23℃ 12℃
május 30. Janka, Zsanett, Johanna, Nándor
Tápanyag-utánpótlás

Megkérdeztük! – Felhasználói tapasztalatok az Arysta biostimulátoraival! – I. rész

Agrofórum Online

Az elmúlt években annak lehettek tanúi a növénytermesztéssel foglalkozók, hogy ugrásszerűen megnőtt a biostimulátor készítmények kínálata, amely együtt járt az ilyen típusú termékek felhasználásának növekedésével. Bár lassan ugyan, de zajlik az a tisztulási folyamat, amely során a valódi biostimulátorok elválnak a csak annak mondott termékektől.

Az Arysta – mint a biostimulátorok világviszonylatban is meghatározó gyártója – egyre több fejlesztéssel és termékkel jelenik meg ezen a piacon világszerte. Ezekből egyre több érhető el a magyar felhasználók számára is. A felhasználásuk során szerzett tapasztalatokról számolunk be ebben a cikksorozatban, melynek első része a Forthial és a Multoleo készítményekkel kapcsolatos.

Samodai Imre, Mosonszentmiklósi, Agrár Kft.

Cégünk, az Mosonszentmiklósi Agrár Kft. Mosonszentmiklós körzetében, a Hanság szélén gazdálkodik, közel 1000 ha területen. Vetésszerkezetünkre jellemző, hogy területünk felén – több mint 500 ha-on – termesztünk kalászos, és mintegy 300 ha-on olajos növényeket. Biostimulátorokat rendszeresen használunk, ugyanis meggyőződésünk, hogy minél tovább tartjuk jó kondícióban – „zölden” – a növényeinket, minél inkább kitoljuk a tenyészidőszakot, annál nagyobb terméseredménnyel hálálják meg azok a gondoskodásunkat.

Az Arysta kalászosokban ajánlott biostimulátorát – a Forthialt – az idén már második évben használjuk őszi búza, őszi és tavaszi árpa kultúrákban. Célunk a kijuttatásával az volt, hogy minél tovább tartsuk „zölden” a növényeket, biztosítva a minél nagyobb asszimilációs felületet ahhoz, hogy jó termést érhessünk el. A Forthial kijuttatása után érzékelhetően egyenletesebb lett az állomány, és a kezelés a termés mennyiségére is jó hatással volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy őszi búzából 7,5 t/ha, sörárpa céllal termesztett őszi árpából (Vanessa fajta) 5,5 t/ha, tavaszi árpából (Xanadu fajta) pedig 4,9 t/ha termést takarítottunk be. A biostimulátort minden esetben gombaölő készítménnyel együttesen juttattuk ki, zászlósleveles állapotban, 1,0 l/ha dózisban.

Az Arysta másik biostimulátorát – a Multoleo-t – évek óta használjuk napraforgóban. Kijuttatásával célunk hasonló, mint a kalászosok esetében, biztosítani a minél nagyobb és minél tovább funkcionáló asszimilációs felületet. Véleményünk szerint ezek a hatások biztosítják a tenyészidőszak számunkra előnyös meghosszabbodását, amelynek eredménye nagyobb termésmennyiség lesz. Ebben az évben a Multoleo-t egy magas olajsavas (HO) fajtában, a Talento-ban használtuk. Az alkalmazott dózis 2,0 l/ha volt, kijuttatása pedig a csillagbimbós állapotban történt, gombaölő készítménnyel együttesen. Bár a kezelést követően a várt zöldítő hatást tapasztaltuk, az erősen vadkáros területen végül a remélttől kevesebb termést takarítottunk be (2,5 t/ha).

Pávkovics András, Dalmand, Dalmand Zrt.

A Dalmand Zrt. Tolna megye délnyugati részén gazdálkodik, mintegy 8100 ha-on. Vetésszerkezetünkre jellemző a nagy területen vetett kukorica, a közel 3000 ha-on termesztett kalászos, valamint a kb. 1800 ha-on előállított olajos növények. A biostimulátorok üzemünkben történő felhasználását az egyre szélsőségesebb időjárási tényezők indokolják, melyek az abiotikus stresszhatásokon keresztül egyaránt rontják a terméskilátásainkat és a betakarított termés minőségét.

