Elég belőlük kevés is, de nélkülözhetetlenek! – Zöldségfélék cink és mangán tápanyagigénye és pótlása

Vannak, amelyekből többet (makroelemek), másokból kevesebbet (mezo- és mikroelemek) használnak fel a növények a táplálkozásuk során. Ez utóbbiakhoz tartozik a cink és a mangán, amelyekről tudjuk, hogy csupán minimális belőlük az igény, ennek ellenére számos fontos élettani folyamatban meghatározó szerepük van, nélkülözhetetlenek, helyettesíthetetlenek. 

Sok vonatkozásban hasonlítanak egymáshoz, mint kémiai elemek, és mint növényi tápanyagok is. Azonos vagy hasonló élettani folyamatok részesei, több vonatkozásban megegyező funkciókat töltenek be, de a növények élettani és biokémiai reakcióiban nem tudják egymást helyettesíteni. Hiány esetén a megjelenési tüneteik is könnyen összetéveszthetők, legtöbbször ugyan azok a környezeti, mindenekelőtt talajtényezők zavarják vagy akadályozzák felvételüket, növények által történő hasznosításukat.

Cinkhiány és előfordulásának okai

A cinkhiány jelensége nem mondható nagyon gyakorinak és általánosnak a növénytermesztésben, de egyes fajok, növénycsoportok esetében rendszeresen megfigyelhető. A cinkhiány következtében zavar keletkezhet a szénhidrát szintézisben, ami fokozott mértékű fagyérzékenységet eredményez a gyümölcsfák esetében (téli ágpusztulás), de a zöldségféléknél is rontja a termésbiztonságot.

A megtermékenyülésben fontos szerepe van, mint a másik esszenciális mikroelemnek a bórnak, meghatározza a pollenek életképességét, segíti a vízfelvételt, védi a káros szabad gyökök felszámolásával az asszimiláló felületet, fokozza a gyökerek mikorrhiza kapcsolatát, ami következtében a nehezebben felvehető tápanyagok mobilizálódnak.

Gyakorisága és a növények hiánya iránti érzékenysége alapján négy csoport különböztet meg az agrokémia:

• Érzékenyek: kukorica, szója, komló, len, szőlő, a gyógynövények közül a ricinus, továbbá a citrusfélék. Zöldségfélék közül a bab és a csemegekukorica.
• Közepesen érzékenyek: cukorrépa, lucerna, vörös here, gyümölcsfák (alma és körte). Zöldségfélék közül a burgonya, hagymafélék, paradicsom.
• Kismértékben érzékenyek: zab, árpa, búza, rozs, mustár, általában a gyógynövények. Zöldségfélék közül a borsó, sárgarépa, gyökérpetrezselyem és a spárga.
• Nem érzékenyek: a fel nem sorolt termesztett növények, így a nem említett zöldségfajok sem.

A cinkhiány megjelenései formája néhány tápeleméhez, így a mangánon kívül a vaséhoz hasonló, de fajonként kismértékben eltérő, kizárólag csak a cinkre jellemző szimptómákat nehéz megállapítani. A hiánytünetek négy típusba sorolhatók:

• aprólevelűség, ami a levelek törpe növekedéséből adódik, 
• levélfodrosodás,
• ecsetágúság, ami a rövid internódiumok, törpe hajtások képződésének következménye (gyümölcsfákon gyakori tünet) és
• fiatalabb, ritkán idősebb leveleken is, a levélerek között megjelenő klorotikus csíkok, foltok (1. kép).  

A cink a fiatalabb levelekben jól mozog, az idősebb levelekből az átépülése lényegesen lassabb, ebből adódóan alacsony, vagy csökkenő cinktartalom esetén a fiatalabb növényi részeken gyakrabban megfigyelhető a hiánytünete.

A cinkhiányos növény fokozottan érzékeny az intenzív fényre, az egészségeshez képest korábban klorotikus, majd nekrotikus napégési foltok képződnek a leveleken és a termésen. (Fás szárú növényeknél a tünetek mindig a fa napos oldalán alakulnak ki először.)

A mangánhiány és előfordulásának okai

A mangánhiány a zöldségtermesztésben ritkábban tapasztalható, mint a cinkhiány, tünetei számos vonatkozásban hasonlóak, ebből adódóan csak szimptómák alapján nehéz őket megkülönböztetni. A mangán szerepe igen sokoldalú a növényben, szabályozza az enzimek működését, a szénhidrát és a fehérje anyagcserét. Hiánya ennek megfelelően súlyos zavarokat idéz elő a növekedésben, a belső élettani folyamatokban. 

Mangánhiányra érzékeny növények közé sorolják a szántóföldiek közül a zabot, a takarmány és cukorrépát, valamint a lucernát. A zöldségfélék esetében gyakrabban a borsón és a spenóton lehet a mangánhiány tüneteivel találkozni, de ritkán megfigyelhetők uborkán, dinnyén, spárgán, babon, fejes salátán és paradicsomon, egészen enyhe tünetek formájában paprikán, céklán és hagymán is.  

A mangánhiány-tünetek, a fiatal leveleken jelennek meg először, klorózis formájában. Az ér közötti sárgulás, szürkés sárga elszíneződés, az apró nekrotikus foltok képződése emlékeztet a cink- és a vashiányra, ezekkel gyakran összetéveszthető, különösen a kezdeti stádiumban.

