„’No, fiam…! Gyakran kezdték így a mondanivalót öregjeink. Ha a címkén szereplő nagyapám fotójára tekintek, önkéntelenül is előttem van, amint mondja: ’No, fiam ezt nem köll’ kiborítani’. Tőlük tanulva azon igyekeztünk, hogy kedves fogyasztóinkban is ez a vélemény alakuljon ki, miután megkóstolják palackjaink tartalmát.”
„A régészeti leletek is bizonyítják, hogy 2000 éves, történelmi borvidéken vagyunk: kelták, rómaiak termelték itt a szőlőt, készítették a borokat. Mindez azt is jeleni, hogy 2000 éve a szőlő- és borkultúra megélhetéssel szolgál az itt élők számára. Ennek mértéke az adott történelmi, politikai helyzettől függően változott ugyan, de mindvégig jelen volt. A terület az éghajlat, talajadottságok szempontjából rendkívül alkalmas szőlőtermesztésére, borkészítésre. A 2750 hektár termőterületet, amely Medinától Bátáig terjed a Duna mentén, két hegyközség alkotja, a bátaszéki és a szekszárdi. A régi történelmi borvidék az elsősorban a keleti–délkeleti lejtőkön helyezkedett el, ma már beljebb, a nyugati völgyekben is vannak ültetvények.”
Az Eszterbauer felmenők között, mint más szekszárdi szőlész-borász családok esetében is, a német ajkúak voltak többségben, de akad közöttük délszláv és magyar is szép számmal. Az apai oldal 1704-ig, az anyai 1701-ig vezethető vissza a levéltári anyagok alapján:
Mi a kezdeteket 1746-tól datáljuk, ezt az évszámot szoktuk a palackjainkon is feltüntetni, ugyanis ettől kezdődően bizonyítható, hogy mindkét ág a szőlőből és borból élt.
Tanyamacska, Tüke…
János és családja markánsan őrzi a tradíciót, a családi hagyományokat, melyek a borászatok közül egyedi módon a palackok címkéin is megjelennek. Rokonokhoz, ősökhöz kapcsolódó nevet kaptak a borok, úgy mint például a ’Tanyamacska’, vagy a ’Tüke’.
Valamikor Tanyamacskának hívták azokat az idős szekszárdi parasztembereket, akik idejük nagy részét, ha kellett, ha nem, a présházban múlatták. Így hívták a szekszárdi Kékfrankoson lévő, 1930-ban készült fotón szereplő felmenőnket is, akik mind nekem, mind borászunknak, Pálinkás Lacinak a dédapja volt.
De megidéződnek használati tárgyak is, mint például a káferka, amelyről ezt meséli János:
A Merlot, Kékfrankos Roze Cuvée címkéjén a felmenőim egy sajtár nevű faedénybe szüretelik a szőlőt, valamikor a múlt század közepén. Káferka, sajtár, tőtiklő, és bocskás: így nevezték a szőlészeti, borászati faedényeket. A szállításra használt félfenekű hordóból káferkával merték ki a csömögét, mármint a leszüretelt szőlőt. Tőtike vagy más néven tőtiklő segítségével töltötték a bort a hordóba, a bocskásnak pedig kármentő szerep jutott préselésnél és hordófeltöltésnél.
A legidősebb fotó -tudom meg- 1915-ből származik, ezen a házigazdám ük- és dédnagyanyja látható, akiről a palackban lévő rajnai rizling a Terézia nevet kapta.
A folytonosság azonban a birtok dűlőiben nem köszön vissza. A második világháborút követően elvett területek ugyanis nem kerültek vissza a családhoz. Ennek egyik prózai oka az, hogy egyes részein úgy, mint az egykori családi ház helyén is, lakótelepek épültek.
