-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Szakcikkek

Vetésfehérítő vagy kukoricabogár?

Agrofórum Online

Nem túl szerencsésen alakul a kukorica szempontjából ez az év, sok stresszhatás érte máris az állományokat, amelyekhez most a rovarkártevők fokozódó kártétele is társul.

A kukoricatáblákat járva a leveleken sokszor találunk rovarkártételre utaló hámozgatásokat, amelyek beszáradt „csíkjai” messziről is jól láthatók. Ilyenkor a kártevők a levél szöveteit elfogyasztják, azonban a kártétel felől nézve „alsó” bőrszövetet többnyire érintetlenül hagyják. Ez később szárad, amivel feltűnővé válik a szemlélő számára, majd sok esetben át is szakad. Ezek a hámozgatások akár a levélfelület nagy részére is kiterjedhetnek, jó lenne tehát egyértelműen tudnunk, szükség van-e növényvédelmi beavatkozásra a további kártétel megelőzésére, vagy sem. Ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani.

Az ilyen típusú levélkártételért főként két kártevő okolható, a vetésfehérítő bogarak (a legtöbbször a vörösnyakú árpabogár-1. kép), valamint a kukoricabogarak.

1. kép: Vetésfehérítő bogár (vörösnyakú árpabogár) a kukoricalevélen

A vetésfehérítő bogarak esetében gyakran előfordul, hogy a kalászosok érése, a táplálkozásra alkalmas levélfelület megfogyatkozása miatt betelepülnek a kukoricatáblákba. Az idei évben ez különösen intenzíven történt, az időjárási körülmények miatt gyorsan felszáradó kalászosokból tömegesen történt meg a betelepülésük. Bár más években inkább a szélső sorokra korlátozódik a kártételük, ebben az évben egyes táblák belsejében is rábukkanhattunk erre. Ez főként az alsó, esetleg a középső leveleken megjelenő keskeny, inkább egyenes, enyhén kanyargó hámozgatásnyom (2. kép), ami időnként nagyobb levélfelületre is kiterjedhet (3. kép). Egy jó kondícióban lévő kukoricán a kártétel nem okoz különösebb problémát, de pl. egy megkésett vetés, vagy egy későbbi csemegekukorica-szakasz, amely a veszélyes időszakban esetleg csak néhány leveles állapotban van, komolyan károsodhat. Ilyen helyzetekben szükség lehet arra, hogy ezeket a területeket rovarölő szeres kezeléssel óvjuk meg a kártételtől.

2. kép: Vetésfehérítő bogár jellegzetes kártétele a kukoricalevélen
3. kép: A vetésfehérítő bogár kártétele időnként nagyobb felületre is kiterjedhet

A kukoricabogár (4. kép) esetében már komolyabban kell vennünk a kártételt, amely eltérő képet mutat a vetésfehérítő bogár kártételétől.

4. kép: Kukoricabogár

A fentiekben leírtakkal szemben a kukoricabogár levélkártétele széles, kanyargós, zegzugos hámozgatás (5. kép), amely sokkal nagyobb levélfelületet érinthet. Ennél a kártételnél gyakrabban fordul elő az, hogy a levélvég, de akár egy teljes levél is száradásos tüneteket mutasson (6. kép). Nagy egyedszámnál jelentős levélfelületet veszíthet a kukoricaállomány, amelynek megtörténtét meg kell akadályoznunk, így védekeznünk kell, bár azt célszerű nem célzottan a kukoricabogár kifejlett egyedei ellen irányítanunk, hanem olyan hatóanyagot érdemes választani, amely egyben a molykártevők ellen is védelmet biztosít.

5. kép: A kukoricabogár jellegzetes levélkártétele
6. kép: A kukoricabogár kártétele gyakran nagy levélfelületet érint

A kukoricabogár esetében főként nem a levélkártételt kell figyelemmel kísérnünk, hanem a virágzó állományokban a bibeszálakat érő rágás mennyiségét, amely súlyos esetben közvetlenül is befolyásolhatja a terméskötődés mértékét. Ebben a helyzetben vagyunk most, virágzik a kukorica és egyre több kukoricabogárral találkozhatunk az állományokban. Erről viszont beszéljünk egy következő „Határszemle” alkalmával.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Téli hideg, üres tojófészek? Ezt adja a tyúknak, ha tojást akar!

2026. január 11. 14:10

A hideg, a rövid nappalok és a rossz etetési szokások együtt állítják meg a tojástermelést. Mutatjuk, min lehet még télen is javítani.

Mit rejt a hó? Kórokozók támadása télen

2026. január 11. 08:10

A hótakaró nemcsak véd, hanem veszélyt is rejthet: egyes gombák kifejezetten kedvelik a hó alatti körülményeket.

Édesburgonya vs. krumpli: egészségesebb a batáta, vagy csak annak hisszük?

2026. január 11. 07:10

Divatzöldség vagy tudatos választás? Megmutatjuk, miben más az édesburgonya, milyen fajtái vannak, és mire érdemes figyelni termesztéskor.

A gubacsokról, 14. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: mélyedéses gubacsok

2026. január 10. 11:10

A mélyedéses gubacsok apró fonáki besüppedések, mégis sokat elárulnak a kártevőről. Képeken és metszeteken mutatjuk be őket.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: itt az idő kihelyezni a szignalizációs eszközöket!

2022. augusztus 30. 11:36

A kikelt árpa- és búzanövényeken máris megjelentek a gabonaféléken szívogató levéltetvek.

A kártevő, amely nem is létezik

2023. augusztus 16. 06:40

Az idei, az elmúlt évinél jócskán csapadékosabb évben különösen szembeötlő a meztelencsigák tömeges megjelenése a kertekben.

A szója gyomirtása

2018. december 28. 03:36

A hosszú tenyészidő miatt szükség van a preemergens kezelés után állománykezelés alkalmazására is, különösen akkor indokolt, ha a preemergens kezelések „gyengeségeit”, ki kell egészíteni.

Katasztrofális mértékű idén a nyugati dió buroklégy kártétele

2019. október 2. 10:29

A legfrissebb információk szerint rendszeres, a kártevő rajzási dinamikájához igazított, többszöri védekezéssel jelentősen csökkenthető az idén katasztrofális mértékű nyugati dió buroklégy kártétel.