A kőzethatású talajok főtípusába azokat a talajokat foglaltuk össze, amelyekre az erőteljes humuszképződés, valamint a talajképző kőzet tulajdonságaitól jelentős mértékben függő szerves-ásványi kolloidok kialakulása a jellemző.
Ezeknek a talajoknak a vízgazdálkodása szélsőséges. A tavaszi nedves, buja vegetációjú időszak után hosszú, igen száraz nyári időszak következik. A jó szerkezet és a sok szerves kolloid hatására víztároló és vízvezető képességük jó. A hasznosítható víz mennyiségét jelentős mértékben csökkenti, hogy a talajok általában sekély rétegűek. Általánosan jellemző a talajokra, hogy míg a laboratóriumi vizsgálatok igen kedvező tápanyag-szolgáltató képességet mutatnak, a természetben a tápanyagok érvényesülését akadályozza a hosszú, száraz időszak. A kőzethatású talajok tulajdonságait is igen nagy mértékben a talajképző kőzet tulajdonságai szabják meg.
Humuszkarbonát talajok
Jellemzőjük a laza, üledékes, szénsavas meszet tartalmazó talajképző kőzet, amelyen sekély, morzsás vagy szemcsés szerkezetű, 20-50 cm mély humuszos réteg alakult ki. E talajtípusban a kilúgzás folyamata csak gyengén mutatkozik, és jelenléte legfeljebb a feltalaj szénsavasmész-tartalmának a talajképző kőzetéhez viszonyított kismértékű csökkenésében mutatható ki. A humuszkarbonát talajok humuszos szintjének a talajképző kőzet felé rövid az átmenete. Löszös és márgás területeken fordulnak elő, ahol a talajpusztulás a felszínt folyamatosan és gyorsan lehordja, és így a talajképződés csak a humuszosodásban jut kifejezésre.
Rendzina talajok
Ide soroljuk azokat a talajokat, amelyek tömör, karbonátot tartalmazó kőzeten alakultak ki, és a kőzet málladéka viszonylag kevés szilikátos anyagot tartalmaz. Ezért hazánkban rendzina elsősorban mészkövön, tömör márgán és dolomiton található. Képződésére jellemző az erőteljes humuszosodás és a gyenge kilúgzás. A legtöbb rendzinaszelvény sekély termőrétegű és köves. A kőtörmelék mennyisége és a sekély termőréteg miatt a tárolt víz mennyisége általában – a földes rész jó vízgazdálkodási tulajdonságai ellenére – kevés. A rendzinaterületek talajtakarója igen változatos. A sekély és a mélyebb szelvények sűrűn váltogatják egymást, és ezek között gyakran találunk köves sziklás váztalajokat is.
Fekete nyiroktalajok
Ide soroljuk azokat a talajokat, amelyek tömör, nem karbonátos, vulkáni kőzetek málladékán képződtek. Jellemző rájuk az erős humuszosodás, a gyenge kilúgzás, a közel semleges kémhatás és a morzsás vagy szemcsés szerkezet. Általában andeziten, bazalton, rioliton és ezek tufáin fordulnak elő. A fekete nyirok elnevezés utal a talajok agyagtartalmára, az agyag minőségére (szmektitek) és az erőteljes humuszosodásra. Vízgazdálkodásuk szélsőséges. Tavasszal ezek a talajok sok vizet tartalmaznak. Ez és a sok tápanyag a rövid tenyészidejű, lágy szárú növényzet fejlődésének kedvez. Azonban e talajok hamar fölmelegszenek és kiszáradnak, ezért a fás növényzet csak ritka állományban képes fennmaradni.
Ranker talajok
A nemzetközi szakirodalomban, valamint a hazai erdészeti szakemberek körében még egy típust tartanak számon a kőzethatású talajok között, a ranker talajokat. Ez a kategória azokat a talajokat foglalja magában, amelyek tömör, nem karbonátos, szilikátos kőzeten alakulnak ki, és egyebekben megfelelnek a kőzethatású talajok kritériumainak, vagyis termőrétegük sekély, vízgazdálkodásuk és tápanyag-gazdálkodásuk kedvezőtlen.
Forrás:
https://www.uni-miskolc.hu/~ecodobos/ktmcd1/kozethat/kozethat.htm