„A család szekszárdi viszonylatban elég jelentős területtel rendelkezett, ebből mindössze 2000 nm háztájit hagytak meg nekünk, és a szőlőink mellett a présházunkat is kisajátították. Engem a szocialista szőlészet-borászat, ami a mennyiségi termelésről volt híres, nem motivált, műszaki pályát választottam és jól döntöttem. Sikeres vállalkozást alapítottam még a rendszerváltás idején. Ennek jövedelméből tudtuk a tradicionális szőlőtermelést és a borászatot újból elkezdeni, a beruházások jelentős részét a cég bevételéből tudtuk finanszírozni. Tehát – bármennyire tradicionális alapokon nyugszik is a borászatunk- újkori időszámítása nem több, mint 19-20 év. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a mai napig a műszaki vállalkozás a család ’aranytojást tojó tyúkja’, amelyet nagyon szeretünk, a borászat pedig a tradíció-szerelem ötvözete.”
borászati üzem, vendéglátóhely, látványpince
Mint azt János felidézi, mivel a régi területeket nem lehetett visszavásárolni, a kárpótlási jegyekkel pedig -ahogy mondja- nem voltak ambíciói, így az anyagikat nem sajnálva választották ki és vásárolták meg a kiváló minőségű szőlőterületeket. „A görögszói terület például 17 hektár, ezt állami földárverésen vettük csillagászati összegért, nagyon komolyan ment érte a licitálás a szekszárdi borászatok között.” A 37 hektár a következő dűlőkből áll: Alsónyék, Görögszó, Bodzás, Porkoláb-völgy, illetve egy kisebb terület a Palánki hegyen, ahol a borászati üzem és vendéglátóhely is van. A borászat földszintjén található a feldolgozótér, a mögött az erjesztőtér, amelyben a krómacél hűthető ill. fűthető tartályok állnak. Ahogy János mondja, ez a mai kor minden elvárásának teljes mértékben megfelel. A pincészetben található a bor-, és vendégház is, amelyben egy ötven vendég fogadására is alkalmas borbemutató termem található. A látogatókat ezen túl látványpince és rendezvényterem fogadja, de az összekötő pincejáratokban fahordók is vannak, amelyek közel sem látványelemek, jelenleg is komoly mennyiségű bor érik ezekben.”
Mint az köztudott, Szekszárd a kék szőlő vidéke, a Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot és Kadarka alkotja a birtok szortimentjének a gerincét. A Kadarka különösen meghatározó, amelyet mi sem tükröz jobban, mint az, hogy a 37 hektárból 5 hektárt tudhat magáénak. Kisebb területen ugyan, de helyet kapott a Muscat Ottonel, amelyből gyöngyöző bor készül. A Rajnai Rizling és Sauvignon Blanc kivételként szintén erősítik a szabályt.
„Komoly fajtajelleges Rajnai Rizlinget készítettünk, mindössze 1100 palacknyira valót szüreteltünk a kicsiny Porkoláb-völgyi területünkről.”
17 hektár bioművelés alatt
A családi vállalkozáshoz kapcsolódó tevékenységekben Jánoson túl, felesége, Mónika és négy gyermekükből kettő: Ildikó és Kata is részt vesz. „Fontos, hogy legyen egy komoly szakmai háttér, bár én génjeimben hordozom -mondja mosolyogva beszélgetőtársam- hiszen, apám, nagyapám körül sündörögtem a borkészítés közben, de szakmai végzettségem nincs. Kezdetekben unokatestvérem, Pálinkás László segítségét vettem igénybe, és a mai napig van, amikor kikérem a tanácsait, a borkészítésért immár azonban Klein Miklós, a fiatal, rendkívül képzett borász felel. Négy gyermekem van, legkisebb még egyetemista, a fiam mérnökemberként a műszaki vállalkozásban dolgozik, a két lányom a borászatba bekapcsolódott, de egyiküknek kisgyermekei vannak, a másikuk pedig anyai örömök elé néz. Ez azt jelenti, hogy most kevésbé vannak jelen a mindennapi teendőkben. A legidősebb lányom rendelkezik borász végzettséggel, a kisebbik agrármérnök. Ennek ellenére számukra nem borász feladatot szánok, hanem a cégvezetést, illetve a marketing tevékenységet. Azt látom, hogy egy szakmailag képzett borásztól nem elvárható, hogy átlássa a vállalkozás üzleti szempont szerinti működését, vagy az, hogy gondoskodjon reklámról, marketingről, üzleti partnerekről. Aki a kereskedelmet vezeti, annak kell a cégvezetést ellátni.”