Míg a vashiányt főleg a fiatal, az új hajtások szín elváltozása jelzi, addig a mangánét a középső, sőt idővel az idősebb leveleké is. A vas és a mangánhiány tünetei között az is különbség, hogy a vashiány okozta klorózis mindig erőteljesebb, élénkebb, mint a mangánhiányé (a vashiánynál idővel az egész levél elsárgul).

Talajvizsgálatok és termesztési tapasztalatok alapján elmondható, hogy a zöldségtermesztő üzemekben – részben a szerves trágyák és a komplex műtrágyák használatának is tulajdoníthatóan – a talajok cink- és mangántartalma elegendő.

De a talaj, a gyökérközeg mangán- és cinktartalmából nem mindig következtethetünk a növények ellátottságára, gyakori a növények számára felvehetetlen cink és mangán forma, továbbá vannak olyan környezeti tényezők, amelyek a felvételüket akadályozzák. Ezek közül gyakoribbak:

• magas pH, azaz lúgos talajkémhatás,
• magas talaj-mésztartalom,
• tápelem aránytalanságok (ionantagonizmus) a talajban vagy a tápoldatban (pl. foszfor-cink),
• levegőtlen tömörödött vagy túlöntözött talaj és
• tartós szárazság.

Cink és mangán pótlása, a hiánytünetek gyógyítása

A növény a tápanyagokat gyökerein keresztül veszi fel, tápanyag-utánpótlási technológiákban a mangán és a cink esetében is alapvetően a gyökéren keresztüli tápanyag-hasznosulással számolunk. Az ásványi talajok természetes készlete mellett az alapműtrágyákhoz kiegészítésként adott, vagy a bányászás során természetes „szennyeződésnek” számító mikroelemek lehetnek a gyökerek által hasznosított további források.  

Ugyanakkor vannak esetek, amikor a levélen keresztüli növénytáplálás hatékonyabbnak bizonyul, vagy az egyetlen megoldás. Ilyen lehetséges a mikroelemeknél, adott esetében a mangánnál és a cinknél is előfordulhat. 

Ha relatív hiányról van szó, azaz csak a növény nem tudja felvenni a talajban egyébként elegendő mennyiségben rendelkezésre álló elemeket valamilyen kedvezőtlen környezeti tényező miatt (lásd a fentebb felsoroltakat). Elsődleges célnak a zavaró tényező megszüntetését kell tekinteni. Csak ha ennek elhárítás akadályba ütközik, lassú folyamat vagy túl költséges, jöhet számba a kiegészítő kezelés, a mikroelemeknél a lombtrágyázás.

A levélen keresztüli tápanyagfelvétel kétféle módon történhet: diffúzióval és aktív transzport útján.  A diffúziós tápanyag-hasznosulás egyszerű fizikai törvényen alapszik, a tápanyagok áramlása a nagyobb koncentráció felől a hígabb irányába tart.

Ilyen módon az egész levélfelületen keresztül történhet tápanyagfelvétel, ami a gázcserenyílások közelében a nagyobb hidratáció és vékonyabb kutikula következtében intenzívebb. A folyamat feltétele a nagy, egészséges, funkcióképes lombozat.

A másik, az energia befektetéssel történő hasznosulási forma, az aktív transzport útján megvalósuló tápanyagfelvétel a levél felületén található, úgynevezett kötőpontokon történik az ATP segítségével, melyek szintén a gázcserenyílások közelében helyezkednek el sűrűbben.

Ezeken a pontokon a felvétel ütemét kisebb mértékben a tápelem, alapvetően az asszimiláció intenzitása befolyásolja, ebből adódóan sok fényre, kedvező hőmérsékletre, sok szén-dioxidra és nedvességre (páratartalomra) van szüksége a növénynek.

Cink és mangán levélen keresztüli pótlása, a hiánytünetek megszüntetése történhet egyszerű cink- és magnézium-sókkal, ezek közül általánosan használatosak jó keverhetőségükből és kedvező árukból adódóan a szulfátok (mangánszulfát, cinkszulfát). Célszerűbb gyakoribb, de kisebb koncentrációjú (0,5%) lombtrágyát használni, bár szaktanácsokban itt-ott töményebb oldatot (1-2%) is javasolnak. 

A kelátok összetett vegyületek, a mangánt és a cinket, mint a rák ollója (nevük is innen ered, „kelat”) védik a lekötődéstől, ionos formában tartják őket. Előnyük, hogy megkönnyítik a tápelemek átjutását a levélszöveten, gyorsabbá teszik a felszívódásukat.

Vízoldhatóságuk és stabilitásuk miatt talajon keresztül is adhatók. A kelatizált trágyák drágábbak, de előnyük, hogy lényegesen szélesebb pH tartományban (pl. meszes talajokon) is hatásosabbak, mint az egyszerű sók.

Különböző márkanévvel ellátott összetett (makroelemek+cink illetve makroelem+mangán) és komplex, azaz valamennyi növényi tápanyagot tartalmazó készítmények is kaphatóak a kereskedelemben. Ezek használata elsősorban kondíció javítása, általános tápanyag-utánpótlásra javasolható, ahol nem alakult ki még hiánytünet. Beteg, mangán- és cinkhiányos növények gyógyítására előnyösebbek azok a készítmények, amelyek csak a kritikus elemeket, esetleg azok szinergistáit (felvételüket elősegítőket) is tartalmazzák.

^{(Vezérkép: Jill Wellington/Pixabay)}