Az ízeltlábúak közül az atkák (Acari), ászkák (Isopoda), az ikerszelvényesek (Diplopoda), ugróvillások (Collembola) nagy számban fordulnak elő az erdei avarban és a talajban. Valamennyien igen jelentős szerepet töltenek be az avar lebontásában. Felaprítják a szerves növényi maradványokat, ami a tápcsatornájukon áthaladva (részben emésztve), mint ürülék kerül vissza a talajra. Bélflórájuk fokozza a talaj termékenységét. A lebontás végső fázisában, az ürülékükben található szerves anyagokat a baktériumok ásványosítják és juttatják vissza a talajba.
Atkák (Acari): Az atkák egy része ragadozó (Gamasina – Ragadozóatkák), de mintegy 70%-uk növényevő vagy szerves törmelékfogyasztó (Oribatei – Páncélosatkák). Közülük a makrofitofágok az avar darabkáival táplálkoznak, a mikrofitofágok gombaszövedéket legelnek, illetve baktériumokat vagy algákat fogyasztanak, a nekrofágok állati tetemeken telepednek meg, a koprofágok pedig ürüléket hasznosítanak.
A ragadozó atkák fonálférgeket, ugróvillásokat fogyasztanak. A hosszúlábú páncélosatkák (Belba spp.), a szárnyas páncélosatkák (Galumna spp.) és a páncélos atka (Oribatei) fajok szerves törmeléket, detrituszt fogyasztanak.
Ugróvillások (Collembola): Ezek a kisméretű szervezetek a világ minden táján és szinte valamennyi élőhelyén jelen lehetnek. Az edafon alkotásában részt vevő fajaik egyaránt előfordulhatnak az avarban és a talaj felszínén (euedafikus fajok), vagy a talaj különböző mélységű rétegeiben (epedafikus fajok). Avarlakó ugróvillások közül az Isotomia, Isotomiella, Onychiurus és Pseudachorutes fajok mennyiségének alakulása a talaj termékenységét is jelentős mértékben befolyásolhatja. Az említett fajok az elhalt növényi részek mellett gombafonalakat, spórákat is fogyasztanak. Az ugróvillások hőmérséklet-toleranciája tág határok között változik. Ismertek kifejezetten télen aktív képviselőik is, de a többség hőmérséklet-optimuma 5-15 °C között van. Különböző talajnedvességhez alkalmazkodtak a higrofil, mezofil és xerofil fajok egyaránt előfordulnak közöttük. Xerofil ugróvillások, szinte kizárólag az avarban és a talajfelszínen élnek, a mezofil és higrofil fajok a legfontosabb és leggyakoribb talajlakók közé tartoznak. Erdőtalajokban mintegy kétszer annyi ugróvillás faj él, mint réti talajokban.
Az atkák és az ugróvillások jelentőségét támasztja alá, hogy irodalmi adatok szerint m3-enként mintegy 180 g humuszt állítanak elő az erdők avarjából, így joggal nevezhetjük őket a talajképződés és a talajélet katalizátorainak.
Ászkák vagy ászkarákok (Isopoda): A magas páratartalmat igénylő fürge ászka (Ligidium hypnorum), márványos ászka (Trachaeoniscus rathkei) vagy gömbászka (Armadillidium vulgare) számára az erdők nyirkos talaja, a nedves erdei avar biztosít kedvező életfeltételeket. Az ászkák nappal a kövek alatt vagy avarban megbújva találhatók, zömében éjszakai időszakban táplálkoznak. Táplálékuk túlnyomó részt lágy, nedvdús növényi anyagokból áll. Igen sok fajuk viszont kifejezetten kedveli a korhadó, bomló avart így annak mechanikai aprózásával (avar és fahulladék felaprításában vesznek részt) elősegítik a lebomlás folyamatát, a humuszképződést.
Százlábúak (Chilopoda): A százlábúak avarban, a legfelső talajrétegben, és korhadó fában élnek, de fakéreg és kövek alatt is megtalálhatók. Ragadozó életmódúak. A százlábúfélék (Lithobiidae) különböző ízeltlábú zsákmányállatokat részesítenek előnyben. Legismertebb közöttük az avar és kövek alatt rejtőzködő közönséges százlábú (Lithobius forficatus). Az avarban, vagy ásás közben felbukkanó és villámgyorsan eltűnő rinyafélék (Geophilidae) elsősorban kisebb földigilisztákat és televényférgeket fogyasztanak.
Ikerszelvényesek (Diplopoda): Az ikerszelvényesek közül főleg a talaj felszínét borító avarban fordulnak elő a gömbsoklábúak (Glomeridae) és a vaspondrók (Julidae). Nedvesebb erdők avarjának lakója a sárgalábú ikerszelvényes (Strongylosoma stigmatosum). A gömbsoklábúak fajai korhadó növényeket, főként korhadó lombot fogyasztanak, de egyes fajaik a táplálékkal együtt a talajt is eszik. A vaspondrók erdei avarral, korhadó fával és füvekkel, illetve az ezeken lévő gombafonalakkal, baktériumokkal táplálkoznak. Talajbiológiai jelentőségük az avar lebontásában nem elhanyagolható. Az ikerszelvényesek különösen meszes talajokban gyakoriak.
