Változzon-e a talajművelés?

Kell-e változtatni a talajművelésen?

Mindenhol van mit javítani, de most a kérdés ennél sokkal sarkosabban vetődik fel: legyen-e talajművelés?

Lehet ez kérdés?

Úgy tűnik, igen. Az évtizedekig szinte gazdátlan és védtelen talaj számtalan pártfogóra, szakértőre talált újabban. Teljesen új látásmódokat, fogalmakat kell megismernünk ebben a témában. Ma Magyarországon valahol a hagyományos és a forgatás nélküli talajművelés határán járunk, még nagyobb részt talán a hagyományost használjuk. A forgatás nélküli talajművelésen belül terjed a minimumművelés, ami a lehető legkevesebb mozgatást, illetve a strip tillt jelenti. Növekszik a no till eljárásoknak egyelőre inkább csak elméleti tábora is, de vannak, akik a gyakorlatban is komolyan foglalkoznak vele. Mindenesetre ez egy kicsiny, de meglehetősen hangos kisebbséget jelent a szakmán belül, melynek komoly generációs tartalékai vannak.

Ezt hogy érted?

Úgy, hogy lehet jövőjük, hiszen fiatalok, és az idő nekik dolgozik. Ráadásul a generációváltás hamarosan rohamosan felgyorsul, és egyre több döntéshozó rendelkezik majd ilyen elképzelésekkel, esetleg ismeretekkel. Ennek a jól körülhatárolható körnek a tagjai nagyon komolyan ellenzik a szántást; a minimumművelést, egyelőre úgy tűnik, tűrik, de a no tillt, a takarónövényeket, a talajépítést tekintik a követendő iránynak.

Véleményed szerint ez a helyes irány?

Úgy vélem, a talajművelésre valóban ráfér, hogy megreformálják. Azt, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is ki kell önteni, nem gondolnám. A radikalizmus később mindig középre tart, csak egy kisebbség marad a szélen, és ez jó hír a jövőre nézve. A fiatalkori (szakmai) szertelenség sok empirikus tapasztalathoz juttat bennünket, ami segít kiérlelni a végső stratégiánkat. Ma ez a szemlélet hazánkban a talajművelésben kifejezetten „radikális” irányzatnak számít, de én bízom benne, hogy mire megérik, jó irányba fog tartani. Ha ebben az üzlet, a széles körű szakértelem és a jót(t)evő szándék helyes arányban lesz jelen, akkor komoly jövője lehet. Az üzleti mohóság azonban felfalhatja a fenntartható jövőt és annak hasznát is. Ezt nem szabad megengedni, mert senkinek sem jó.

Mit tartasz a legkritikusabbnak a jelenlegi művelésben?

A fő probléma – ha jól érzékelem – a szántás és annak minősége. Talajaink változatosak, időjárásunk hektikus, a termőterületek és a talajművelő eszközök eloszlása nem igényarányos. Nem ér oda mindenki időben. A trianoni kataklizma után, az akkori termelési szinten, olyan területeket – perctalajokat – is be kellett vonni a gazdálkodásba, ahová oda sem lehet érni, hogy mindig jó minőségben lehessen szántást végezni. A szántással nagyon sok szerves anyagot – szenet – veszítünk egy szénalapú világban. Pontosabban az ökoszisztéma zárolt szénkészleteit szabadítjuk fel a talajból a művelés során, ami sajnos rögtön a légkörbe jut és fokozza az üvegházhatást. A szántás műveletigénye nagyobb, ezáltal szerkezetromboló hatású lehet, ráadásul a vízmegőrzést sem segíti elő mindig. Ezek az okok az „új hullámnak” állandó támadófelületet nyújtanak.

A forgatás nélküli talajművelés képes megoldani a szántás problémáját?

Részben. A középmély lazítás „bolondbiztosabb”, mint a szántás. Kevésbé hajlamos a talaj „kenésére”, ebből adódóan nem alakít ki durva eketalpat. Megfelelő eszközök kombinálásával kevésbé optimális körülmények között is alkalmazható, mint az ekék, ráadásul rendszerint valamilyen elmunkáló szerszámmal is kombinálják, így nem marad nyitott talaj. A lazított talaj jobban tárolja a csapadékot és őrzi meg a nedvességet – ami csapadékos tavaszon akár a hátrányára is fordulhat. Ugyanakkor a konzerváló talajművelés fogalmával nagyon szkeptikus vagyok. Szerintem minden talajmozgatás szénvesztéssel jár, ami nem megkerülhető, hiszen azért végezzük, hogy oxidatív körülményeket teremtsünk. Ennek pedig velejárója a szén-dioxid-kibocsátás, azaz a szénveszteség. Csökkenteni lehet, de ha talajművelést végzünk, megállítani nem.

Az új irányok?

A no tillről és ezen módszer jelenlegi hazai és nemzetközi permutációiról a termelői köztudatban még nagyon kevés információt találni. Nagyon jó lenne jól megtanulni, használni ezeket az eredményeket. Sajnos erről is nagyon kevés a tapasztalat és a megalapozott, független eredmény. A módszernek lehet keresnivalója, csak szükség van a hiteles emberekre és a hiteles eredményekre. Tisztában kell lennünk a mi klímánkon tapasztalható korlátaival, és széles körben meg kell ismerni az előnyeit. Az én személyes véleményem ezekről a változásokról valamelyest konzervatív. Szerintem a szántás esetében jó talajokon odafigyeléssel, a talaj azonnali zárásával lehet enyhíteni az okozott károkon. Én nem szántok, nekem nagyon szimpatikus a minimumművelés és a mulcshagyó technológia. A talajadottságaink is megvannak hozzá. Sokat dolgozunk a változó mélységű talajművelés hazai tesztelésén, bevezetésén, mely lehet a jövő egyik megoldása vagy legalábbis átmenet a jövő irányába a talajművelésben. Néhány hazai tavaszi, számszerűsített
kísérleti eredményt is be tudunk már mutatni leszenázsolt rozstarlókról. Ebben az esetben a tömör rétegek felmérése a műveléssel egy időben, online módon történik, és így valós időben, egyszerre történik a munkagép mélységállítása is. Ezzel az eljárással helyspecifikusan csak a szükséges mértékig – mélységig – végzünk talajbolygatást, üzemanyagot takarítva meg, kíméljük a gépet és a talajt, mindemellett csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást. Ez is egy jó iránya lehet a jövő talajművelésének.

***

A kísérleteket három ismétlésben, változó mélységű és hagyományos műveléssel végeztük el. A tervezést megelőzően a halászi táblát talajszkenner segítségével felmértük, és meghatároztuk a tömörödött rétegek felszíntől mért elhelyezkedését a 200tól 500 mm-ig tartó mélységintervallumban. A térképen látható, hogy a 350 mm-es mélység és a talajfelszín között elhelyezkedő tömörödött réteg a tábla 20%-án mérhető ki (piros-narancssárga zónák), tehát a művelőeszköz a terület kevesebb, mint egynegyed részén fog sekélyen, 350 mm felett művelni. A mérési eredmények ismeretében a kísérletet megelőzően kismértékű üzemanyag-megtakarítást feltételeztünk, végeredményként a halászi táblán három ismétlés átlagában 8% megtakarítás adódott a hektáronkénti átlagfogyasztásban. A mosonszolnoki helyszínünkön nagyobb arányú, 26%-os megtakarítást mértünk, aminek oka a tábla nagyobb hányadában sekélyebben (200-300 mm) elhelyezkedő tömörödött rétegek jelenléte. A két kísérlet átlagában 17% a megtakarítás mértéke!