Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Carmeuse: A meszezés műtrágyaszóróval is lehetséges

Agrofórum Online

Wágner József szerint a talaj legfontosabb alapanyaga a kalcium, amíg annak a szintje nem megfelelő, addig hiába próbáljuk más mikro- és makroelemekkel javítani a földjeinket. A Carmeuse Hungária Kft. üzletfejlesztője az AGROmashEXPO kiállításon, élő adásunkban világított rá arra, hogy miért is ajánlja a belga mészipari nagyvállalat termékeit a magyar gazdálkodóknak.

A cég hazánkban is újra a köztudatba szeretné hozni a meszezést, amely korábban nagyon elterjedt eljárás volt. Ám főként a technológia változása miatt napjainkra háttérbe szorult, hiszen a korábbi meszezési módszerek jellemzően nem vagy nehezen illeszthetők be a mai mezőgazdasági gyakorlatba. A Carmeuse fejlesztői éppen ezért olyan terméket állítottak elő, amely szemcsés, így a jelenleg használatban lévő kijuttató eszközökkel is kezelhető. Ahogy Wágner József fogalmazott: a meszezést megpróbálták beilleszteni a műtrágyázási technológiába.

A termék előnye, hogy kezelhető hektárdózisban aktív kalcium hatóanyaggal rendelkezik. Jóval kisebb mennyiséget kell kijuttatni a területre, mint korábban, és a hatás is előbb jelentkezik, rendkívüli vízoldékonysága miatt pedig kiválóan hasznosul. Wágner József azt is elmondta, hogy termelői tapasztalatok igazolják, hogy ezzel az eljárással a meszezés időpontja sem korlátozódik egy-két hétre, hiszen kevés időszakot kivéve szinte egész évben kijuttatható a kalcium.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik nitrogén műtrágyát és milyen dózisban használjam?

2026. január 5. 14:10

Nem mindegy, milyen nitrogént szórunk ki: talaj, hozamcél és kísérőelemek döntik el a fejtrágyázás sikerét.

Kávézacc, tojáshéj, fahamu – mit érnek valójában?

2025. december 3. 07:10

Mindenki használja, de kevesen tudják, mennyit ér valójában a kávézacc, a tojáshéj és a fahamu. Megnéztük, mire elég a házi tápanyagpótlás.

Meglepő! Ettől nőnek brutális tempóban a palánták

2025. november 30. 07:10

A lótrágya az egyik leghatékonyabb természetes hőforrás a korai palántaneveléshez. Mutatjuk, hogyan épül fel a profi melegágy.

Komposzt, istállótrágya, szaruőrlemény: melyik a legjobb?

2025. november 5. 08:10

Az organikus trágyák nemcsak a növényeket, hanem a talajt is életre keltik – a fenntartható, egészséges kertészkedés alapjai.

Versatile 335 - Kanadai traktor kompromisszumok nélkül

2018. április 2. 11:37

A Versatile 335 egy új széria, amely Tier IV F motorral a 265-365 lóerőtartományban érhető el. Nagy a tengelytáv, és az önsúlya, utóbbinál 16 tonna is elérhető.

Gépészet Videó

Mindent az emberek mozgatnak

2020. január 28. 05:47

Bár egyre több szegmenst hat át a digitalizáció, de továbbra is az emberek mozgatnak mindent, akiknek a munkájára, szaktudására a jövőben is szükség lesz.

Hogyan tudunk 4800 forintból 84 000 forintot csinálni hektáronként?

2018. március 17. 15:37

A Dr. Szabó Agrokémiai Kft. standján Dr. Szabó Balázs válaszolt erre a nem mindennapi kérdésre. A válasz kiderül az AGROmashEXPO-n készített videónkból.

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.