20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Szőlő-Bor

Tanácskozás a magyar szőlő szaporítóanyag-előállítás jövőjével kapcsolatban

Agrofórum Online

Január 12-én került megrendezésre a digitális térben a Szőlő Szaporítóanyag-előállítási Tudományos Konferencia, melyet a Szent István Egyetem, a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetsége közösen szervezett.

Szabó Péter, a konferencia főszervezője elmondta, hogy százötven regisztráció érkezett be a konferenciára, mely az előzetes várakozásokat is felülmúlta. A főszervező szerint a rendezvény célja volt, hogy a szőlőszaporító alapanyag és a gyökeres szaporítóanyag termesztők, forgalmazók, kutatók és fejlesztők fóruma legyen. Céljuk az ágazat korszerűsítése, a kiemelten magas biológiai értékű tesztelten vírusmentes szőlő szaporítóanyag előállítás fejlesztése. A konferencia résztvevői tekintetében a termelői, kutatói-fejlesztői oldal azonos mértékben képviseltette magát, de a szakhatóság szakemberei, a forgalmazók és a szőlészeti-borászati üzemek képviselői is jelen voltak.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára előadásában elmondta, hogy a 2016-ban a HNT által elfogadott ágazati stratégia alapvető célkitűzése a szőlőtermesztés biológiai alapjainak fejlesztése és megőrzése és a szaporítóanyag-előállítás növényegészségügyi ellenőrzés erősítése. Így szakmaközi hozzájárulás befizetését írják elő a telepített szaporítóanyag mennyisége alapján. A fizetési kötelezettség azon termelők részére áll fennt, akik új telepítési, újratelepítési vagy átváltott szőlőtelepítési engedélyek alapján telepítenek szőlőt. A HNT a hozzájárulásokból létrehozza a Borszőlő Szaporítóanyagtermelési Alapot, melynek célja lesz a magyar borászati termékek piaci helyzetének és forgalmazásának javítása és a borszőlőfajták nemesítésének ösztönzése. Megalakul a Szakmaközi Borszőlőszaporítóanyag Bizottság (SZBSZB), mely hároméves Borszőlő Szaporítóanyag Előállítását Ösztönző Fejlesztési Tervet készít és a HNT kutatási szerződést köt a javasolt ágazati szereplőkkel.

Molnár Ákos, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetsége elnöke előadásában rávilágított arra, hogy az éghajlatváltozás közvetlen és közvetett következményei kihívások elé állítják a szőlő- bor ágazatot világszerte. A fogyasztói preferenciák változásával együtt ezek a tényezők a termelési alapok újragondolásának szükségességére hívják fel a figyelmet. Előadásában bemutatta ezen ok- okozati összefüggéseket, áttekintette a nemesítési, növény-egészségügyi, szabályozási problémákat és kérdéseket.

Veres Gabriela, NÉBIH MGEI Kertészeti Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály osztályvezetője előadásában jelezte, hogy 2020. január 1-i változásokkal a törzsültetvény engedélyezés a Pest Megyei Kormányhivataltól a Nébih-hez került. A fő koordinációs feladatokat a Nébih láttja el, míg megyei hatáskörben 5 régió végzi a feladatokat (Baranya, Békés, Jász-Nagykun- Szolnok, Hajdú, Vas).

A konferencia további részében a kutatói oldal szakmai előadásaira került sor. A szőlőszaporítás témakörén belül számos innovatív kutatás eredményeit hallhatta a közönség, úgy mint a precíziós gazdálkodás lehetőségei a szőlő szaporítóanyag termesztésben (Kun Ágnes), bemutatásra került egy innovatív szőlőoltvány-előállítási technológia (Szabó Péter), illetve egy új helybenoltási módszer, a Trio szemzés is (Knolmajerné Szigeti Gyöngyi). A szőlőalany nemesítés, fajtahasználat aktuális kérdései, eredményei is bemutatásra kerültek Kocsis László professzor előadásában, továbbá szó volt a debreceni szőlő alany-nemes tartamkísérletek eredményeiről is Rakonczás Nándor egyetemi adjunktus által. Nagy Zóra Annamária badacsonyi kutató a ligeti szőlő (Vitis sylvestris C.C. GMEL) rezisztencia nemesítésben történő felhasználási lehetőségeiről beszélt. Kovács Barnabás a Georgikon kutatója a művelési eljárások hatásait taglalta a szőlőültetvények talajegészségállapotának tükrében. A NAIK kutatói „a szomatikus embriogenezis, mint vírusmentesítési eszköz hatékonyságának vizsgálata érzékeny vírusdiagnosztikával” címmel tartották meg előadásukat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szőlőtolvajok, maskarások és megkötözött gazdák: ilyen volt régen a szüret

2026. szeptember 26. 08:10

A szüret végén nemcsak mulattak: a gazdát megkötözték, a bálban pedig szőlőt loptak. Felidézzük a legfurcsább régi szokásokat.

Erre a láthatatlan veszélyre minden pincében figyelni kell

2026. szeptember 17. 07:10

Az erjedő must nagy mennyiségű szén-dioxidot termelhet. Rosszul szellőző pincében a gáz rövid idő alatt életveszélyessé válhat.

Mire kell figyelni, mielőtt ismét bor kerül a fahordóba?

2026. augusztus 22. 14:10

A fahordó állapota közvetlenül befolyásolhatja a bor minőségét. A gondos tisztítás és tárolás ezért a pincemunkák fontos része.

Napégés, hőstressz hatása a szőlő esetében

2026. augusztus 15. 16:10

A napégés és a hőstressz egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőtermesztésben is. Milyen módon tud a szőlő védekezni, és a termelő hogyan tudja segíteni a növényeket? Ez is téma volt a “Szőlő növényvédelme” szakmai napon.

Mitől szöszösödik a szőlő levele és a fürtjei?

2018. június 29. 10:48

V. József kérdése: a szőlőmön, elsősorban a leveleken szöszösödést figyeltem meg. Sajnos, egy-egy fürtön is ez látszik. Mi lehet ez és mivel védekezzek ellene?

Készüljön fel az őszi növényvédelemre a Nufarmer Magazin 31. számából!

2021. augusztus 31. 06:54

Változik a klíma, amihez alkalmazkodnia kell a technológiánknak is. Mire számítsunk, hogyan reagáljunk?

Adottságok és nehézségek a Pécsi borvidéken

2022. október 13. 06:34

A Pécsi borvidékről és egy ottani borászról igyekszem minél többet elmesélni.

Gyors felszívódással az aktív belső védelemért - AktyShield

2023. április 18. 08:34

A peronoszpóra (Plasmopara viticola) a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége.