A paradicsom a világ legjelentősebb zöldségfaja, termőterülete a legfrissebb FAO adatok szerint 4,7 millió hektár, amelyről 163 millió tonna, termést takarítottak be. Az összes megtermelt paradicsom mennyisége a világon az utóbbi 20 évben majdnem megduplázódott A termelés az északi félteke országaira koncentrálódik, mintegy 96 %-ban.
A legnagyobb ipari paradicsom termelő az Egyesült Államok, azon belül is Kalifornia 13 millió tonnával, ezt követi Kína 5,6, Olaszország 5,3, Spanyolország 3,1, Törökország 2,7, Portugália 1,7, Irán 1,4 és Tunézia 0,9 millió tonnával.
Az ipari paradicsom előállítása kizárólag szabadföldön folyik, így jobban befolyásolja az időjárás változékonysága, mint a fedett termesztésben. Ez is az egyik oka annak, hogy a világon előállított mennyiség, a folyamatos emelkedő trenden belül, 4-6 évenkénti hullámzást mutat.
Európában, a Földközi-tenger országai a jelentős termelők, de a szabadföldi termeszthetőség északi határán lévő Ukrajna is diamikusan fejlődik. Jelentősen növelték még a termelést a lengyelek.
Ilyen mértékű növekedés jogosan veti fel a fenntarthatóság kérdését, amint azt a legutóbbi ipari paradicsom világkongresszus (Sirmione, 2014) programja is meghatározta. A probléma felvetését, egyebek mellett felerősítette a nemzetközileg fokozódó állami és kormányzati aggodalom, miszerint a klímaváltozás (pl. vízhiány), az ipari szennyezés, az élelmiszer-biztonság és a természeti erőforrások kimerülése napjaink egyre sürgetőbb kérdésévé válik. Több előadó is megfogalmazta, hogy a hatékony (intenzív) termesztés és a fenntarthatóság nem ellentétes fogalmak.
Nemzetközi viszonylatban a vízellátottság, öntözés területén egyre nagyobb teret hódít a víztakarékos (vízdeficit, cut off stb. módszerek) technológia bevezetése. Ma már számos ipari paradicsomtermesztő régióban optimális vízellátottság mellett a 140-160 t/ha termésátlagok sem számítanak kivételesnek. Emellett előtérbe került a beltartalmi paraméterek, felhasználási célok (ivólé, sűrítmény, hámozott stb.) szerinti specializáció.
A hazai termesztés az elmúlt másfél évtizedben drasztikusan csökkent, különösen az uniós csatlakozás után, és az elmúlt években már az 1000 ha felületet sem érte el. Ez egyértelműen ellentétes a nemzetközi trenddel. Az uniós kvóta kivezetése után a területi koncentrációnak köszönhetően jelentősen nőttek a termésátlagok, viszont a betakarított területek aránya is csökkent. A termőterületek koncentrációjának köszönhetően, napjainkra a hazai ipari paradicsom mennyiségének jelentős hányadát 10-15 termelő állítja elő. Az alacsony világpiaci sűrítmény árak miatt a kisebb termelők felhagytak a termesztéssel és csak azok a termelők maradtak versenyben, akik megfelelő minőségben tudják a minimum 80 t/ha mennyiséget előállítani.
2013-ban pozitív változás indult el. Ennek egyik jele a termőterület jelentős növekedése és ezzel egy időben, a termesztés intenzitásának javulása is. Az Univer Product Zrt. óriási beruházást hajtott végre feldolgozó kapacitásának bővítésével.
Az ipari paradicsom termesztésének fontosabb technológiai elemei
A termesztés ütemezése, illetve az egyes fenológiai fázisok (pl. virágzás, kötődés, érés stb.) bekövetkezésének előrejelzése csak az adott termőhely ökológiai adottságainak ismeretében végezhető el. A nyersanyag ütemezése a feldolgozó üzem számára alapkérdés.
A fajtaválasztás szempontjai
A fajtaválasztás a termesztés sikerességének egyik alapeleme. A szabadföldi, ipari célú termesztésben, a determinált fajták terjedtek el, melyek közül a nagy termőképességű hibridek egyeduralkodók. Az ipari fajtáknak a nemzetközi előírás szerint keménybogyójúnak, egyszerre érőnek és géppel betakaríthatónak kell lennie. A sűrítménynek történő feldolgozás esetén a fajtákkal szembeni kívánalom a magas oldható szárazanyag- (°Brix) és likopintartalom.
