Zöldség
Zöldség

A pepino

A pepino

Agrofórum Online

Kertészeti szempontból a burgonyafélék családja kiemelkedő jelentőségű. Ide tartozik a világ legnagyobb mennyiségben termesztett keményítőtartalmú gyökgumósa, a burgonya, a világ legfontosabb zöldségnövénye, a paradicsom, illetve a világ legjelentősebb fűszernövénye, a fűszer/csilipaprika.

E három fajon kívül e családból az Európai Unióban és így Magyarországon még egy zöldségfajt termesztenek számottevőbb mennyiségben, a tojásgyümölcsöt, vagy köznapibb nevén padlizsánt. Bár ez utóbbi faj jelentősége nálunk bőven elmarad attól, amit akár az ázsiai országok, akár a mediterrán és a balkán régió táplálkozásában és zöldségtermesztésben betölt, de gyakorlatilag mindenki ismeri.

A padlizsán a burgonyával egyetemben a csucsor nemzetségbe (Solanum) került besorolásra (és több botanikus a paradicsomot is ide tartozónak tartja), amely több mint ezer fajt foglal magába. Így nem meglepő, hogy világszinten még számos más Solanum fajt termesztenek, hasznosítanak zöldségként. Így például a Nigériában és Brazíliában különösen népszerű jilo-t (Solanum aethiopicum coultigroup gilo), az Afrika trópusi részein sok országban közkedvelt afrikai padlizsánt (Solanum macrocarpon), vagy éppen a paradicsomalakú padlizsánt (Solanum integrifolium).

Rubatzky és Yamaguchi World Vegetables (A világ zöldségnövényei) című könyvükben a burgonyán és a padlizsánon kívül még 13 Solanum fajt sorolnak fel. A legtöbb esetben a botanikai értelemben vett termésüket hasznosítjuk. Kereskedelmi és fogyasztási szempontból egyesek közülük nem is zöldségnek, hanem a sárga- és a görögdinnyéhez hasonlóan inkább gyümölcsnek számítanak (1. kép). Ez a helyzet az e cikk tárgyát képező pepinoval is.

1. kép: Trópusi gyümölcsként forgalmazott Solanaceae fajok (balra fent: pepino; jobbra fent: naranjilla; balra középen: ehető földicseresznye; jobbra elöl: tamarillo)

Eredete, földrajzi elterjedése

A pepino az Andok mérsékeltebb időjárású, felvidéki térségéből származó zöldségfaj. Az újabb kutatások szerint inkább Észak-Ecuador és Dél-Kolumbia térségéből származik és nem Dél-Ecuadorból és Peruból, ahogy azt korábban gondolták. Többféle tudományos nevével is találkozhatunk a szakirodalmakban, de a leginkább elfogadott a Solanum muricatum megnevezés, mely William Aiton brit botanikustól származik. A nemzetközileg elterjedt neve spanyol származású. A spanyol hódítók nevezték el pepino dulce-nak, azaz édes uborkának.

Vad formája nem ismert. A genetikai bizonyítékok alapján egyre valószínűbbnek tartják, hogy a gyakoribb előfordulású, ehető termésű Solanum caripense tekinthető az ősének, és hogy keletkezésében más vad fajok is részt vettek, spontán kereszteződések révén. Valószínűsíthető, hogy az így keletkezett hibridekből a helyi indián őslakosság vegetatív úton szaporítva kiszelektálta a kedvező tulajdonságú típusokat. Ez magyarázatot adhat a faj változékony megjelenésére is.

Régészeti ásatások során előkerült ábrázolások alapján bizton állítható, hogy a dél-amerikai indiánok a III-IV. században már jól ismerték. Ezek a rajzok és edények szinte tökéletes másai a ma is termesztett változatoknak, ezért valószínűsíthető, hogy termesztésbe vonása már jóval korábban megtörtént. Az inka birodalomban elterjedt növénynek számított. A spanyol hódítások idején már nemcsak Ecuador és Peru mai területén, hanem Bolíviában, Chilében és Kolumbiában is termesztették.

