Tápanyag-utánpótlás

A hígtrágya precíziós kijuttatásával kísérleteznek magyar szakemberek

MATE

588,3 millió forint vissza nem térítendő támogatás révén fejleszt mesterséges intelligencián alapuló precíziós hígtrágya-kijuttatási technológiát az AJG Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alkotta konzorcium.

A projekt legfőbb célja egy olyan precíziós kijuttatási technológia fejlesztése, amely leköveti a mezőgazdasági terület térbeli változatosságát, valamint a talaj aktuális tápanyag-ellátottságának és a növényállomány igényének megfelelő mennyiségű hígtrágyát képes kijuttatni a környezetbe.

Napjaink egyik legfontosabb feladata az, hogy az élelmiszer-alapanyagokat a korszerű mezőgazdasági technológiák fejlesztése és alkalmazása révén úgy állítsuk elő, hogy közben a környezetterhelést minél alacsonyabban tartsuk, ha pedig kijuttatunk valamit, azt patikamérlegen tegyük meg. Célunk a jelenlegi fejlesztéssel is éppen ez, amely jelentős hozzájárulást jelent a hazai mezőgépipar teljesítményének növekedéséhez is

‒ emelte ki Dr. Szabó István, a MATE Műszaki Intézet igazgatója a GINOP Plusz-projekt nyitó sajtótájékoztatóján Gödöllőn.

Mint elhangzott, Magyarországon 2022-ben több mint 54 ezer hektárt érintett a hígtrágyázás, melynek volumene egyébként évi 2,9 millió m3-t tesz ki. Emiatt is rendkívül fontos, hogy a kijuttatást a környezetet leginkább kímélő módon végezzék el. 

Ahhoz, hogy a GINOP_Plusz-2.1.1-21-2022-00175 projekt célja megvalósítható legyen, a kijuttatás teljes technológiai sorának rendszerszintű átalakítása és fejlesztése szükséges. Mint azt Dr. Ferencz Géza, az Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. ügyvezetője kiemelte, ennek technológiai szempontból egyik fontos előfeltétele az, hogy a folyékony és szilárd fázist egyaránt tartalmazó hígtrágyát homogenizálni kell.

Ebből következően a projekt egyik célja egy autonóm mozgású, úszóplatformos hígtrágya-homogenizáló fejlesztése.

Ezen túl nyomon kell követni a szállítmányokat is, majd a kijuttatást is differenciáltan, precíziós eszközök révén kell megvalósítani. Ily módon a projekt másik fontos célja egy precíziós hígtrágya-kijuttató tartálykocsi fejlesztése.

A projekt keretében kidolgozott technológia révén megfizethető áron lehet majd kontrollálni a töltési és ürítési helyszíneket, mennyiségeket és szállítási útvonalat, a precíziós kijuttatás pedig lehetővé teszi a termesztett növények optimális tápanyag ellátását, a környezetterhelés minimalizálása mellett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ősszel dől el, mennyit veszít a talaj: a trágyázás önmagában már kevés

2026. október 16. 11:10

A humusz nem egyik évről a másikra fogy el, és nem is egyetlen trágyázással pótolható. Sok múlik azon, mit teszünk a földdel ősszel.

Az őszi búza aktuális tápanyag-utánpótlási lehetőségei

2026. október 8. 11:10

Közeleg a búzavetés, de még nem juttatta ki a műtrágyát? A megfelelő tápanyag-utánpótlással most is sokat tehet a termésért.

Sárgul a rózsa levele? Mielőtt keserűsóhoz nyúl, ezt nézze meg!

2026. szeptember 27. 07:10

Sárgul a rózsa levele? A keserűsó nem mindig megoldás. A tünetek helye és mintázata sokat elárul arról, mi áll a háttérben.

Augusztus végén még szükség lehet tápanyagra a zöldségeskertben

2026. augusztus 31. 07:10

Augusztus végén még lehet helye a nitrogénpótlásnak a zöldségeskertben. A növény állapota és a korábbi trágyázás dönti el, szükség van-e rá.

Léptesse be a XXI. századba használt vetőgépét!

2020. május 8. 09:41

A komplex helyspecifikus gazdálkodás egyik legfontosabb eleme a precíziós vetés.

Gépészet Videó

Új generáció, új mérce: New Holland T7 Standard Wheelbase traktorszéria

2026. július 16. 11:10

Az új New Holland T7 Standard Wheelbase traktorcsalád nagyobb teljesítményt, modernebb fülkét és fejlett digitális megoldásokat kínál.

A magyaroknak NAGYOBB van, mégis JOBBAN kihasználja az adottságait ez a picike ország a BUSA KS segítségével!

2020. május 12. 10:24

Hollandia, az ország, ami fentről szemlélve egy óriási patcheworknek tűnik. Amerre a szem ellát mindenütt szigorúan rendezett mezőgazdasági területeteket látunk.

Egyre szebbek a Steyr traktorok, az új Plus modellek mindenkit letaglóztak

2024. november 18. 13:40

A homlokrakodóval is felszerelhető traktorok maximális hátsó emelési kapacitása 5 tonna, de a pótkocsihúzás sem idegen feladat számukra.