A kórokozókkal, kártevőkkel szembeni rezisztencia, illetve tolerancia, a fajták fontos értékmérő paramétere. A bogyó alakja szintén fontos fajtabélyeg, amely befolyásolja a felhasználás módját. A nemzetközi kereskedelmi besorolás szerint három bogyótípus, illetve -alak különböztethető meg: „kerek” (azaz gömbölyű) típus, beleértve a „cseresznye” paradicsomot is, „gerezdes” és „ovális” (vagy hosszúkás).
Több kutató véleménye szerint, az ipari paradicsom termesztés fenntarthatóságának kulcskérdése a fajtanemesítés, melyet a következőképpen fogalmazhatunk meg: „Egy fajta csak akkor fenntartható, ha konkrétan meghatározható környezeti feltételek mellett alkalmas egy meghatározott célú termék előállítására”. Ezért a fajtaválasztást országonként (régiónként), technológiánként és a felhasználási cél ismeretében lehet és kell meghatározni.
Ezzel összefüggésben, fontos a fajták ellenálló képessége, melyek közül a jelentősebbek a következők. Fonálférgek (Meloidogyne incognita (Mi), Meloidogyne arenaria (Ma), Meloidogyne javanica (Mj), Tomato spotted wilt tospovirus (TSWV), Tomato yellow leaf curl begomovirus (TYLC), Alternaria alternata f. sp. lycopersici (Aal), Fusarium oxysporum f. sp. lycopersici (Fol), Verticillium albo-atrum (Va), Verticillium daliae (Vd), Pseudomonas syringae pv. tomato (Pst).
A fajta termőképességének tekintetében nagyobb termelési hatékonyság, kevesebb erőforrás szükséglet, alacsonyabb termelési költségek a mérvadók. Száron való tárolhatóság előnyei közé tartozik a kevesebb veszteség a kórokozók és a kártevők miatt, nagyobb betakarítási rugalmasság, termesztehetőség lehetősége csapadékosabb (humid) klímájú termőhelyeken is. Bogyókeménységgel van összefüggésben a kisebb betakarítási veszteség, a vízveszteség/vízfelhasználás csökkentése, magasabb növényfiziológiai hatékonyság. A feldolgozás részéről a fajtával szembeni elvárás a °Brix és Brix hozam, szín, viszkozitás, továbbá a magasabb feldolgozási hozamok.
Termőterülettel szembeni követelmények, a vetésforgó kialakítása
A termesztő terület kiválasztásának fontosabb szempontjai a következők: a terület ne legyen baktériummal és fonálféreggel fertőzött, legyen gyommentes, kiegyenlített talajfelszínű, sík, egyöntetű talajtípusú, könnyen megközelíthető, legyen mentes kémiai szermaradványoktól, szabályos táblaméretet lehessen kialakítani rajta, ne legyen hajlamos a cserepesedésre (ez helyrevetés esetén fontos).
A vetésforgó-szerkesztés alapszabályának tekinthető, hogy paradicsom, vagy más Solanaceae családba tartozó növény ne kerüljön 4 éven belül ugyanarra a területre. Monokultúrás termesztésnél a paradicsom terméscsökkenése elsősorban a szeptóriás (Septoria lycopersici) megbetegedés miatt következik be. A paradicsom számára jó előveteménynek számítanak: az uborka, bab, borsó, lucerna, lóhere, valamint a gabonafélék. Kísérleti eredmények bizonyítják, hogy a növényváltás nélkül termesztett paradicsomnak a második évben még alig, a harmadik évtől azonban már jelentősen csökken a termése, amelynek mértéke meghaladhatja a 30 %-ot. A monokultúra terméscsökkentő hatását a trágyázás módjának megváltoztatása (például nagyobb adagú szerves trágya felhasználása) sem befolyásolja jelentősen.
Talajmunka és tápanyag-utánpótlás
Az elővetemény betakarítása után a rendelkezésre álló időtől függően kétsoros tárcsával, vagy diszktillerrel tarlóhántás, illetve közvetlen mélyszántás az első talajmunka. A szántás alkalmával kerül sor a szerves- és alapműtrágyák bedolgozására. Az őszi mélyszántás a paradicsomtermesztés szempontjából a legfontosabb talajmunka. A szántás elmunkálása a művelési módtól függően változik síkművelés, vagy ágyásos művelés esetén. A vetés, illetve palántázás előtt adott műtrágya bedolgozása kultivátorral vagy tárcsával történik.
