Zöldítő

FeHoVa – A vadászok nem tűrhetik a madármérgezéseket

Fotók: Gribek Tímea

A 2022-es FeHoVa Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállításon a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítanak a természetvédelemre, azon belül is madarak védelmére. Erre a diorámák is felhívják a figyelmet, de Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke megnyitóbeszédében szintén részletesen foglalkozott a témával.

Nem tolerálható

“Ez nem tűrhető, nem tolerálható” – hangsúlyozta a tavaly kifejezetten nagy méreteket öltő ragadozómadár-mérgezésekkel kapcsolatban a politikus a FeHoVa nyitónapján. Mint fogalmazott: a Nemzeti Nyomozóiroda, az Agrárminisztérium, az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet kéri a vadászokat és a tájegységi fővadászokat, hogy tegyenek meg mindent a mérgezések ellen.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy 2021-ben sok védett és fokozottan védett madár pusztult el a tiltott módszer miatt, amit a szakmának véleménye szerint nem szabad tolerálnia.

Külön kitért a mérgezések miatt elpusztult, sétáltatott kutyákra, amelyeknél nagyon komoly érzelmi kérdést is jelent egy állat elvesztése. “Ezek a mérgek láncszerűen hatnak, és az emberéletre is rendkívül veszélyesek. A gondviselés különös kegye, hogy eddig nem vesztette életét senki” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Stratégia készül a fogoly védelme érdekében

Nagy István agrárminiszter beszédében köszönetet mondott a magyar vadászoknak és horgászoknak, hogy a természetért, a természeti környezet minőségének javításáért dolgoznak. „Akik a városi létből a természetbe menekülnek, ők minőségi környezetbe mehetnek. Igazi aktív természetvédelem, nincs ehhez fogható ma Magyarországon” – fogalmazott.

Beszédéből kiderült, hogy a vadgazdálkodás hazánkban egy 30 milliárd forintos ágazat. A kormány ezért ismételten életre hívja az Országos Vadgazdálkodási Tanácsot, amelyeknek megyére lebontott egységei is lesznek. 2022. márciusában várhatóan már alakuló ülést fognak tartani.

A közelmúltban az ágazatok közötti együttműködés érdekében egységesítették a vadkárbecslést, elkészítették a vadkár-felmérési útmutatót. Nagy István szerint ennek köszönhetően csökkentek a vitás esetek a vadgazdálkodók és a mezőgazdasági termelők között. Hozzátette: 5 éve vannak tájegységi fővadászok, és szintén nagy eredmény, hogy lehetővé tették a magyar agárral történő vadászatot.

Az agrárminiszter külön kitért arra is, hogy a fogoly hazai állomány csökken. Ezért tavaly februártól a fogolyrepatriációs program részeként kutatásokba kezdtek, amikből eredmények is vannak. Erre alapozva stratégia készül a faj érdekében.

Nagy István ezután gratulált a Vadászati Világkiállításhoz, ami szerinte is rendkívül sikeres volt. „Gazdászemberként mondom, hogy tudatosítani kell a városi emberekben, hogy a természet a jövőnk záloga, és ezért tennünk kell. A vadászok és a horgászok pedig aktív részesei a természetvédelemnek!” – húzta alá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mikor és miért színesednek szépen a levelek ősszel?

2024. október 14. 14:40

A lombhullató növények levelei ősszel a legszínesebbek. Az őszi színei azonban évről évre, illetve fajon belül egyedről egyedre is változhat.

Hihetetlen: a hangyák saját gazdasággal rendelkeznek

2024. október 9. 14:40

A hangyák 66 millió évvel ezelőtt kezdtek el gombát termeszteni, a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida nyomán.

Az őszi zöldtrágyázás: mit, miért és hogyan?

2024. szeptember 7. 16:10

Az őszi zöldtrágyázás azért kiemelkedően fontos, mert számos hosszú távú előnyt biztosít a talajnak és a terméshozamnak.

Mit csinálhatunk az eddig nem hasznosított zöldtakarmánnyal?

2024. augusztus 26. 15:10

Technológiai és üzleti megoldásokat dolgoztak ki fenntartható, alulhasznosított gyepterületeken alapuló termékek, például papír, állati alom, szerves fehérje, biogáz és bioszén előállítására.

Több tízezer látogató, közel háromszáz kiállító, rengeteg újdonság - Nagy sikerrel zárult az idei FeHoVa!

2019. február 11. 11:25

A február 7–10. között megrendezett FeHoVa ezúttal is a vadászok és horgászok hagyományos szezonnyitó rendezvénye volt, amelyre a legjelentősebb gyártók és forgalmazók hozták el újdonságaikat, fejlesztéseiket.

Fegyverek, terepjárók, trófeák - Ismét ellepték a vadászok Budapestet

2020. február 14. 09:14

Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozóját, a 27. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Életmód Videó

Vadgazdálkodási konferenciát rendez a NAK a FeHoVa kiállításon

2024. február 8. 08:40

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a korábbi évekhez hasonlóan – együttműködésben az Agrárminisztériummal és az Országos Magyar Vadászkamarával – vadgazdálkodási konferenciát rendez a FeHoVa kiállítás nyitónapján, február 8-án. „A vadgazdálkodás aktuális kérdései” című rendezvényen a nagyvadállomány alakulásával kapcsolatos tények és tévhitek lesznek a középpontban.

Kapitális trófeák, vadászpuskák, terepjárók - Ilyen a magyar vadászok seregszemléje

2019. február 8. 07:03

Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását, a 26. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Életmód Videó