Tápanyag-utánpótlás
Tápanyag-utánpótlás

Őszi búza és hibridbúza tavaszi tápanyag-utánpótlása

Őszi búza és hibridbúza tavaszi tápanyag-utánpótlása

Agrofórum Online

Jelen írásunkban a tavaszi trágyázási munkákra fókuszálunk. A felkészülést nem lehet elég korán elkezdeni. A műtrágya kiválasztása gyakran már decemberben, de legkésőbb január első felében megtörténik. Ugyanis már a „nitrátérzékeny” terülteken is (fagy-, hó- és belvízmentes körülmények között) február 1. után szórható az első fejtrágya.

1. kép: UAN-oldat perzselés őszi búzában (Fotó: Dr. Hoffmann Richárd)

Az első „kora tavaszi” fejtrágyázás bokrosodáskor, tél végén a vegetáció indulását követően

A tavasz nagyon fontos időszak minden kalászos gabonában a tápanyag-gazdálkodás terén. A búzának különösen a hibrideknek már a vegetációs időszak kezdetén szüksége van felvehető nitrogénre, mert a fejlődésnek induló növény még rövid időre, átmenetileg sem kerülhet N-hiányos állapotba. Kismányoki (2013) szerint a mai intenzív fajták tavaszi N-felvétele robbanásszerű, melyet a vegetáció indulásakor a hazai klimatikus viszonyokat figyelembe véve a legjobb talaj sem képes kielégíteni.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a búza nitrogénigénye a tél elmúltával fokozatosan növekszik. Kora tavasszal a talajok könnyen felvehető nitrát-nitrogén tartalma termőhelytől, az időjárástól és az őszi mineralizáció mértékétől függően változó.

Az őszi búza a tél folyamán is tovább bokrosodik (+1-2 oC feletti hőmérsékleten), ezért fontos, hogy a tavaszi nitrogén mennyiség 2/3-át – kétszeri kijuttatásos technológia esetén – a fagy elmúltával (de mindenképpen a hóolvadás után) mielőbb kijuttassuk. A bokrosodás stádiumában végzett kora tavaszi nitrogén-fejtrágyázás fokozza a kalászdifferenciálódást, növeli az állománysűrűséget, a búza asszimilációs felületét és kedvező hatást gyakorol a kalászonkénti szemszámra.

Amennyiben talajunk kénhiányos, akkor kora tavasszal még a szárba-szökés kezdetéig fejtrágya formájában 30-60 kg/ha elemi kén kijuttatása javasolt. A kénellátottságának szintje ugyanis jelentősen befolyásolja a növekedést, a hajtásképzést, fokozza a károsítókkal szembeni ellenálló képességét, építőköve a sikérfehérjéknek, enzimeknek, vitaminoknak.

A szilárd technológia, MAS- (mészammon-salétrom), vagy ritkábban NS- (ammónium-szulfát) esetleg ammónium-nitrát-műtrágya kiszórását jelenti. Mindemellett terjed a folyékony nitrogén használata. Az UAN (karbamid és ammónium-nitrát) -oldatok tél végén, kora tavasszal bokrosodás idején hígítás nélkül használhatók, de speciális fúvóka használata javasolt. Ha nem áll rendelkezésre speciális fúvóka, akkor az 5-ös ütközőlapos szórófejeket használhatjuk. Tilos a nedvesítőszer alkalmazása, mert az UAN oldatok a búza viaszos leveléről legördülve a talajon keresztül fejtik ki a hatásukat. A kijuttatásra elsősorban a késő délutáni, esti szélcsendes órák alkalmasak, amikor a hőmérséklet és a sugárzás is alacsony. A folyékony technológiában egyszerre jelentkezik a gyors, valamint az elnyújtott nitrogénhatás. Az UAN oldatban a nitrogén három alakban nitrát, ammónia és amid formában van jelen. A kijuttatandó hatóanyag-mennyiség általában fajtáknál 40-60 kg/ha nitrogén, a hibridbúzában ez 50-80 kg/ha is lehet, amit gyakran az 59/2008 (IV. 29) FVM rendelet korlátoz (1. táblázat).


