A barna erdőtalajok főtípusban egyesített talajok az erdők és a fás növényállomány által teremtett mikroklíma, a fák által termelt és évenként földre jutó szerves anyag, valamint az ezt elbontó, főként gombás mikroflóra hatására jönnek létre.
Karbonátmaradványos barna erdőtalajok
Az e típushoz tartozó talajok ott képződnek, ahol az erdőtalajokat kialakító kilúgzási folyamat gyengesége miatt a sok karbonátot tartalmazó talajképző kőzet szénsavas meszét nem képes teljességgel kioldani, vagy a talajképződés megindulása óta eltelt idő rövid volt a kilúgzás befejeződéséhez. Ennek következményeként a talajok savanyodása csak kismértékű, ugyanakkor a humuszosodás erősebb, mint általában a barna erdőtalajokban.
Csernozjom barna erdőtalajok
Az e típusú talajok szelvényében két folyamat nyomai dominálnak. Az egyik a kilúgzás, ami a talajtípust a barna erdőtalajokhoz kapcsolja és aminek a következménye a vasas agyagosodás, a másik az erőteljes humuszosodás, ami már a csernozjom talajok főtípusára jellemző. E talajok általában a barna erdőtalajok és a csernozjom talajok elterjedési területének határán találhatók. A szelvény felépítésére jellemző az erőteljes, mélyen kialakult humuszos szint, mely gyakran a barna erdőtalaj felhalmozódási szintjébe is belenyúlik, elfedve annak színét és eredeti tulajdonságait. Az agyagtartalomban nincs különbség a kilúgzási és felhalmozódási szintek között. A humusz eloszlása a szelvényen belül megfelel a csernozjom talajokénak.
Barnaföldek (Ramann-féle barna erdőtalajok)
Ide azokat a talajokat soroljuk, amelyekben a humuszosodás, valamint a kilúgzás folyamatához csak az erőteljes agyagosodás és a gyenge savanyodás járul. Ennek következményeként a kilúgzási és a felhalmozódási szint agyagtartalma között nincs lényeges különbség, ugyanakkor mindkét szint több agyagot tartalmaz, mint a talajképző kőzet. A barnaföldek A szintje általában 20-30 cm vastag, barnás, szerkezete morzsás vagy szemcsés, kémhatása gyengén savanyú vagy semleges. Átmenete az alatta levő felhalmozódási szint felé fokozatos, de rövid. Elterjedési területük általában a barna erdőtalajok és a csernozjomterületek szomszédsága.
Agyagbemosódásos barna erdőtalajok (ABET)
Ebbe a típusba azokat a szelvényeket soroljuk, amelyekben a humuszosodás, a kilúgzás, az agyagosodás folyamatait az agyagos rész vándorlása és a közepes mértékű savanyodás kíséri. Felismerhetők a szintekre tagozódás, a kilúgzási szint fakó színe és a sötétebb, agyaghártyás felhalmozódási szint alapján. A felhalmozódási és a kilúgzási szint agyagtartalmának hányadosa mindenkor meghaladja az 1,2 értéket, de legtöbb esetben 1,5-nél nagyobb. Igy az ebbe a típusba tartozó talajok jól elhatárolhatók. Az agyagvándorlás (lessivage) a helyszínen a felhalmozódási szint szerkezeti elemein észlelhető sötétebb színű és viaszfényű agyaghártyákról ismerthető fel. Vízgazdálkodásuk kedvező, tápanyag-gazdálkodásuk általában közepes.
Podzolos barna erdőtalajok
Ebbe a típusba azokat a szelvényeket soroljuk, amelyek a humuszosodás, a kilúgzás, az erőteljes savanyodás, az agyagosodás, valamint az agyagbemosódás alapvető folyamata mellett a podzolosodás, vagyis az agyagos rész szétesésének és szelvényen belüli mozgásának jeleit is mutatják. A szétesés termékei közül a kovasav többnyire a felszín közelében marad, míg a vas és az alumínium a szerves anyaggal együtt a B szintbe vándorol és cementáló hatású vas-, valamint alumínium oxidhidrátok formájában felhalmozódik. Ennek következtében a vékony A szint alatti, egészen világos fakó színű, poros leveles szerkezetű E szint alatt élesen elkülönülő, rendszerint cementált, sötétszínű, barnás vagy rozsdavörös felhalmozódási szint található. A podzolos barna erdőtalajoknak mind vízgazdálkodásuk, mind tápanyag-gazdálkodásuk kedvezőtlen.
Forrás:
https://www.uni-miskolc.hu/~ecodobos/ktmcd1/bet/bet.htm#Karbon%C3%A1tmaradv%C3%A1nyos_barna