Európába a spanyolok hozták át, de sokáig leginkább csak a botanikus kertek gyűjteményeiben fordult elő. Az óvilágban először a Kanári-szigeteken foglalkoztak komolyabban a termesztésével, ahová a XX. század legelején került. A termésbiztonsággal azonban komoly gondjaik akadtak az ottani termesztőknek. A XX. század utolsó harmadában, elsősorban chilei és új-zélandi közvetítéssel, világszerte egyre népszerűbbé vált és megjelent a nemzetközi déligyümölcs kereskedelemben. Az andesi országokon kívül, ahol közönséges terméknek számít, a legnagyobb mennyiségben Új-Zélandon termesztik.

Közép-Amerikában és Kaliforniában is egyre népszerűbb, és Afrikában (Marokkó, Kenya, Dél-Afrika), Ázsiában (Izrael, Kína, Japán), Ausztráliában és Európában is megvetette a lábát. Az európai termesztők körében azonban sokát ártott népszerűségének, hogy a pepino mozaik vírus nevű kórokozó nagyon komoly károkat okozott a spanyol és holland paradicsomállományokban. Részben ez a betegség az oka annak, hogy az úgynevezett hosszúkultúrás technológiában ma már szinte kizárólag oltott paradicsomokat termesztenek. Termesztéstechnológiájának kutatásával foglalkoztak, foglalkoznak Hollandiában, Spanyolországban, Németországban, Japánban, Koreában és Új-Zélandon is. Ez utóbbi országot különösképpen ki kell emelni, főként az ott nemesített fajták miatt.

Hazánkban trópusi gyümölcskülönlegességnek számít. A 90-es években jelent meg a kiskereskedelemben, elsősorban a multinacionális áruházláncok tevékenységének köszönhetően. Általában heti pár száz darabos mennyiséget importálunk, elsősorban dél-amerikai országokból, holland közvetítéssel. Az elmúlt húsz év során több hazai szakcikkben is találkozhattunk e növénnyel. Intézetünkben is végeztünk vele kísérleteket rövid ideig. Árutermesztési jelleggel tudomásom szerint nem foglalkoznak vele hazánkban. Szaporítóanyaga kisebb-nagyobb utánajárással hazánkban is beszerezhető.

A pepino felhasználása, fogyasztása és feldolgozása

Sokféleképpen felhasználható. Fogyasztásának módja elsősorban az érettségi állapotától függ. Éretlen állapotú bogyóit főzve eszik, Új-Zélandon például levesek, szószok, hús- és halétek készítéséhez is felhasználják. Féléretten inkább saláták alapanyaga, teljes érettségben pedig gyümölcsként fogyasztják. Véleményem szerint íze leginkább egy enyhébb ízű sárgadinnyééhez hasonlítható. Egyes fajtáknak kellemetlen ízű a héja, ezeket meg kell hámozni. Feldolgozása is ismert, lekvárt és konzervet készítenek belőle. Brix értéke általában 10 és 12° közötti.

Beltartalmi jellemzői közül szénhidrát (7 %), a citrusfélékével vetekedő mértékű C-vitamin- (30-70 mg/100 g) és jódtartalmát szokták kiemelni. Jelenlegi ismereteink szerint még éretlen állapotban sem tartalmaz az emberi szervezetre káros anyagokat. Egyes dél-amerikai országokban termését és levelét is használja a népi gyógyászat. Dísznövényként dézsában szoliterként, vagy felfüggesztve ámpolna növényként is megállja a helyét, dekoratív virágainak és bogyóinak köszönhetően.

Botanikai leírás

Lágyszárú, eredeti termőhelyén évelő növény, termesztésben viszont inkább egyévesként kezelik. A hajtások aljukon fásodók, gyakran elheverők. A paradicsomhoz hasonlóan igen hajlamosak a járulékos gyökérképződésre. Sekélyen gyökeresedik. Természetes körülmények között körülbelül egyméteres növény. Oldalhajtásait a levélhónaljakból hozza. Támrendszerre vezetve és 1-2 szárra nevelve akár a 1,5-2 méteres magasságot is elérheti. Fényes zöld levelei szórt állásúak és szőrképletektől gyakorlatilag mentesek, csupaszok. Típustól függően lehetnek összetettek vagy egyszerűek is.

