Az étkezési paprika ökológiai igényei

A fajták különböző fényküszöb értékkel rendelkeznek, ami alatt terméskötés nem jön létre. Az 5000 luxnál lényegesen erősebb megvilágítás a nyári túl erős besugárzáshoz hasonlóan korlátozza a termést, emiatt erre sincs szükség. Ebben az esetben a nóduszok rövidülnek, csökken a levélfelület, a növények lerúgják a kis terméseket, lassul a bogyók növekedése, rövidebb és néha szabálytalan alakú termések alakulnak ki.

Az egyes fajták tenyészideje a megfelelő megvilágítási körülmények között is eltérő. A fajták fényigénye a nettó és a bruttó tenyészidővel jellemezhető. A nettó tenyészidő az optimális fényiszonyok esetén április 1-i vetéssel a keléstől az első termések kötődéséig eltelt napok számát, a bruttó tenyészidő pedig az október 1-i vetéssel nevelt növényeknél a keléstől az első terméskötésig eltelt napok számát adja meg.

A gyakorlatban a nettó és a bruttó tenyészidő fogalmát használják. A nettó tenyészidő a várható koraiságról ad viszonyítási alapot abban az esetben, ha az egyes fajtákat szabadföldön optimális fényviszonyok között termesztjük. A bruttó tenyészidőt pedig korai hajtatásban a fajtakiválasztáskor érdemes figyelembe venni.

Téli termesztés esetén a növények a rövid nappalok, illetve az alacsony besugárzás miatt csak kevés asszimiláta előállítására képesek. Ennek hiányában a növény először a nagy, 3-4 hetes kifejlett termésekhez juttatja el a már meglévő anyagokat, ezután törekszik csak a fennmaradásra. A termések után a gyökérrendszer, majd a virágbimbók következnek, végül pedig a kicsi bekötött termésekhez jutnak el az asszimiláták. Mivel Magyarországon a fényviszonyokat nem tudjuk jelentős mértékben és gazdaságosan befolyásolni, a többi környezeti tényezőt ehhez viszonyítva kell biztosítani a növény számára.

Hazai viszonyok között tehát a paprika termelése ott eredményes, ahol a tenyészidőszak alatt a napfényes órák száma eléri, illetve meghaladja az 1500 órát.

Hőigény

A paprika a zöldségnövények között a melegigényesebb fajok közé tartozik, Markov-Haev szerint a 22±7 ℃-os hőmérsékletet igénylő zöldségfajok közé sorolható. A növény anyagcseréjét, fejlődését legfőképpen befolyásoló tényező a hőmérséklet. A paprika fejlődéséhez szükséges optimális hőmérséklet fenológiai szakaszonként változik. A csírázáshoz 30-32 ℃-os hőmérséklet szükséges, szikleveles korban 18-20 ℃ az ideális, a szár- és levélképződés idején pedig 25 ℃.

Három esetben célszerű 5-7 ℃-kal csökkenteni a hőmérsékletet (Balázs 2000):

• szikleveles korban;
• első kötések segítésére;
• kifejlett növény éjszakai levegő hőmérsékletét.

A fagypont alatti hőmérsékletet rövid ideig sem tolerálja a növény és a 10 ℃ alatti tartós hőmérséklet is helyrehozhatatlan károkat okoz.

Az optimális növekedéséhez nappal 25-30 ℃-ra, éjszaka pedig 18 ℃ körüli hőmérsékletre van szüksége. A hőmérséklet 10 ℃ alá csökkenése esetén már nem fejlődik a növény, 35 ℃ felett pedig gátolt a virágok kötődése. A növény hőigényét a borús, páradús időszak oly módon befolyásolja, hogy a légzés lelassításához alacsonyabb hőmérsékletre van szükség.

Vízigény

A paprika vízigénye jelentős, amennyiben a többi biológiai szükséglete optimálisan ki van elégítve. A szükséges vízmennyiség legkönnyebben a transzspirációs együtthatóval jellemezhető, ami az egységnyi szárazanyag előállításához felhasznált víz mennyiségét adja meg. Ennek átlagos értéke 330 a paprika esetében. A gyakorlatban a vízfogyasztási együttható is nagy jelentőséggel bír, ami az egységnyi termés előállításához felhasznált vízmennyiséget határozza meg. A paprikánál ez az érték 100 körüli.

A növény vízigényét a hőigénye is jelentősen befolyásolja. Magasabb páratartalom esetében csökken a növény vízszükséglete. A páratartalomnak azonban a paprika esetében nincs akkora hatása a növekedésre, mint a hőmérsékletnek vagy a fénynek. Páratartalom tekintetében a növényeknek ideális lenne a 90-95%, de növény-egészségügyi szempontból alacsonyabb páratartalom indokolt. Az optimális páratartalom az egész termesztési folyamat alatt 70-80%.

A tápanyag-ellátottság, a hőmérséklet és a fényerősség is szoros kapcsolatban van a paprika vízigényével. Az egymást követő fenológiai fázisok figyelembevételével elmondható, hogy a termések kötődésétől kezdve a paprikának egyre több vízre van szüksége és a bogyó tömegének növekedése után egyre jobban nő a növény által felhasznált víz mennyisége is. Megfigyelések szerint a paprikatermés vízigénye a kezdeti kötődési fázistól a bogyó növekedésével egyre emelkedik, tehát a nagyobb bogyótömeg nagyobb felhasznált vízmennyiséget kíván meg.

A paprika számára tenyészidőben 650-700 mm víz elegendő, amelyből átlagos évben 300-350 mm érkezik csapadék formájában szabadföldi termesztés esetén. A legtöbb termés akkor képződik, ha a talaj vízkapacitása eléri a 60-70%-os telítettséget, valamint a levegő relatív páratartalma 90-95% körüli.

A paprika sóérzékeny növényfaj. A tápoldat, az öntözővíz vagy a termesztőközeg magas sótartalma a gyökerek perzselését, tápanyaghiány-tüneteket, stresszt, esetleg nekrózist okozhat. Ezért a tápoldatok EC-értéke ne haladja meg 1,7-2 mS/cm értéket.

Talaj- és tápanyagigény

A paprika sóérzékenysége miatt kerülendő a túlságosan nagy mennyiségű műtrágyával ellátott és/vagy a szikesedésre hajlamos talajokra való ültetése. A legmegfelelőbb talaj a paprika termesztésére a gyorsan melegedő középkötött, semleges, vagy inkább enyhén savanyú talajok. Korai termesztés esetén viszont ideálisabb a vályogos homok- és homokos vályogtalajok választása. A magas mésztartalmú talajokat nem tűri. A pangóvízre, valamint a magas talajvízszintre érzékeny. Paprika termesztésére alkalmatlan a hideg és a mélyrétegű talaj, továbbá a területen a toxikus szermaradványok jelenléte is káros számára.

A felhasznált szakirodalmi források a szerzőnél érhetők el.

dr. Csapó-Birkás Zita kertészmérnök

A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2025. májusi számában jelent meg.

További szakmai tartalmakért: KATTINTSON!

^{A képek a szerző felvételei.}