A magyarországi mezőgazdasági melléktermékek közül a kukoricaszár és a búzaszalma együttes éves mennyisége 1520 millió tonna, amelynek csak töredéke humifikálódik évente, sokszor az erőműi felhasználás, vagy a szántóföldről való lehordás miatt. Pedig e cellulóztartalamú biomassza feltáródása, humifikálódása a szántóföldi növények számára folyamatos, kiegyenlített tápelem- és tápanyag-ellátást biztosíthatna. Amennyiben ezek az anyagok a növény szármaradványaiból mobilizálódnak, a talaj ilyen jellegű anyagvesztesége csökken.
Magyarország 4,3 millió hektár szántóterületének közel 88%-án gabonaféléket, szemes és silókukoricát, napraforgót és őszi káposztarepcét termesztettek 2017-ben.
A gabonafélék, az ipari és takarmánynövények szervesanyag-produktuma átlagosan a 8-10 tonnát is elérheti hektáronként. Ez a szervesanyag-tömeg jelentős tápelemtartalommal is rendelkezik, melynek egy részét a termés betakarítással eltávolítjuk, másik része viszont a termőterületen marad, amelyet tarlóbontással visszaforgathatjuk a talajba.
A talajban történő szervesanyag-lebontás során jelentős mennyiségű, a növények számára felvehető makroelem kerül vissza a talajba (1. táblázat).
1. táblázat Szár- és gyökérmaradványok makroelem-tartalma (kg hatóanyag/ha)
Ezek alapján könnyen belátható, hogy jelentős, forintokban is kifejezhető gazdasági érdekünk is fűződhet e melléktermékek talajba juttatásához, hogy a bevitt műtrágya mennyiségeket mérsékeljük. Ugyanakkor nem elhanyagolható a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége sem, ismerve a talajaink fokozódó mikroelem szegényedésének humánélettani hatásait.
Napjainkra egyre inkább tudatosult, hogy a mezőgazdaság a világ minden részén a belterjes gazdálkodás irányába haladt az élelemhiány leküzdése érdekében, és ennek következtében egyre intenzívebben jelentkeznek a környezetre káros hatások. Úgy tűnik, hogy a talaj ősidők óta fennálló természetes (tápanyagbevitel és tápanyagkivonás) egyensúlya felborult, visszaállítására, környezetbarát termékre és technológiára van szükség. Azon termesztési eljárások, amelyek a természetes adottságok kihasználásával biztosítják egy területen a fenntartható növénytermesztést, megkülönböztetett jelentőséggel bírnak.
Az állattenyésztés visszaszorulásával egyre kevesebb szerves trágyát juttatunk a talajokba, kizárólag műtrágyák szórásával végezve a tápanyag-utánpótlást. Köztudott, hogy a nitrogén alapú műtrágyák savanyítják a talajt, a humuszképződés és a humusztartalom, ennek megfelelően a talaj nitrogénforgalma romlik. Az alacsonyabb kémhatású talaj nem teremt optimális életfeltételeket a talajlakó baktériumok számára, a számuk csökken. Ez a csökkent mikrobaszám vonja maga után azt, hogy a kötött kálium és foszfor nehezebben lesz elérhető a növények számára. A talaj víz- és tápanyagmegtartó képessége jelentősen csökken, levegőtlenné, nehezen művelhetővé válik.
A növénytermesztés szempontjából a tápanyag-utánpótlás biztosítása miatt fontos ismerni, hogy a betakarítással elszállított termés-tápanyagveszteség és a maradó holt szervesanyag-tömegben felhalmozott ásványi anyagok hogyan pótlódnak vissza a talajba, ugyanakkor ez a szervesanyag-tömeg milyen ütemben vesz részt a humuszképződési folyamatokban. Az elpusztult növénytömeg (biomassza) irányított bontásával a talajok nitrogén, foszfor, kálium és mikroelemek hiánypótlását tekintik elsődlegesnek, de ugyanilyen fontosnak kell tekinteni a humuszképződésben betöltött szerepét is.
Magyarország területén található biomassza teljes mennyisége 350-360 millió tonna, az ebből évente újratermelődő mennyiség 105-110 millió tonna.
Ennek a potenciális készletnek egy részét hazánkban energiatermelésre használják, csökkentve a mikrobiális újrahasznosítás lehetőségét, azaz, hogy ennek a biomasszának a jelentős hányada az újrahasznosítással a talajok felvehető elem- és humusztartalmát növelje.
A magyarországi mezőgazdasági melléktermékek közül a kukoricaszár és a búzaszalma együttes éves mennyisége 15-20 millió tonna, amelynek csak töredéke humifikálódik évente, sokszor az erőműi felhasználás, vagy a szántóföldről való lehordás miatt.
A cellulóztartalmú biomassza, lignocellulózok, a növény fajtájától és érettségi fokától függően eltérő mennyiségben tartalmaznak cellulózt, hemicellulózt és lignint. E három polimer adja a szárazanyag 85-90%-át. A lignocellulózok jellemzően 40-50% cellulózból, 25-30% hemicellulózból és 15-20% ligninből állnak, melyek mellett a cellulóztartalmú növényi maradványokban ásványi anyagok, olajok, fehérjék, egyéb poliszacharidok is megtalálhatók, amelynek mezőgazdasági szempontból óriási a jelentősége.
Ezen anyagok feltáródása, humifikálódása a növény számára biztosít folyamatos, kiegyenlített tápelem- és tápanyag-ellátást. Amennyiben ezek az anyagok a növény szármaradványaiból mobilizálódnak, a talaj ilyen jellegű anyagvesztesége csökken.
Magyar Talajbaktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szervezet
