A nyári talajművelés eljárásai és eszközei (2/1.)

A tarlóhántás a nyár elején, nyár közepén betakarított növények tarlóján végzett sekély, legfeljebb 10 cm mély talajmunka. Az aratást követő művelettel megakadályozzuk a talajállapot romlását és segítjük az alapművelés hatékony megvalósítását.

A tarlóhántás célja:

• A talaj nedvességveszteségének csökkentése. A tarlóhántás a nedvességtakarékos termesztési technológiák egyik legfontosabb eleme. A sekélyen hántott, tarlómaradványokkal részlegesen fedett tarló átlagosan 6-36%-kal kevesebb nedvességet veszít.
• Gyomszabályozás, gyomirtás. A tarlóhántással kedvező talajállapot alakítható ki a gyom- és kultúrnövények elpergetett magvainak kikeléséhez, egy későbbi mechanikai megsemmisítés érdekében. A hántás korlátozza a kártevők és kórokozók élettevékenységét is.
• A talaj hőforgalmának szabályozása. A sekély, hántott réteg jobban felmelegszik, mint a bolygatatlan talaj, azonban gátolja a mélyebb rétegek felmelegedését.
• A talaj biológiai tevékenységének előmozdítása. A hántott réteg alatti nyirkos, kellően laza és levegős talajban az aerob mikroszervezetek tevékenysége felélénkül, amelynek eredménye a biológiai beéredés folyamata.
• A tarlómaradványok sekély talajba keverése. A tarlóhántás közvetlen célja a hántással egy munkafolyamatban, vagy az azt megelőzően aprított szár- és gyökérmaradványok részleges talajba keverése. Ez a művelet a hántással kezdődik el, a hántott tarló ápolása során folytatódik, és az alapműveléssel fejeződik be.

A hántott tarló felszínét le kell zárni. A tarlóhántást a lazító-porhanyító műveletek elvégzésével egy időben gyengén tömöríteni is szükséges. Így alakul ki az ún. második szigetelő réteg, amely egyben a szél szárító hatását is csökkenti.

A tarlóhántás eszközei

A tarlóhántás megvalósítására a talaj kötöttségétől függően bármely, sekély lazításra és porhanyításra alkalmas eszköz megfelel.

Napjaink legelterjedtebb tarlóhántó eszközei a tárcsásboronák, a szántóföldi kultivátorok és a tárcsásborona–kultivátor kombinációk.

Tárcsásboronák

A tárcsásboronák munkája és alkalmazási területe

A tárcsás talajművelő eszközökkel szemben támasztott követelmények:

• az előre beállított mélységben porhanyítsák, lazítsák a talajt;
• a munkamélység állítható, de hossz,- ill. keresztirányban azonos legyen;
• vontatás közben a változó talajellenállás ellenére is tartsák a haladás irányát;
• behúzó hatásuk kemény talajon is megfelelő legyen;
• a barázdafenék csipkézettsége ne emelkedjen a felszínig és ne maradjon műveletlen sáv;
• a fogások szélein ne hagyjanak nagy mélységű barázdákat;
• a szár,- ill. tarlómaradványok aprítását és keverését eltömődés mentesen végezzék;
• munkájuk után a talaj felszíne egyenletes legyen.

A 4-8 km/h sebességtartományban dolgozó tárcsásboronák munkájára az intenzív talajporhanyítás, az aprítás, a jó keverő hatás, a lazítás és a kismértékű forgatás a jellemző. A tárcsásboronák művelő eleme, a tárcsalevél közvetlenül a művelési mélység alatt bizonyos mértékben tömöríti is a talajt. Esetenként ez a hatás káros mértéket is elérhet, miáltal akadályozza a gyökérzet növekedését és fejlődését. Különösen veszélyes ez a helyzet nedves talajállapot esetén.

A tárcsásboronák munkáját és így felhasználási területét döntő módon a haladási sebesség, a műszaki paraméterek közül pedig a tárcsalapok átmérője, osztástávolsága beállítási szöge és függőleges irányú terhelése határozza meg. A tárcsásboronák munkamélysége – azonos beállítási szög és függőleges terhelés esetén – a munkasebesség növelésével csökken, ugyanakkor fajlagos vontatási ellenállásuk közel lineárisan emelkedik. Azonos görbületi sugarú tárcsalevél esetén a sebesség növelésével a talaj oldalirányú továbbítása is nagyobb lesz. A tárcsalevél görbületi sugarának növelésével a dobástávolság csökken. Ezért a növelt munkasebességre tervezett tárcsásboronákon a nagy görbületi sugarú tárcsaleveleket alkalmazzák.