Nagyításhoz kattitson a képre!

Második fejtrágyázás és első lombtrágyázás tavasszal szárba indulás kezdetén

A második fejtrágya kijuttatásának ideje szárbaindulás kezdetén 1-2 nóduszos állapotban van. Mennyisége fajták esetében 30-40 kg/ha, a hibridbúzában elérheti a hektáronkénti 50-60 kg dózist is. Kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében, ha megkésik a kijuttatás, a nitrogén-hatóanyag hasznosulása csökken. Aki nagy területen gazdálkodik, vagy nem akar kockázatot vállalni egy esetleges csapadékos áprilisi időjárás kapcsán, vagy mély fekvésű területei nehezen megközelíthetőek, érdemes a szárba induláshoz szánt nitrogénműtrágyát (ami a teljes tavaszi dózis 1/3-a) még az első kora tavaszi fejtrágyázáskor egy adagban kijuttatnia.

A folyékony nitrogénműtrágyákat (UAN oldatok) szárba induláskor már hígítva használjuk 1:1 vagy 2:1 víz:UAN oldat arányban. A perzselés (1. kép) veszélyét elkerülhetjük, ha a korábban említett módon a kijuttatásra a késő délutáni, esti hűvösebb szélcsendes időszakot választjuk. Nedvesítőszer alkalmazása most is tilos, valamint itt már célszerű speciális szórófejet – amit a gyakorlatban gyakran sokan „nitrosol fúvóka” néven emlegetnek – alkalmazni. A kijuttatott nitrogén jobb hasznosulása érdekében érdemes különböző lombtrágyákat, biostimulátorokat, vagy ezek kombinációját használni. Ebben az időszakban a biomassza intenzíven növekszik, a tápelemek beépülésének gyakran korlátja lehet a mikroelemek abszolút vagy látens hiánya. A termésveszteség mértéke elérheti a látens hiány esetén a 10%-ot is (1. ábra) úgy, hogy semmilyen hiánytünettel nem találkozunk. Célszerű nitrogént is tartalmazó réz-, cink-, esetleg mangántartalmú készítményeket választani, ezekre a mikroelemekre a búza jól reagál. Amennyiben nem történt szilárd formában kénpótlás, akkor azt ebben az időszakban egy kénes nitrogén-levéltrágyával tegyük meg. Ha a növényvédelmi munkákkal egy menetben kerül kijuttatásra a levéltrágya, akkor feltétlen végezzünk a permetezés előtt keverési próbát.


Nagyításhoz kattintson a képre!

Harmadik fejtrágyázás és második lombtrágyázás kalászhányás kezdetén

A tavaszi nitrogén harmadik részletét a kalászolást megelőzően érdemes kijuttatni. Erre az időszakra 15-30 kg/ha hatóanyag-mennyiség hagyható meg. Minőségjavító (nyersfehérje-tartalom, nedves sikér %) hatása mellett a nagy termőképességű fajták és a hibridek esetében termésnövekedést is eredményez.

A virágzás, illetve szemtelítődés idején adott újabb harmadik lombtrágya nagyban hozzájárul a gabonaszem tartalékfehérje-képzéséhez. A szemtelítődés időszakában adott kései nitrogénadagok elsősorban a szemben halmozódnak fel. Ha nitrátérzékeny területen gazdálkodunk, akkor itt már csak nitrogéntartalmú levéltrágyákban gondolkodhatunk. Ne feledkezzünk el a rézpótlásról búzáinkban! Hatására a hozamok és a nedvessikér-tartalom jelentősen emelkedik. Kalászolás kezdetéig (a zászlóslevél kiterüléséig) még kijuttatható az UAN oldat is, de már csak maximum 15 kg/ha dózisban 250-300 l vízzel hígítva. A nitrogéntartalmú levéltrágyák döntően karbamidoldatok mikroelem kiegészítéssel. A kijuttatási technológiát betartva kevésbé perzselnek, mint az UAN oldatok, ráadásul a növény számára előnyös, levélen keresztül könnyen felvehető formában tartalmazzák a nitrogént. A fajták használatakor minimum két, de a hibridbúza termesztésben legalább három alkalommal levéltrágyázzunk, ugyanis a nagy gabonatermésekkel számos termőhelyről „kietettük” a mikroelemeket.

