1978; Mehofer et al., 2014). Az ökológiai szőlőtermesztésben a műtrágya szerves trágyával helyettesíthető – erre elsősorban a humuszban szegény talajokon lehet szükség (Niggli, 2011).

A talajtakarás módosítja az ültetvény mikroklímáját; növeli a késő tavaszi fagyok veszélyét – különösen a teljes felületen történő használat esetén. A meredek lejtős területeken szerencsére kisebb a fagyveszély, ezért ez a hátrány elsősorban a mélyebb fekvésű ültetvényeket sújtja (Bauer et al., 2004).

A világos színű szalmaréteg a talajfelszínnél jobban visszaveri napfényt (2. kép), így a tőkék napközben több UV-sugárzást kapnak (Niggli, 2011). A takaróréteg alatt a talaj kevésbé melegszik fel, ezért az éjszakai órákban kisebb mértékű a hőleadás a fürtzónába. A vastag szalmatakaró hatására kismértékben nő a levegő páratartalma, mely fokozott növényvédelmi készenlétet igényel.

A valamennyi sorközben felhasznált takaróanyag fokozhatja a szürkerothadás mértékét és gyakoriságát (Prior, 2007). További hátrányt jelent, hogy a bolygatás nélküli takaróanyagban könnyen felszaporodhatnak egyes kártevők (pl. vincellérbogár, ékköves araszoló, vetési bagolylepke, mezei egér) (Bauer et al., 2004; Bleyer, 2008; Mehofer et al., 2014).

Gondot okozhatnak a talajtakaráson átnövő gyomnövények is, de a gépi művelés szempontjából a legnagyobb hátrányt az jelenti, hogy a takarórétegen az erőgépek könnyen megcsúszhatnak. Többek közt ez is indokolhatja a talajtakarás csak minden második sorközben való alkalmazását (Ziegler et al., 2012). További hátrányként említhető, hogy takaróanyag beszerzése, szállítása és kiterítése többletköltséget jelent. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a takaróanyagok tűzveszélyesek, jóllehet a nád a szalmához képest kevésbé gyúlékony.

Alkalmazás

 A szalmát ősszel célszerű kiteríteni, mert így a talaj jobban megőrzi a téli csapadékot. A szalmatakarás kihelyezésére a szüret utáni időszak javasolható. A takaróanyag tavaszig bomlásnak indul, ezért mérséklődik a csúszásveszély (Auerswald & Schwab, 1999; Mehofer et al., 2014).

A tűzveszély csökkentése érdekében a forgalmas utak közvetlen közelébe lehetőleg ne helyezzünk ki szalmát. A tapasztalatok szerint néhány méteres szalmamentes sáv hagyásával megelőzhető, hogy a hanyagul elhajított cigarettacsikkek lángra lobbantsák a gyúlékony takaróanyagot (Bauer et al., 2004).

A tavaszi fagyveszély elkerülése érdekében a szalma kihordását a májusi fagyokat követő időszakra célszerű ütemezni (Fox, 2002). A kijuttatás után célszerű szecskázó géppel felaprítani a szalmát (Bauer, 2006). A mintegy 220-250 kg-os körbálák szétterítésére speciális szalmakiterítő munkagépeket is kifejlesztettek.

A talaj takarására a felhasználás idejétől és módjától függően 5-6 t/ha (0,5-0,6 kg/m²), hosszabb távú alkalmazás esetén 10-15 t/ha (1-1,5 kg/m²) szalmamennyiség szükséges (2. táblázat). Szalma felhasználása javasolható a takarónövényzet vetésekor is. Ez esetben elegendő kisebb (3 t/ha) mennyiségű szalma alkalmazása. A takarás ezúttal azért hasznos, mert megvédi a magágyat a kiszáradástól (Riedel, 2007).

Talajtakarás módja	Felhasználás tartama	Szalmaigény
Minden második sorközben	Rövid távú takarás	2-3 t/ha
	Több éves takarás	5-7,5 t/ha
Minden sorközben	Rövid távú takarás	5-6 t/ha
	Több éves takarás	10-15 t/ha
2. táblázat: A szalmatakarás felhasználása szőlőültetvényekben (Ziegler, 2013 alapján)

A takaróanyag felhasználható az ültetvény teljes felületén, illetve valamennyi, avagy csak minden második sorközben (3. kép).

Laza szerkezetű talajokon viszonylag vastag takaróréteget célszerű létrehozni. Minél vastagabb a takaróréteg, annál jobban fékezi a talajeróziót (4. kép) (Auerswald & Schwab, 1999).

Az apró szulák, a tarackbúza és más gyomnövények a 10 cm-es takarórétegen is áttörhetnek; ez esetben ajánlatos mulcsozást végezni (Bauer, 2006). A 20-30 cm-es vastagságú réteg azonban nem feltétlenül előnyös. A túlzottan vastag talajtakarás nehéz, meszes talajokon a talajhőmérséklet visszaeséséhez, a tápanyagok mobilitásának a csökkenéséhez, klorózis kialakulásához vezethet (Niggli, 2011; Mehofer et al., 2014).

A túlságosan vastag szalmatakaró azért is kerülendő, mert hűvös, csapadékos évjáratokban fokozhatja a gombás betegségek fertőzését, s gyengébb termés- és vesszőérést eredményezhet (Zanathy et al., 2000). A vastag takaróréteg későbbi rügyfakadáshoz vezethet (Riedel, 2004), s nagymértékben hozzájárulhat a rügykárosító rovarkártevők felszaporodásához.

A takaróréteg az idő múlásával elvékonyodik, talajvédő hatását ezért – a talajtakarás vastagságától függően – rendszerint csak egy-három évig őrzi meg (Prior, 2009). Elterjedt megoldás a kétévenként megújított, 8 t/ha-os szalmaadag alkalmazása (Auerswald & Schwab, 1999). Az évente elkorhadó szalmamennyiség hozzávetőleg 5-6 t/ha takaróanyaggal pótolható (Bauer et al., 2004). Kedvező, egyúttal a legdrágább megoldás, ha évente új takaróréteget terítünk ki. Az elkorhadt szalma sekély bedolgozásával hatékonyan növeljük a feltalaj humusztartalmát. Az újabb takaróréteg kihordását megelőzően – a talaj tömörödöttségétől függően – célszerű talajlazítást is végezni.

Dr. Zanathy Gábor: Szalmatakarás című írása 2016. januári lapszámunkban (148. old.) jelent meg.

 Fotó: A szerző felvételei