Két fürt között 3-4 levelet képez. A leginkább a burgonyáéra emlékeztető virágoknál is tetten érhető a fajra jellemző nagyfokú morfológiai változékonyság. Öntermékeny, ötszirmú virágainak színe lehet fehér, lila, kékes és ezek átmenetei is. A 2-2,5 cm átmérőjű virágok a szakirodalom szerint 9-16 tagú, levélhónalji fürtökben fejlődnek (2. kép). Kísérleteinkben ugyanakkor két olyan típussal is volt dolgunk, melyek átlagban 25 virágot hoztak fürtönként. A kötödést javíthatja a fürtök rázogatása, illetve a poszméhes beporzás.

2. kép: A pepino virágzata

Termése bogyó (3. kép), amely általában két rekeszből áll. A bogyó mérete, alakja és színe fajtafüggő, igen változatos. A világkereskedelemben leginkább az ovális, enyhén csúcsos végű, éretten sárga alapszínen lila csíkozású, 10-15 centiméter hosszú, 8-10 cm széles, 100-250 gramm tömegű bogyókat forgalmazzák. De léteznek kifejezetten kicsi, illetve közel fél kilós; hosszúkás, gömbölyded, valamint körte vagy szív alakú, valamint zöldes és lila héjszínű típusai is.

A termés teljes kifejlődéséhez, a paradicsoménál kicsit hosszabb időre, a megtermékenyüléstől számítva 8-10 hétre van szükség. Húsa vajsárga színű, lédús és illatos, a szakirodalom szerint sárgadinnye-, körte- vagy uborkaízű. Ízbeli eltérések lehetnek a fajtán belül, de még egyazon növényről származó termések között is. A nagyszámú, 3 mm átmérőjű, lapos és gömbölyded mag a termésüregben helyezkedik el. Léteznek magnélküli, partenokarp fajtái is.

3. kép: A pepino termései

Csekély európai jelentősége miatt a faj nem szerepel az Európai Unió közös zöldség fajtalistáján. Növekvő népszerűségének köszönhetően azonban világszerte egyre több nevesített fajtája van forgalomban. A fajtákat leginkább a termés alakja és színe alapján szokták osztályozni. Nemzetközi viszonylatban a legismertebbek az új-zélandi fajták (pl. El Camino, Miski, Schmidt, Suma, Toma), melyek némelyike tulajdonképpen dél-amerikai honosítás. A Sweet Long és a Sweet Round mediterrán klímaviszonyokra szelektált spanyol fajták. A kaliforniai termesztőrégiónak is megvannak a saját fajtái (pl. New Yorker, Rio bamba, Vista).

Környezeti igények

Környezeti igényei trópusi montán szármázásának megfelelőek, a paradicsoméhoz hasonlóak. Dél-Amerikában tengerszinten és 3.000 méter feletti magasságokban is termesztik. Nálunk házikertekben a napos, esetleg félárnyékos, szélmentes fekvést kedveli. Nappalközömbös növénynek tekinthető, rövid és hosszú nappalos körülmények között is bőven virágzik. Növekedési minimum hőmérsékletének a 7 °C-ot tartják. Egyes források szerint a rövid ideig tartó –3 °C-os fagyokat még túlélheti. Származási helyén a 22 °C-os nappali és a 13 °C-os éjszakai hőmérsékleteket tartják optimálisnak a számára.

Nem köt termést 10 °C alatt és 30 °C felett. A túl alacsony hőmérsékleten kötődött termések a paprikához hasonlóan túl fejlett bibepontúak, „csőrös”-ek lehetnek. Hűvös és nedves időben az érett termések felrepedhetnek. Őshazájában az éves csapadékmennyiség 500-800 mm, de egyes szerzők szerint 1000 mm körüli a termesztéséhez szükséges optimális éves vízmennyiség. A vízhiányt kismértékben tolerálja. A semleges kémhatású, jó vízelvezető képességű, közepes tápanyag-ellátottságú talajokon fejlődik a legjobban. Egyes források szerint kevésbé sótűrő, mint a paradicsom, a magas sótartalmú öntözővíz csökkentette a termésmennyiséget. Ezzel szemben spanyol beszámolók szerint kísérleti körülmények között még a 8-as EC-jű talajokat is elviselte.

