Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Vulcan Repce KompleX – összetett hatóanyag-tartalmú lombtrágya, amellyel a bórt is pótolhatjuk!

VulcanAgro Kft.

A repce – de akár a mák, a napraforgó, a cukorrépa – lombtrágyázása megkívánja, hogy a bór mellett a magnéziumot, a káliumot, a ként, de a cinket, a molibdént is pótoljuk. Ezért olyan komplex hatóanyag-tartalmú lombtrágyát javaslunk, ami 10–12-féle hatóanyagot tartalmaz, és a száraz talaj esetén is segíti a növény fejlődését.

Miből áll a Repce KompleX?

A Vulcan Repce KompleX alapja egy nitrogén–foszfor–kálium koncentrátum, amely segíti a növény korai fejlődését akkor is, ha gyenge a növény tápanyagfelvétele a gyökerén keresztül. Magnéziumot és ként mindenképpen kell kapnia a repcének, részben a jobb gyökérfejlődésért, részben a jelentős nitrogénfelvétele miatt. Mikroelemek közül pedig mind az öt esszenciális megtalálható benne, ezek közül nagyobb mennyiségben a bór, a cink és a molibdén.

Már késő ősszel jelentkezik a levelek színváltozása. Ez a korai nitrogén, kálium, kén és egy-egy mikroelem hiányát jelenti.

Mennyi lombtrágya kell ősszel?

A repcéket ősszel már a rovarvédelemkor, de akár a regulátorozásnál is javasolt 5–10 liter/ha közötti mennyiséggel lombtrágyázni. Erős, mélyre hatoló állományú repcét szeretnénk, amely képes a talaj vízkészletét kihasználni. A Repce KompleX-szel nem húzzuk meg a növényt sem ősszel, sem kora tavasszal, viszont segítjük a víz- és tápanyagfelvételt.

Kell-e mellé bórt adni?

A Vulcan Repce KompleX-ből – ha legalább 10 liter/ha dózist alkalmazunk – további bórt nem kell adni. Egyébként is, a bór egy nehéz elem a növénynek, és a korai növekedési fázisban csak kis mennyiséget igényel. Sokkal fontosabb, hogy kapjon ilyenkor (ősszel és tél végén) foszfort, káliumot, magnéziumot, és a növény elkerülje a tél végi stresszt. Így a virágzása később kezdődik, és képes lesz a növény az oldalhajtásokat is kinevelni.

A tápanyag hiányos repce már a hideg kora tavaszi napokban virágzásnak indul. Tonnák mennek el ilyenkor!

Mit használjunk a Repce KompleX mellé?

A lombtrágyázást (is) lehetőleg tapadásfokozóval együtt végezzük. Erre a Vulcan Power – lásd: www.vulcanagro.hu/vulcan-power az egyik legjobb termék. A Power hatóanyag-tartalma is jelentős, de olyan aminosavakat, vitaminokat és nyomelemeket is tartalmaz, amikre a növénynek nagy szüksége lenne. Javaslunk 10–20 liter/ha/alkalom mennyiséget a Vulcan Powerből, akár a repcére, de a kalászosokra is.

A jól előkészített talajon, és komplex lombtrágyázás eredménye a 4 tonna/ha feletti repce, Pápateszéren, 2021-ben!

Kénpótlás, vad- és rovarvédelem

A kénből többféle hatóanyagot tartalmazó terméket választhatunk. Nagyon hasznos a Vulcan Profi S80 – folyékony elemi kén –, amely többfunkciós termék. Jelentős ként tudunk vele pótolni, távol tarthatjuk a vadakat és lassíthatjuk a rovarok visszatelepülését. Ezért érdemes már ősszel kis-közepes mennyiségű (5–8 liter/ha) folyékony ként adni a repcéknek, akár az őszi rovarvédelemmel vagy a regulátorozásnál.

Termékleírás: www.vulcanagro.hu/vulcan-repce-komplex

Szakmai segítség: 06-70-905-5000

Akciós ajánlat: Vulcan Repce KompleX

Ár: 399 000.-Ft/IBC

Kedvezmény: 60 000.-Ft/IBC, amely Vital pH vagy Profi S80-ra váltható be!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik nitrogén műtrágyát és milyen dózisban használjam?

2026. január 5. 14:10

Nem mindegy, milyen nitrogént szórunk ki: talaj, hozamcél és kísérőelemek döntik el a fejtrágyázás sikerét.

Kávézacc, tojáshéj, fahamu – mit érnek valójában?

2025. december 3. 07:10

Mindenki használja, de kevesen tudják, mennyit ér valójában a kávézacc, a tojáshéj és a fahamu. Megnéztük, mire elég a házi tápanyagpótlás.

Meglepő! Ettől nőnek brutális tempóban a palánták

2025. november 30. 07:10

A lótrágya az egyik leghatékonyabb természetes hőforrás a korai palántaneveléshez. Mutatjuk, hogyan épül fel a profi melegágy.

Komposzt, istállótrágya, szaruőrlemény: melyik a legjobb?

2025. november 5. 08:10

Az organikus trágyák nemcsak a növényeket, hanem a talajt is életre keltik – a fenntartható, egészséges kertészkedés alapjai.

Argentína bolondítja meg a szójabab kereskedését

2020. február 27. 10:47

A szójabab árjegyzése 0,4 százalékkal a tonnánkénti 327,43 dollárnak megfelelő szintig emelkedett, de napközben a 330,28 dolláros szinten is kötöttek üzletet.

A lassú betakarítás és a rossz termésviszonyok miatt drágult a búza

2023. július 6. 09:46

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent a következő határidőre.

A nyárutói gyomok által okozott termésveszteség őszi káposztarepcében

2019. szeptember 10. 11:48

A címben szereplő érdekes kijelentésre, kérdésre sokan legyintenek, mivel azt gondolják és vélik, hogy a nyári gyomokat majd az első fagyok elintézik, és nem okoznak gondot. A probléma azonban ennél összetettebb. A szerző által elvégzett vizsgálatok eredményei azt igazolják, hogy igenis foglalkozni kell ezzel a kérdéssel.

Eső miatt estek az árak Chicagóban

2021. június 25. 06:37

Európában a malmi búza ára 1,1 százalékkal, a kukoricáé 1,5 százalékkal, a repcéé pedig 0,4 százalékkal mérséklődött.