Kalászosokban jelentős területen használjuk a Forthial készítményt, melyet a zászlóslevél kiterülésének időszakában juttatunk ki, gombaölő készítményekkel egy menetben. Az alkalmazott dózis 1,0 l/ha. A kijuttatást követően érzékelhető a növények intenzívebb fejlődése, az esetleges abiotikus stresszkörülmények növényekre gyakorolt, negatív hatásának mérséklődése. A kezelt tábláinkon ebben az évben nettó 8,2 t/ha termést takarítottunk be, elfogadható minőségben.

Üzemünkben fontos szerepet tölt be az olajos növények, a napraforgó és repce termesztése. Tekintettek arra, hogy a két növény piaci pozíciója több év átlagában általában nem rossz, a biostimulátorok felhasználását biztosan megtérülő beruházásnak tartjuk. Az Arysta által forgalmazott készítmények közül a Multoleo-t mindkét kultúrában használjuk. Repcében kijuttatását a főhajtás bimbós állapotának időszakára időzítjük, általában rovarölő készítménnyel együtt, 2,0 l/ha dózisban. A kezelt táblákról betakarított termésmennyiség ebben az évben 5,2 t/ha volt, átlagosan 45,1% olajtartalommal. Napraforgóban a Multoleo készítményt már hosszú évek óta alkalmazzuk. Kijuttatását a termés mennyisége szempontjából egyik legérzékenyebb fenológiai állapotban, a tányérdifferenciálódás időszakában végezzük el, általában gombaölő készítménnyel együttesen. Az alkalmazott dózis 2,0 l/ha. Ebben az évben a Multoleo-val kezelt napraforgó táblákról 3,5 t/ha átlagos nettó termésmennyiséget takarítottunk be.

Összességében elmondható, hogy a szerek igen jól vizsgáztak, létjogosultságuk van a piacon, áruk és tudásuk ebben az évben is a kontroll készítményeknél jobbnak bizonyult.

 

 

(Arysta LifeScience Magyarország Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hasonló a hasonlót szereti

2025. május 26. 16:10

Az AGRO.bio termékei között olyan biostimulátorokat és lombtrágyákat találunk, amelyek hatékony segítséget nyújtanak a kihívások kezelésére.

Mogyoróültetvények tápanyagigénye

2025. május 6. 08:10

A hazai mogyoróültetvények fenntarthatóságához tápanyag-utánpótlás, növényvédelem és korszerű talajkezelés szükséges.

Napraforgó és/vagy a kukorica!?

2025. május 5. 13:10

Napraforgó és kukorica tápanyagellátása hatékonyan: célzott Yara technológiák a jobb termésért és stressztűrésért.

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025. április 30. 15:10

Létezik univerzális és biztonságos N pótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Igen, lehetséges.

Algafix® - A gyengéből erőset, a jóból még jobbat

2019. május 14. 06:37

Az Algafix® főleg kinetint tartalmaz, ezért az a felbecsülhetetlen előnye más algakivonatos termékekkel szemben, hogy célzottan tudunk vele beavatkozni a növény fejlődésébe.

Trichoderma készítmények a növényápolásban

2024. november 21. 09:40

Részei a talaj (és a rizoszféra) természetes mikroközösségeinek, a szerves anyagok és tápanyagok széles körét képesek hasznosítani.

YieldON, a hozamfokozó szántóföldi biostimulátor

2018. január 30. 15:08

A Valagro-nak, a biostimulátor-fejlesztés, -gyártás világviszonylatban is vezető piaci szereplőjének a legújabb fejlesztése a YieldON hozamnövelő készítmény.

Alba Milagro Hungária Kft. - professzionális partner a növénytáplálás és talajaktiválás területén

2019. május 24. 09:53

Az Alba Milagro termékportfóliójának kialakításában sok éves tápanyagtervezési tapasztalatuk volt az irányadó. Olyan termékeket kerestek szerte az európai piacon és Magyarországon, melyek megoldást jelentenek a hazai problémákra.