A szerkezeti felépítés és a műszaki paraméterek alapján könnyű-, középnehéz-, nehéz-, szupernehéz-tárcsásboronákat és kompakt- (rövid-) tárcsákat különböztetünk meg.

Könnyű-tárcsásboronák

A kis fajlagos tárcsalevél terhelésű, kis átmérőjű és osztástávolságú művelőelemekkel felszerelt tárcsásboronák magágykészítésre, tarlóápolásra, ill. könnyen művelhető talajokon alapművelés (szántás) – elmunkálásra alkalmazhatók.

Középnehéz-tárcsásboronák

A középnehéz-tárcsásboronák felhasználási területe: elsősorban alapművelés (szántás) elmunkálás, magágykészítés őszi vetésű növényeknél, könnyen művelhető talajokon tarlóhántás, monokultúrában termesztett kukorica számára tavaszi talajelőkészítés, vegyszer-bemunkálás, magágykészítés.

Nehéz-tárcsásboronák

A nehéz-tárcsásboronák (1. kép) felhasználási területe: tarlóhántás, nagy mennyiségű növényi maradványok pl. kukoricaszár szántás előtti talajba keverése, szántáselmunkálás kötött talajokon, szántás nélküli alapművelés. 

Szupernehéz tárcsák

Különleges feladatokra és körülményekre a nehéz-tárcsásboronákhoz hasonló kialakítású, de azok műszaki paramétereit felülmúló típusokat készítenek, amelyeket szupernehéz tárcsának nevezünk. Hazánkban csak kis darabszámban találhatók, és elsősorban szántás nélküli alapművelésre használják kötött és igen kötött talajokon.

Kompakt-tárcsák

Külön kategóriát képviselnek a kompakt tárcsák (2. kép), amelyek kialakulását és elterjedését a szerkezeti hosszúság csökkentésének követelménye indokolta. A tárcsalevelek egyenkénti csapágyazása és kerethez kapcsolása lehetővé teszi a két tárcsasor párhuzamos – egymáshoz viszonylag közeli – elhelyezését.

A kompakt tárcsák alkalmazási területe – viszonylagos újszerűségük és ebből adódó rendkívüli népszerűségük ellenére – ma még nem teljesen tisztázott, esetenként vitatható. Egyértelmű előnyük, hogy építési elvükből adódóan sikeresen használhatók gépkombinációk kialakításánál. Az építési előnyből ugyanakkor felhasználási hátrány is származhat, mert a tárcsalapok alacsony fajlagos terhelése miatt sok esetben – főleg kötött talajon – a szükséges mélység nem érhető el. A jelenleg gyártott kompakt tárcsáknál a működést befolyásoló tényezők közül sajnálatos módon csak igen kevés szabályozására nyílik lehetőség. A gyártmányok nagy többsége rögzített beállítási szöggel kerül piacra, de ismeretesek olyan gyártmányok, ahol a beállítási szög a tárcsalevelek függőleges tengelyének elforgatásával (egyes típusoknál a traktor vezetőfülkéből működtetett hidraulikus szerkezettel) szabályozható.

A kompakt tárcsa kiválasztásánál és alkalmazásánál két nagyon fontos szempontra hívjuk fel a figyelmet. Napjainkban még kevés gyártmánynál találkozhatunk a tárcsalapok szögállítását lehetővé tevő megoldással, pedig az előzőekben említett alacsony fajlagos tárcsalap terhelés miatt a megkívánt munkamélység elérése érdekében szükség lenne erre a lehetőségre. A másik szempont, a tárcsalapok csapágyazását is magába foglaló tárcsatartó konstrukciós elrendezéséből adódó anyagáramlási probléma. Abban az esetben, ha a tárcsatartó a tárcsalap homorú – munkavégző – oldalán kerül elhelyezésre, a nagy mennyiségű tarlómaradványt is tartalmazó talajáram nagy valószínűséggel ismétlődő eltömődést eredményez. Mindezekből következik, hogy a rendkívül széles választékból a tárcsalevél domború oldalán csapágyazott, szögállítási lehetőséggel és hatékony elmunkáló berendezéssel ellátott változatok beszerzése javasolható.

Az előzőekben ismertetett problémák miatt, nagy népszerűségük ellenére a kompakt tárcsák önálló alkalmazása csak meghatározott feltételek mellett javasolható, sokkal célszerűbb a talajművelő- és talajelőkészítő–vető kombinációkba épített változatainak használata.

A tárcsás talajművelő eszközök üzemelési jellemzői

A tárcsásboronák munkájával szembeni igény, hogy egyenletes, barázdáktól és bakhátaktól mentes talajfelszínt alakítsanak ki. A művelőelemek közötti kis, felvágatlan bakhátak megszüntetése, ill. a barázdafenék szelvény egyenetlenségének csökkentése – kétsoros gépeknél – a hátsó tárcsalevelek fél osztással történő eltolásával érhető el. A tárcsásborona két szélén keletkező bakhátak méretének csökkentése a tárcsasorok szélső tárcsaleveleinek fokozatosan csökkenő átmérőjével lehetséges. Az egysoros V-elrendezésű, ill. a kétsoros X-elrendezésű típusoknál középen – a tárcsasorok találkozásánál bakhát, ill. műveletlen csík keletkezik. Ennek megakadályozása többféle megoldással lehetséges. Az általános megoldás, egy kultivátorkapa alkalmazása azonban nem mindig vezet eredményre, mivel gyomos területen eltömődik. A másik ismeretes megoldása a tárcsasorok aszimmetrikus elhelyezése, amikor az egyes sorok átfedéssel dolgoznak.

A tárcsásboronák megfelelő működésének alapfeltétele a hossz- és keresztirányú vízszintesség. A függesztett tárcsásboronák hosszirányú vízszintessége a traktor hárompont függesztő berendezés felső (harmadik) karjával, keresztirányú vízszintessége pedig az alsó karokkal állítható be.

A vontatott típusok hosszirányú beszabályozásához a vonórúdon elhelyezett csavarorsós szintező berendezés szolgál. A merev keretes tárcsásboronák keresztirányú vízszintességének szabályozására nincs szükség.

A tárcsásboronák kiegyensúlyozott működéséhez esetenként – a talajellenállás változását követve – szükséges a vontatási irány változatása is. A helyes vonatatási irány beállítása a vonórúd (vonóháromszög) vízszintes állításával végezhető el.

A tárcsásboronák munkaminőségét a szerkezeti kialakítás (tömeg, beállítási vagy vontatási szög) határozza meg. Szabályozása e paraméterek változtatásával és/vagy mélységhatároló kerekekkel történhet.

A tárcsásborona tagok beállítási szöge (a haladás irányra merőleges iránytól számított 10-25 fok) szakaszosan vagy folyamatosan állítható. A szakaszos (csap-furatos) kivitelű változatok mechanikus, a folyamatos állítású változatok mechanikus vagy hidraulikus működtetésűek. Meg kell azonban jegyezni, hogy léteznek fix beállítási szögű tárcsásboronák is.

A kompakt tárcsáknál a beállítási szög a tárcsalapok függőleges tengelyének elforgatásával (egyes típusoknál a traktor vezetőfülkéből működtetett hidraulikus szerkezettel) szabályozható.

A tárcsás talajművelő eszközök energetikai jellemzőit (vontatási ellenállás, fajlagos vontatási ellenállás, vontatási teljesítmény igény, fajlagos vontatási teljesítmény igény) a területjellemzők (talajféleség, talajkötöttség, nedvességtartalom, felszínborítottság), a konstrukciós jellemzők (tárcsalevél átmérő, fajlagos tárcsalevél terhelés, elmunkáló egység) és a beállítási jellemzők (tárcsatag szögállás, munkamélység) határozzák meg. Pontos értékeit az adott helyszínen és beállítások esetén méréssel lehet megállapítani.

A nagy népszerűség ellenére a tárcsásboronák használata bizonyos negatív tünetekkel is jár. Az agrotechnikai (káros talajtömörítés, művelési sebességlimit) és energetikai hiányosságok (viszonylag nagy fajlagos energiaigény) a talajelőkészítés hatékonyságát csökkentik, a fejlődés folyamatosságát gátolják. Az egyes típusoknál, ill. egyes feladatok végrehajtása során tapasztalt agrotechnikai hiányosságok megszüntetésére az utóbbi évtizedekben a fejlesztők számos megoldást dolgoztak ki. Ezek közül a legegyszerűbbek a tárcsásborona munkáját kiegészítő és lezáró elmunkáló eszközök (hengerboronák, ásóboronák, gyűrűs hengerek), amelyek az alapfeladatot nem módosítják. Lényegesebb változást a különféle tárcsásborona kombinációk jelentenek, amelyek közül a középmélylazítós és nehéz kultivátoros változatok, közkedvelt elnevezéssel mulcslazítók, mulcskultivátorok terjedése figyelhető meg.

Szántóföldi kultivátorok 

A szántóföldi kultivátorok régi, jól ismert – tarlóhántásra is használt eszközök, amelyeket a múlt század hetvenes éveiben kiszorítottak a modern tárcsásboronák. Az elmúlt évtizedben azonban igen erőteljes fejlesztő munka indult el, amelynek eredményeként a szántóföldi kultivátorok komoly változáson mentek keresztül és a hagyományos építésű változatok mellett megjelentek a nehéz és mulcs kultivátorok.

Hagyományos szántóföldi kultivátorok

A szántóföldi kultivátorok a talaj lazítására, porhanyítására, kisebb mértékű keverésére, a talaj felszínének alakítására szolgálnak. Jól használhatók a gyomok irtására is. Feladatukat forgatás nélkül végzik. Laza és középkötött talajok művelésekor általában előnyösebben használhatók, mint a tárcsásboronák. Alkalmazási területük tarlóhántás, (laza talajon) hántott tarló ápolása, szántáselmunkálás, magágykészítés.

A szántóföldi kultivátorok munkamélysége a talaj állapotától és az alkalmazott szerszám típusától függ. A fordítható kivitelű, keskeny lazítószerszámok munkamélysége a laza, kevés növényi maradvánnyal borított talajon elérheti a 10-12 cm-t. Lúdtalp vagy szárnyas kapák használata esetén a szokásos munkamélység 8-10 cm.

A kultivátorok munkavégző részei – a kapatestek és a szerszámszárak – rendeltetésük (alakjuk) szerint a következőképpen csoportosíthatók:

• saraboló-gyomirtó szerszámok,
• lazítószerszámok,
• porhanyító-keverő szerszámok.

A lazítószerszámok szokásos szélessége 30-50 mm, a porhanyító-keverő szerszámoké 100-150 mm, míg a saraboló-gyomirtó szerszámoké 200-250 mm, de ismeretesek 400-500 mm széles szárnyas kapákkal szerelt szántóföldi kultivátorok is.

A kultivátorkapákat szerszámszár segítségével rögzítjük a gépkerethez. A szerszámszárak kialakítása a rászerelt művelőelemektől és a munka mélységétől függően:

• merev (egyenes, vagy íves),
• félmerev (rugóval kombinált merev szár) és
• rugós (S-alak vagy íves) kialakítású lehet.

A merev kapaszárak készülnek egyenes vagy íves kialakítással. A merev szerszámszárakra szerelt kultivátorszerszámok a beállított munkamélységet jól tartják.

A félmerev szerszámszárakat rendszerint laprugóval kombinálják. Munka közben a rugó deformációja következtében rezgő mozgást végeznek, ami által jobban porhanyítják a talajt. A tekercsrugóval kombinált kivitel a kapaszár törés elleni védelmét is szolgálja, de félmerev szerszámszárnak is tekinthető.

A rugós szárak laprugóból (egyenes vagy megerősített kettős laprugó, S alakra hajlítva) készülnek. Előnyük, hogy a kitérési lehetőség miatt a törési veszély kisebb, ugyanakkor porhanyításuk jobb. A talajellenállás hatására a rugózó szerszámszárak hátrahajlanak, a gerendelyhez képest más-más magasságban járnak, ezért munkamélységük kevésbé egyenletes.

A szántóföldi kultivátorok munkaszélessége a gép szerkezeti felépítését is befolyásolja. A kisebb méretű gépek függesztett vagy félig függesztett, a nagyszélességű változatok viszont vontatott kivitelben készülnek. A gépek keretszerkezete általában két- vagy háromgerendelyes és ennek eredményeként a gerendelyen elhelyezett szerszámok osztása elérheti a 300, ill. 450 mm-t. A hézagmentes művelés azáltal valósítható meg, hogy a kapák keresztirányban egymáshoz képest túlfedéssel helyezkednek el. A kultivátorok munkamélységének szabályozása kihelyezett hidraulikus munkahengerrel működtetett egyedi vagy ikerszerelésű, fúvott gumiabroncsozású kerekekkel történik, amelyek szállításkor futóműként is szolgálnak.

Szárnyas kultivátorok

A szántóföldi kultivátorok különleges csoportját alkotják a szárnyas kultivátorok. A felszín alatt 8-15 cm mélységben dolgozó, széles, V-alakú szárnyas kések a gyomok gyökerét elmetszik, de a növényzet felszíni részének csupán csak 10-15%-át forgatják alá. Ezáltal a szél- és a vízerózió elleni védelem szempontjából kedvező talajfelszínt hoznak létre, ugyanakkor megőrzik a talaj nedvességét. Használhatók tarlóhántásra és kiegészítő talajművelésre közvetlenül betakarítás után, illetve vetés előtt, de hasznos munkát végezhetnek szántásápoláskor is.

A szárnyas kultivátorok mérete széles határok között változik. Ismeretesek egykéses, 1,5 m munkaszélességű, ill. hat- vagy többtagú 2-2,5 m késszélességű változatok, de legelterjedtebbek az 1,5-1,8 m késszélességű gépek. A késeket egymás mögött átfedéssel helyezik el a talaj biztonságos átvágása céljából. A gép munkamélysége – a szállításra is használt fúvott gumiabroncsozású kerekek segítségével – kihelyezett hidraulikus munkahengerrel szabályozható. Kiegészítő művelőeszközként egyes típusokon a kések előtt tárcsáscsoroszlyát, mögötte forgókapa-elemeket találunk. Az előbbi feladata a talaj függőleges irányú előhasítása, amellyel csökkenthető a vontatási ellenállás. A kultivátor szerszámok mögött elhelyezett forgókapa az elmetszett gyökerű gyomnövényeket és a tarlómaradványokat a fellazított talajréteggel összekeveri, talajtakaró réteget, mulcsot alakít ki, amely jó árnyékoló, nedvességmegőrző hatású. (Hazánkban a szárnyas kultivátorok nem terjedtek el.)

Nehézkultivátorok

A nehézkultivátorok (3. kép) alkalmazásának legnagyobb kockázatát a talaj nedvességtartalmának alakulása, ill. az elgyomosodott terület jelenti. Ebből következik, hogy hazai viszonyaink között őszi mélyművelésre csak ritkán jöhetnek számításba. Nyári és nyár végi talaj-előkészítési munkákban azonban lehetőség nyílik széles körű alkalmazásukra.

Alkalmazásukhoz tudni kell, hogy az agrotechnikailag kívánt minőségű aprító- és lazító munkát csak viszonylag száraz talajon képesek végezni. Ilyenkor a művelőszerszámok a talajszelvényt jól átrepesztve lazítják és porhanyítják a talajt. Nedves talajon viszont a művelőszerszámok többnyire csak barázdát húznak és tömődött, „szalonnás” talajcsíkokat hoznak felszínre. Ezért nedves talajokon a nehézkultivátorok nem használhatók.

Az évelő gyomokkal borított terület ugyancsak gátolja a nehézkultivátorok használatát, mivel gyomirtó hatásuk nem éri el az ekéét.

A nehézkultivátorok üzemeltetését akadályozhatja még a tarlón visszamaradt nagy tömegű szervesanyag-maradvány (kukoricaszár, szalmacsomók) is. A gyakori eltömődések elkerülése végett célszerű – a megfelelő szerszám-osztástávolság megválasztásán túl – a szervesanyag-maradványokat kultivátorozás előtt felaprítani és egyenletesen szétszórni.

A nagy teljesítményű traktorok terjedésével számításba vehetők az alapművelés nyári elvégzésére, vagyis kalászos gabona betakarítása után nehézkultivátorral elvégezhető az alapművelés, ezt követően az őszi vetésig csupán sekélyművelést végző, nagy területteljesítményű gépek – ásóborona, könnyű tárcsásborona – alkalmazása szükséges. Kötött, nehezen művelhető talajokon a munkamélység fokozatos növelése ajánlatos. Ilyenkor a gabona betakarítás után közvetlenül szükséges a tarlóhántás 8-10 cm mélységben, ezt 18-20 cm mélységű szántás nélküli alapművelés követi.

A nehézkultivátorokkal végzett vizsgálati eredmények alapján arra lehet következtetni, hogy alkalmazhatóságuk éppen arra az időszakra esik (száraz talajállapot), amikor az ekével csak rossz minőségű, rögös, hantos szántás végezhető.

A nehézkultivátorok művelőszerszámai a következők lehetnek: különböző szélességű lúdtalp, egyes és kettős szív alakú, a fordítható keskeny, csúcsban végződő vagy vízszintes élű kapatestek ismeretesek. A lúdtalp alakú kapák szélessége 15-40 cm, főleg sekély műveléshez használhatók. Ismeretesek lúdtalp (szárnyas) kapatestekkel ellátott, mélyművelésre alkalmas nehézkultivátorok is. Középmély (15-20 cm) művelésre általában a keskenyebb, egyes vagy kettős szív alakú kapák használatosak, mélyművelésre (25-30 cm) pedig keskeny (5-7 cm), megfordítható kapatesteket gyártanak.

Az alapművelés elmunkálása és a felület lezárása céljából a nehézkultivátorokat különféle elmunkáló eszközökkel egészítik ki, ill. szerelik fel (simítógerenda, hengerborona, ásóborona, tárcsásborona, talajmaró, forgóborona). Ezek a kombinációk készülnek és beszerezhetők kapcsolt változatokban, amelyek egységei igény esetén önálló gépként is használhatók (a talajállapot, ill. a rendelkezésre álló erőgép teljesítményétől függően).

Mulcs(kombinált)-kultivátorok

A nehézkultivátorok hiányosságait kiküszöbölő kombinációk kutatása során kiderült, hogy a nehézkultivátorok üzemeltetésekor gyakran nincs szükség kétszeri munkamenetre, ha az alapgép után megfelelő elmunkáló (porhanyító-tömörítő) eszközt kapcsolnak. Ezek az elmunkáló eszközök (egyengető, hengerborona, ásóborona, tárcsásborona, forgóborona, talajmaró) kombinálhatók, cserélhetők és művelő hatásuk a célnak megfelelően beállítható. Az üzemeltetési költségek csökkentése és a talaj valamint a környezet védelme azonban új követelményeket támasztott, amelyeket a nehézkultivátor és a nehéz-tárcsásborona kombinációjával lehet kielégíteni.

A két gépet egymás mögé helyezve elöl és hátul egy-egy sor hengerrel (Cambridge v. spirál v. gumi) kiegészítve létre hozható egy olyan kombináció, amely képes 25 cm munkamélységig dolgozni, miközben fajlagos energia igénye 30-40 kW/m között változik. Az új kombináció Mulcs(kombinált)-kultivátor (4. kép) néven vált ismertté a gyakorlatban.

Az energiaköltségek, az eróziós- és vízszennyezési veszély, valamint az üzemeltetési költségek növekedése mind hozzá járult ahhoz, hogy létre jöjjenek a talaj- és környezetvédő talajművelési rendszerek. Ezen rendszerek a következő hatásokon keresztül érvényesülnek: a tarlómaradványokból mulcsréteget hoznak létre, növelik a szél- és víz erózióval szembeni ellenálló képességet és növelik a felszín vízvisszatartó képességét.

A mulcsművelésre alkalmas kombinált eszközöknek a következő műveleteket kell megvalósítani:

• szalma/szár-aprítás,
• talaj-lazítás és -porhanyítás,
• mulcsképzés (keverés),
• felszínelmunkálás és -lezárás.

A talajvédő és környezet kímélő talajművelési technológiák alapgépének tekinthető mulcskultivátorok konstrukciós felépítése a következő elveket követi:

• a kombináció alapeszközei: tárcsáscsoroszlya, tárcsásborona, nehézkultivátor v. középmélylazító, henger v. hengerborona;
• nyári és őszi alapművelésre egyaránt alkalmas változatoknál a lazítóegység mindig a tárcsa sorok között helyezkedik el és a hátsó tárcsa sor mögött elmunkáló elemsor kerül beépítésre

Sekélyszántó ekék

A modern tárcsásboronák és szántóföldi kultivátorok megjelenése előtt a tarlóhántást ekével, köznyelven sekélyszántó ekével (5. kép) végezték. A későbbiek során viszont agrotechnikai és energetikai okok miatt használatuk visszaszorult. A modern, változtatható fogásszélességű váltvaforgató ekék azonban megváltoztatták a helyzetet, mivel a változó üzemeltetési feltételek között is kiváló munkát képesek végezni.

A konstrukciós és infó-kommunikációs fejlesztések eredményeit felhasználva, fokozatmentes mélységállítással és fogásszélesség változtatással a kívánt forgató, lazító, porhanyító hatás elérhető. Ugyanakkor a megfelelő művelőelemek megválasztásával az energia felhasználás is kedvezően befolyásolható. Különösen fontos a feledés homályából előkerülő altalajlazítós változatok szerepe, amelyek hozzájárulhatnak a versenytárs mulcstechnológia ekével történő megvalósításához. Ami azt jelenti, hogy képesek lehetünk a sekély (10-20cm) forgatásos mulcsréteg létrehozására és ugyanakkor a réteg alatti 20-35cm mélységű lazításra egyazon menetben.

A hántott tarló ápolása 

A hántott tarló ápoló-művelésére – az alapművelést megelőző munkafolyamatként – a gyomok és az árvakelés gyors és nagyfokú megjelenése miatt lehet szükség. Lényeges, hogy a gyomok az alapművelés idejéig ne érleljenek magot. Ezáltal az ápolás hasznos mechanikai gyomirtási művelet.

A hántott tarló ápolásának előnye a talaj kedvezőbb fizikai állapotának megtartásában, biológiai beéredésének felgyorsulásában is megnyilvánul. Az ápoló művelés a hántásnál kissé mélyebben végezhető.

A tarlóhántás eszközei gyakorlatilag változatlan összeállításban, de a termőhelyi adottságokat (talajféleség, talajállapot) figyelembevevő beállítási paraméterekkel használhatók a kigyomosodott tarlók ápolására is.

A tarlóápolás gyors és hatékony megvalósításának eszközei az ásó- és forgóboronák. Az ásóboronák művelőelemei általában hajlított, két végén élezett, kovácsolt acélkések, amelyek kereszt alakban – a tárcsásboronákhoz hasonlóan – távtartók közbeiktatásával különböző hosszúságú tengelyekre vannak felfűzve. A késkeresztek a haladási iránnyal szöget zárnak be, amely szög egyes típusoknál rögzített, másoknál 15-25 fok között állítható. Az ásóborona tagok vontatásakor a talajba hatoló művelőelemek a talajellenállás hatására forgásba jönnek, s közben a rögöket aprítva, a tarlómaradványokat és gyomnövényeket elmetszve a talajszelvényt oldalirányban mozgatják, terelik. A forgás sebessége és ez által az aprítás-, porhanyítás-, keverés mértéke a haladási sebességtől függ. Intenzív munka 10-14km/h sebességtartományban érhető el.

Ahogy az ásóboronák a tárcsásboronák hiányosságainak köszönhetik népszerűségüket, úgy a forgóboronák (6. kép) is egy hagyományos talajművelő szerszám, a fogasborona kritikájaként születtek. A forgóboronák munkáját a nagy kerületi sebességgel történő metszés jellemzi. Ennek eléréséhez 8-14 km/h haladási sebesség szükséges, ill. ajánlatos. Ekkor a talaj által hajtott, élezett forgó kések hatékony porhanyító, keverő munkát végeznek, gyomirtó hatásuk pedig kiemelkedően jó. Egyéb talajművelő szerszámokkal kiegészítve, kombinálva az egyengető, tömörítő hatás is fokozható, amellyel a felhasználási terület bővül.

Az AF szaklap átszerkesztett változata Dr. Jóri J. István: A nyári talajművelés eljárásai és eszközei (2017. 06. 56. old.) című írása alapján.