Termesztéstechnológiai elemek

A pepino hazánkban termeszthető szabadföldön is, akár bokorformaként, akár támrendszer mellett. Biztonságosabb azért növényházban termeszteni. Nevelhető dísznövényként dézsában, vagy ámpolna növényként kaspóban. Ilyen módon akár át is teleltethető. Magvetéssel is szaporítható, de a fajtajelleg megőrzése érdekében célszerű inkább dugványozást alkalmazni. A partenokarp fajták szaporítását csak így tudjuk elvégezni, bár meg kell jegyezni, hogy mikorszaporításával kapcsolatban is folytattak már kísérleteket.

A dugványozáshoz az áttelelt növények egészséges részeiről megszedett 15-20 cm-es hajtásokat használnak fel, melyeket gyakran kezelnek a gyökeresedést elősegítő anyagokkal. Célszerű tőzeges keverékben nevelni. Párás, meleg környezetben nevelve 3-4 hét alatt kiültethető növényeket kaphatunk. Könnyen elérhető a 90 % feletti eredési arány. Fűtött hajtatásban februárban, fűtetlen berendezésekben március végén, a szabadban április végén ültethető. Négyzetméterenként 2-2,5 tövet célszerű elhelyezni. Támrendszer mellett nevelve és 1-2 szálra metszve, ennél nagyobb tőszám is alkalmazható.

Trágyázásával vigyázni kell. A túlzott nitrogénellátás erőteljes vegetatív növekedést, rossz terméskötést és gyengébb termésminőséget eredményez. Az intézetünkben végzett kísérletek során azt tapasztaltuk, hogy a pepino érzékenyebb a csúcsrothadásban megnyilvánuló kalciumhiányra, mint a paradicsom vagy a paprika. A kiültetés utáni első néhány napban rendszeres öntözésre van szükség. Mivel sekélyen gyökerezik, érzékeny a túlöntözésre. Kezdetben közepes vízigényű, míg a terméséréstől kezdve már kevesebb vizet igényel (Salamon, 2003).

Támrendszeres termesztését célszerű a paradicsoméhoz hasonlóan megvalósítani (4. kép). A metszést itt is az oldalhajtások eltávolítása jelenti, melynek következtében a bogyók több fényhez jutnak, így a lila csíkozás erőteljesebb, maga a termés pedig szebb, feltűnőbb lesz. Metszhető egy, kettő, de akár még négy szálra is. Külföldi kísérletekben még a négyszálas változat sem járt a bogyók minőségromlásával. A folyamatos termésszedés érdekében feltétlenül ajánlott termésritkítást végezni, fürtönként két, esetleg három termést meghagyva. Azoknál a növényeknél, ahol az első fürtön az összes kötődött termést (általában 5-8 db) meghagytuk, a következő 2-3 fürtön egyáltalán nem volt kötés.

4. kép: Egyszálasra metszett pepino növények fűtetlen hajtatásban

Az érés a tenyészidő alatt folyamatos, tehát a paprikához és a paradicsomhoz hasonlóan többszöri betakarításra van szükség, 1-1,5 hetes szedési fordulót tartva. Az érés hazai fűtetlen fóliás körülmények között június közepe, vége táján kezdődik és az őszi hidegebb napokig folyamatosan zajlik. Mi öt-hat fürtöt tudtunk megszedni, tövenként kb. 1 kg-os termésmennyiséget elérve. A bogyók eléggé sérülékenyek, ezért a szedést és az áruvá készítést óvatosan kell végezni. A betakarítási érettség a felhasználás módjától függ. Ha főzési célokra, salátakészítésre használják fel, a terméseket még zölden, illetve féléretten kell betakarítani.

Friss gyümölcsként való felhasználásra a terméseket érdemes teljesen érett állapotban leszedni, mert ekkor a legjobb ízűek. Távolabbi piacokra szállítás esetén azonban félérett állapotban szedik, bár utóérve ízük nem lesz olyan jó, mint teljes érettségben szedve. A félérett termések 8-10 °C-os hőmérséklet és 95 %-os páratartalom mellett akár 1-1,5 hónapig is eltárolhatók (5. kép). A hidegre érzékeny, 5 °C alatt a bogyó húsa és héja is elszíneződik.

5. kép: Import pepino egy hazai raktárban

Növényvédelmi kérdések

A burgonyafélék családjának többi zöldségnövényéhez hasonlóan sajnos a pepino is számos kártevő és kórokozó gazdanövénye. Sokféle vírus mellett az alternária, a botrítisz és a fitoftóra is károsíthatja. A hírhedt pepino mozaik vírus 1974-ben tűnt fel Peruban, majd 1999-ben Hollandiában és Angliában okozta az első fertőzéseket az európai paradicsomállományokban. Később fél Európát és Észak-Amerikát is végigfertőzte. Kártevői közül mi a molytetvekkel és a takácsatkákkal folytattuk a legnagyobb küzdelmet, melyek tapasztalataink szerint nagyon kedvelik a pepinot. Tapasztalataink szerint a növényvédelmi kezelések könnyen okoztak levélperzselést.

Fotó: A szerző felvételei

Ezeket ismeri? Tatárhagyma és a rakkyo

Összesen 780 hagymafaj közül a hat leggyakrabban fogyasztotton kívül még két olyan hagymafélét említ a nemzetközi szakirodalom, melyet számottevő volumenben termesztenek. Ezek a tatárhagyma és a rakkyo.

Az oltott paprika termesztésének sajátosságai egy kísérlet példáján

Az írásban az oltott paprika termesztésének kapcsán összegyűlt ismereteket tárja a Szerző az olvasók elé. Két fajtatípust tanulmányozott hideghajtatásban, amelyből az egyik egy fehér kúpos, a másik pedig egy kápia fajta volt. Ezeket két alanyon és sajátgyökéren vizsgálta. Az oltványokat két közegen is összehasonlította, a termesztő berendezés talaján és talajtól izoláltan, kókuszpaplanon.

Nagyobb figyelmet érdemlő téli gyökérzöldség-különlegességek: a pasztinák és a feketegyökér

Mindkét növény csak főterményként előállítható, hosszú tenyészidejű, jól tárolható, így a frisszöldség-ellátás szempontjából legkritikusabb téli időszakban jelentenek kínálatot.

Vöröshagyma-termesztés a világon és Magyarországon

A vöröshagyma esetében nálunk a jelenlegi világtendenciák nem érvényesülnek. A termelés történelmi mélyponton van, nagyságrendje ma már a hazai szükségleteket sem fedezi. Az előrelépés csak a termesztés korszerűsítésétől várható. Ehhez nyújt segítséget a szerző a fajtatípusok és a különböző termesztési módok ismeretésével.

Parlagfű elleni vizsgálatok levél alá történő permetezési technikával, napraforgóban

A levél alá történő permetezési technika régóta ismert, az 1960-1970-es években alkalmazták tág térállású kultúrákban az alapkezelések hibáinak korrigálására. Ennek, a csaknem elfeledett alkalmazási módnak az újraértelmezését a térinformatikával támogatott módszerek teszik lehetővé, melyek segítségével elkerülhetők a fitotoxikus káresetek.

2018. október 9. 14:41

Tovább folytatódik a kukoricamoly rajzása és már a napraforgó szárbetegségei is megjelentek

A mostani időjárási környezetben a kártevők és kórokozók egyaránt megtalálják biológiai igényüket a gyors felszaporodáshoz.

2018. június 12. 10:46

Kipróbált növényvédelmi megoldások kalászosokban

A kalászos gabonafélék tavaszi növényvédelmének szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

2018. március 19. 07:47