„Az Eszterbauer borászat, éves szinten 300 000 palackot értékesít, zömében áruházláncok polcaira kerülnek a palackok, de helyt találnak a borboltokban és a gasztronómiában is. A termőterületből 17 hektár bioművelés alatt van, jó évjáratban ez nem jelent gondot, de a csapadékosabb évszakokban alkalmanként komoly veszteséget kell elszenvednünk. Azt vallom, hogy a biogazdálkodás a borászatnak az önmagával szemben felállított igénye, ebből következik, hogy jó lenne elérni, hogy egyszer minden területünkön ez legyen. A gépesítés a mai, munkaerő ínséges helyzetben nagyon fontos, ahol csak lehet, élünk a lehetőséggel. Kombájnunk nincs, nem is tervezünk venni, de bérlünk egyet, és a ’rozés’ területeinken használjuk is. A borok közül például a Kadarka, vagy egy gyümölcsös, könnyed Kékfrankos nem igényel hordós érlelést, de vannak olyan tételek, amelyeknél ez elengedhetetlen. A nagy testű, prémium vörösboraink ezek, amelyeket hazai és nemzetközi versenyeken rendszeresen megméretettünk. Így a hordók esetében sem kötünk kompromisszumot: Trust és Seguin Moreau hordókat használunk.
A hullámok majd csak elvonulnak..
Az elmúlt évek a borpiac területén válságos évek voltak, azt vallom, amit Radosevics Radovántól is hallottam nemrég: Magyarországon évek óta bortúltermelés van. Hozzátette azt is, hogy nem kell ennyi bor. Az elmúlt évek versenye kedvezett ugyan a minőségnek, de közben árcsökkentés is elindult, mindemellett azonban a fogyasztói réteg nem növekedett. Ez magával hozta azt, ami a cégminősítői adatokból jól kirajzolódik, hogy nem nagyon van olyan borászat, amelynek 2018-óta növekedett volna a forgalma. Nagyon népszerű ágazat a borászat, ez vonzotta a befektetőket. Az utóbbi években kétszer annyian vagyunk, mint 25 évvel ezelőtt voltunk. Lesznek elszenvedői is a mostani helyzetnek, kiszelektálja a piac a versenyzőket, de szerintem ez egyben egyfajta tisztulást is eredményez. A beszélgetés elején mondtam, hogy 2000 éve termelnek itt szőlőt és készítenek bort, mindig érdemes volt ezt csinálni, majd csak elvonul ez a hullám is egyszer.”
A válság kezelésére természetesen a borászat megtette a szükséges lépéseket. „Nagyon sok mindennel kell foglalkozunk, egyik legfontosabb az, hogy új exportpiacokat kerestünk. A napokban Angliába juttattunk ki egy jelentősebb Kadarka szállítmányt, ezen felül a Lidl is hatékony segítséget nyújt exportlehetőségek tekintetében, utóbbi elsősorban Lengyelországba, Horvátországba, Szlovéniába, Németországba. Belföldi piacon megvetettük a lábunkat, de az export hektikus, még nem tudtunk állandó piacot teremteni. Ezzel a problémával küzdenek a miénkhez hasonló, közepes méretű borászatok is. A helyi összefogás példaértékű, a Szekszárdi Borászok Céhe, illetve a Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft-t szolgálja a közös projektek bonyolítását. Mindezek eredménye a szakmának szóló kóstolók, közös rendezvények, turisztikai események, marketing, ill. egy borvidéki applikáció is. Van jövőképe a borvidéknek, ennek egyik eleme, hogy meghatároztuk, a borvidék igazi ’arca’ a Kékfrankos, Kadarka és a Bikavér. Ezekhez a fajtákhoz született az úgynevezett „Szekszárdi Palack” és sorolhatnám még tovább a jelentős lépéseket. Nem hiba nélküli projektek ezek, de látszik, a fejlődés 18 éve folyamatos és töretlen. Ennek köszönhető, hogy borvidékünk, mely a 90-es években még 10-15 évnyi lemaradásban volt szerencsésebb társaihoz képest, ma már felzárkózott a legjobbak közé.
