Magyarul szivárgóépítés sok évszázados tudomány. Kevesek előtt ismert, de hazánkban több mint másfél évszázada alkalmazzák már, és a magyar szakemberek mindig is elöl jártak a szivárgóépítés elméleti és gyakorlati megvalósításában.
A XIX. századtól kezdve a hatalmas mocsarak lecsapolását (más néven meliorációját) részben ezzel a technikával oldották meg – természetesen akkor még a kornak megfelelő anyagokkal és eszközökkel. Lakóépületeink, főleg a hagyományos anyagokból épült épületeink egyik legnagyobb problémája a vizesedés. A felszíni és felszín alatti vizek több irányból is támadhatják az épületeket. A legnagyobb kárt az épületekben a lejtős területeken áramló vizek okozzák. Ennek magyarázata az, hogy a lejtőn, illetve a felszín alatt lejtőirányban áramló vizekkel szemben a lakóépület gátként működik, azaz megakasztja a vizet. A víz azonban megkeresi és megtalálja magának az utat, és ha máshol nem, az épület falain keresztül.
Alapvetően fizikai eszközökkel való beavatkozást igényel a talajok víz- és tápanyag-gazdálkodási tulajdonságainak javítására, hasznára. Közvetlenül a káros vízhatás megszüntetését célozza a réti, öntés, szoloncsák, illetve láptalajok vízfeleslegének elvezetése az altalajban kialakított vagy ott elhelyezett csövek, illetve nyitott, felszíni csatornahálózat révén (drénezés, illetve lecsapolás-telkesítés).
Megfigyelések és kísérletek szerint Nyugat- és Közép-Európában a talajcsövekben a folyamatos vízmozgás időszaka általában télen kezdődik és tavaszig elhúzódik. Ezt az időszakot egy őszi és egy kora nyári időszak előzi meg, illetve követi, amikor csak heves esőzések alkalmával „szórványosan” jelenik meg a víz a dréncsövekben. A tényleges vízmozgást a helyi klíma, főleg a csapadék időbeli eloszlása és a talajtulajdonságok határozzák meg.
A drénrendszer típusa függ a drénezés céljától. Elsősorban a művelt rétegben megjelenő többletvíz elvezetése, vagy a magas talajvízszint szabályozása miatt alakítják ki. Az első esetben a víztöbblet kialakulását a gyenge vízáteresztő képességű réteg mélysége, míg a második esetben a talajvíz felett elhelyezkedő talajréteg vastagsága befolyásolja. Alapvetően két típusú drénrendszert különböztetünk meg:
- Az elsődleges drénrendszert: hagyományosan, nyitott csatornákat használtak a talaj többletvízének elvezetésére. Ezek a csatornák közvetlenül a természetes felszíni vizekbe szállították az összegyűjtött vizet.
- Az előzőt kiegészítő, másodlagos drénrendszer: kombinált talajcsövezéssel, azaz az elsődleges drénezés másodlagos drénezési eljárásokkal kiegészítve javítható a hatékonysága. A talajcsövek irányába történő vízmozgást elősegíti a kiegészítő drénezés, mint a vakonddrénezés és a mélylazítás. A másodlagos drénrendszerek 1-2 m-es távolságban lévő talajcsöveit, az egymástól sokkal távolabbra, 20-30 m távolságra lévő elsődleges dréncsövekre merőlegesen alakítják ki általában 40-60 cm-es mélységben.
A dréncső, a csőfektető gépek
A magas talajvízállású, víznyomásos területek felesleges talajvízkészletének lecsapolására terjedt el az alácsövezés, amelynek több fejlődési korszaka is volt a mezőgazdálkodás történetében. Napjainkban azonban, már különböző teljesítményű egyszerűbb és bonyolultabb (traktor üzemeltetésű, vagy magajáró) dréncsőfektető gépek állnak rendelkezésre a nagy átmérőjű, rugalmas, perforált műanyag csövek talajba történő lefektetéséhez, behúzásához. A terület drénezéséhez, alagcsövezéséhez feltétlen szükséges a terület háromdimenziós feltérképezése, a terület rendezése, a dréncsővek osztásának és nyomvonalának RTK GPS segítségével történő kiválasztása, a vízgyűjtő árok kijelölése. Ez utóbbiból, mint legmélyebb ponttól indul mindig a csőfektetés pontosan szintezve és lejtést biztosítva a víz gravitációs elvezetéséhez. Ezért itt is rendkívül fontos a dréncsőfektető gépnél a csőlehelyezésének lézeres szintezése.
Aszály esetén az árkok vízszintjének megemelésével a dréncsöveken keresztül altalajöntözés valósítható meg. Az egyszerűbb traktorvontatású dréncsőfektetők masszív, hidraulikusan szabályozható mélységben dolgozó ároknyitó–csőelhelyező szerszámra épülnek, amely a szintező lézer által vezérelve (pl. Trencher With Trimble) az ároknyitó szerszámmal húzott hasíték aljába helyezik a dréncsövet, a cső környezetében lazább szivárgó talajréteget kialakítva (Soil-Max). Ezeknél a gépeknél a cső nyomvonalában a hasíték összezár, amelyet egyengető hengerrel el is lehet munkálni.
Forrás:
http://valyog.uw.hu/dren02.htm
Bohus Anita (2009): Talajvédelem című távképzési anyag
