Talajélet
Fizetett tartalom

A szármaradványban rejlő értékek

AGROVA Kft.

A talajművelés sikere az időzítésen, az agrotechnikai eljárásokon és a megfelelő talajéleten múlik. Ahhoz, hogy jelentősebb mennyiségű szerves anyag kerüljön a termőföldbe, a tarlómaradványokat is a talajba kell forgatni, de a szármaradványok csak mikrobák segítségével képesek lebomlani.

Minden megművelt területet szár- és gyökérmaradványok borítanak, melyek ugyanúgy tartalmazzák a legfontosabb szerves anyagokat, makro- és mikroelemeket, mint a betakarított termés. Amennyiben az elhalt növényi maradványokat Phylazonit Tarlóbontóval kezeljük és talajba keverjük akkor a következő kultúrnövényeknek is hasznára válnak. A szármaradványok igazán értékesek a talaj számára: egyrészt bomlása során tápanyagok tárulnak fel belőle a talajélet számára másrészt a talaj humusztartalmát gyarapítják végsősoron a növény számára felvehető tápelemek szabadulnak fel belőle.

Talajbaktérium készítményt a folyamat tudatos irányítása és felgyorsítása miatt kell használnunk. Talajéletünket a tarlómaradványok bontásával visszazökkenthetjük a normális kerékvágásba. Baktériumok nélkül nincsen hatékony szármaradvány-bontás, hiszen a munka érdemi részét a talajban lévő mikroszervezetek végzik.

A szerves anyagok bomlása és a humuszképződés

A termőföld szervesanyag-tartalmát a talajban található élőlények, az elhalt növényi és állati maradványok, valamint a lebomlás során felszabadult és újraképződött vegyületek összessége adja. A nehezebben lebomló anyagok nitrogéntartalmú vegyületekkel kapcsolódnak össze, és a folyamat végén sötét színű, nagy molekulájú, viszonylag stabil vegyület, azaz humusz képződik belőlük.

A humifikáción átesett szerves anyagok felhalmozása teszi lehetővé a talaj számára az energiaraktározást, a lebomlás során felszabaduló tápanyagok és víz megtartását, vagyis az élőlények számára legkedvezőbb, morzsás szerkezet kialakítását. A humusz tehát jelentősen hozzájárul a talaj termékenységéhez.

A növényeknek minden tápanyagra szükségük van

Nitrogén, foszfor és kálium nélkül nincs kiegyensúlyozott tápanyagellátás, a Phylazonit Tarlóbontó azonban feltárja, és a növények számára is felvehetővé teszi a szármaradványban lévő értékes tápanyagokat. A búza melléktermékein keresztül meg is mutatjuk, pontosan mekkora érték rejlik szármaradványainkban. Az adatok tájékoztató jellegűek.

A precíziós gazdálkodásba is jól beilleszthető a Phylazonit Technológia, amely komplex megoldást kínál a termelőknek a talajszerkezet javításától; a tápanyagok jobb felvehetőségén át a növénykondicionálásig. Cégünk ehhez Horsch típusú munkagépekre szerelt Phyller kijuttató szerkezetekkel segítséget is tud nyújtani.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A talaj világnapja alkalmából

2024. december 5. 14:15

A talaj, mint az élet feltétele egyre nagyobb figyelmet kap hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Egyre több a tudatosan gondolkodó gazdálkodó, akik képesek felfogni a földi élet léte és a talaj egészségének kapcsolatát.

Talajminőség-védelem kötött talajon – lehetőségek és korlátok

2024. november 12. 08:10

A különböző kötöttségű talajok művelhetősége erősen függ a nedvességtartalomtól. Legkedvezőbb a nyirkos állapot.

A giliszták: a talaj elfeledett ápolói

2024. november 5. 17:10

Sokan óckodnak a gilisztáktól, jóllehet a talajélet fenntartásában betöltött szerepük, élettevékenységük nyomán hátramaradó anyagcsere-termékeik a talaj szervesanyag-tartalmát gazdagítva a sikeres növénytermesztés ,,alapköveivé" kellene, hogy emeljék őket.

Kerti talaj vagy virágföld? Melyik a jobb?

2024. október 31. 14:10

Az élő talaj tele van hasznos mikrobákkal és szerves anyagokkal, amelyek tápanyagokat juttatnak a növények gyökereihez.

Számoljon le a szármaradványokkal!

2018. február 23. 08:40

A kultúrnövények termesztése során a termés mellett jelentős mennyiségű gyökér- és szármaradvány is keletkezik.

Miért hagyja veszni talajának termőképességét?!

2021. október 7. 09:05

A szántóföldi termesztés kockázatossága évről-évre folyamatosan nő a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt.

A savanyú, a normál és a lúgos

2018. március 8. 09:36

A Terragro Kft. termékei nemcsak a növény, hanem a talaj szempontjából is jótékony hatásúak.

Talajélet Videó

A kukorica többre képes - tegyük azzá! – Mikrobiológiai támogatás a termésbiztonság növeléséért

2018. március 14. 09:17

A talajoltó anyagok az ún. biostimulátorok közé tartoznak, és mint ilyenek a kukorica növekedését, fejlődését támogatják, javítják a tápanyagok felvételét.