Dr. Hoffmann Richárd
KE Agrár- és Környezettudományi Kar Növénytudományi Intézet
Karika András
Nitrogénművek Zrt., Pétfürdő

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért kell a kén? -  Legyél profi a búza nitrogén- és kéntrágyázásában!

2024. április 19. 05:40

A nitrogén hatékony beépüléséhez megfelelő mennyiségű kénre van szükség. Ezenfelül a kén serkenti a növények növekedését, fokozza a fehérje- és a sikérképződést, az ellenálló képességet, javítja a sütőipari értéket, javítja a termésbiztonságot.

A minőségi szemlélet új lehetőséget teremt a piacon

2024. április 17. 06:40

A kalászosok specialistája, a YaraVita Gramitrel lombtrágya, mely jól illeszthető a technológiába, és a legfontosabb mezo- és mikroelemeket tartalmazza.

Tápanyagszolgáltatás és talajszerkezet-javítás: 25 éves a BioFil Kft.

2024. április 12. 15:40

Áprilisban ünnepli alapításának 25. évfordulóját a BioFil Kft. Az elmúlt két és fél évtizedben azon dolgoztak, hogy a legkorszerűbb, leghatékonyabb mikrobiológiai tápanyag-szolgáltató, illetve talajjavító termékekkel lássák el a mezőgazdasági termelőket.

Ezek a legfontosabb természetes tápanyagkiegészítők a növényeink számára

2024. április 12. 09:10

A természetes tápanyagkiegészítők és egyéb hagyományos segédeszközök alkalmazása növényeink számára nemcsak a termelési eredmények javítására, hanem a fenntartható gazdálkodásra és a környezetvédelemre is kiváló megoldást nyújthatnak.

Ismét hibridbúzák végeztek az élen

2020. szeptember 2. 13:44

Itt vannak a GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet friss eredményei.

HIBRIDBÚZA. FÓKUSZBAN AZ ALAPOZÓ MŰVELETEK ÉS A VETÉS, HISZEN „KI MINT VET, ÚGY ARAT”. (VETÉSTECHNOLÓGIA+VIDEÓK!)

2018. augusztus 29. 06:10

Szántóföldi növényeink hozamának – kiemelten a hibridkalászosok termőképességének – maximális kihasználása érdekében nagy jelentőségük van az őszi, a terméskilátásokat megalapozó munkáknak. Tapasztalataink szerint a hibridbúza-állományok fejlődése szempontjából pedig különösen felértékelődnek ebben az időszakban a vetéssel kapcsolatos munkálatok, továbbá „a precízen és pontosan” elvégzett előkészítő, ún. alapozó műveletek.

A szárrozsda hazai felbukkanásáról

2019. július 2. 07:59

A szárrozsda meglehetősen későn jelent meg, így a tápnövényeinek számító kenyérbúzafajták túlnyomó többsége már túlságosan érett volt ahhoz, hogy a kórokozó megtámadja. Viszont a nagyon hosszú tenyészidejű fajták, hibridbúzák, illetve egyes szintén hosszú tenyészidejű pelyvás gabonák (tönke, tönköly) még eléggé zöldek most is ahhoz, hogy a szárrozsda rajtuk megtelepedjen.

SAATEN-UNION-hibridbúzák terméseredményei, 2014-2018

2019. július 11. 09:03

A Magyar Kukorica Klub 2014 és 2018 júliusában öt-öt, 2015 és 2016 júliusában hat-hat, 2017 júliusában pedig hét helyszínen végzett terméstanúsítást a SAATEN-UNION Hungária Kft. megbízásából.