A trágyázás során a talaj tápanyag-tartalmának és a tervezett termés előállításához szükséges tápanyagok mennyiségének figyelembevételével, szerves- és műtrágyákkal elégítjük ki a paradicsom tápanyagigényét. A trágyázási rendszer kialakítása emellett a talaj típusától, agrokémiai tulajdonságaitól és a talaj humusztartalmától függően meghatározott hatóanyag-igény kielégítését kell, hogy biztosítsa. Vetésig, illetve ültetésig alaptrágyázás, a későbbiekben kiegészítő trágyázás, indító-, fej-, esetleg lombtrágyázás formájában.
A paradicsom tápanyagfelvételének mértékét alapvetően a növény fejlődési állapota és a környezeti tényezők hatása határozza meg. Nagyságrendileg eltérő adatokkal találkoztunk a szabadföldi termesztésnél, illetve a hajtatásnál. Kísérleti eredmények alapján a szabadföldi körülmények között termesztett paradicsom napi tápanyag-felvételét az 1. táblázat ismerteti.
| Vetéstől eltelt napok száma | Tápanyagfelvétel mértéke (mg/növény/nap) |
||
| N | P | K | |
| 42-64 | 65 | 7 | 103 |
| 64-76 | 90 | 17 | 155 |
| 76-111 | 65 | 5 | 85 |
| 111-180 | 105 | 6 | 85 |
| 1. táblázat A paradicsom szabadföldi körülmények közötti tápanyagfelvétele homoktalajon | |||
Az ipari paradicsom nitrogénigényét vizsgálva kiderült, hogy az intenzív N-felvétel a kiültetéstől számított 30. és 90. nap között van. A felhasználás hatékonysága akkor a legjobb, ha csepegtető rendszerrel a gyökér közelébe juttatjuk ki a tápanyagot. A napi vagy heti tápoldatozás jelentősen növelte a termésmennyiséget, szemben a kevésbé gyakori tápoldatozással, viszont nem találtak szignifikáns különbséget a napi és a heti tápoldatozás gyakoriságának eredményessége között.
Vetés, palántázás
Magyarországon a szabadföldi paradicsom nagyobb részét palántázással, kisebb részét végleges helyre vetéssel szaporítjuk. A konzervipari célra történő termesztés esetén alkalmazzák gyakrabban a helyre vetést. Mivel Magyarország a termesztés északi határán helyezkedik el, ezért a nagyobb termésbiztonság, időzítés miatt vált a palántázás jelentősebbé. Bármelyik módját választjuk a szaporításnak, mindig kiváló minőségű, fémzárolt vetőmagot használjunk. Palántanevelés során, különösen borús időben kerüljük a magas hőmérsékletet a termesztő berendezésben, mert az a növények megnyúlásához vezet. Már 22 °C felett kezdjük meg a szellőztetést.
Az ültetés időpontja április vége-május közepe közé esik. Kiültetésre használhatunk „koloncos” vagy szálas palántákat. Az ún. tálcás palánták előállítási költsége nagyobb, de gyorsabb és jobb eredést kapunk és ezáltal kiegyenlítettebb lesz a növényállomány. A 1. kép jól fejlett, kiültetésre alkalmas palántákat mutat be.
1. kép Tálcás (koloncos) palánta
Az ültetés mélységének megválasztásakor alapszabály, hogy a palántákat sziklevélig, illetve a palántaágyban elfoglalt mélységükig ültetjük a talajba. A járulékos gyökeret könnyen fejlesztő paradicsom a mély ültetést is jól elviseli, sőt abban az esetben, ha a palántanevelés során netán megnyúlik a palánta, akkor jobb, ha a szár alsó része is földbe kerül. Az ültetés történhet kézzel, illetve géppel.
A korai fajtákból nagyobb, a későbbiekből kevesebb tőszámot ültetünk ki. Gépi betakarítás esetén nagyobb hektáronkénti növényszámmal számolunk. Az alkalmazott tenyészterület a termesztéstechnológia számos elemétől is függ, 40-70 ezer növény/hektár között változhat.
Az öntözéssel a termésingadozás csökkenthető
A paradicsom termesztésében az öntözésnek a termesztéstechnológia szerves részét kell képeznie. Öntözés nélküli termesztésnél rendkívül nagymértékű az évjárati hatás, amely a termés mennyiségében és minőségében is megnyilvánul. A nagyon jelentős termésingadozás, az élelmiszeripari cégek (pl. konzervgyárak) számára nehezen, vagy egyáltalán nem kezelhető, hisz számukra a nyersanyagot ütemezni kell.
A SZIE-n végzett szabadföldi kísérletek alapján, a talaj nedvességtartalma egyértelműen pozitív hatást gyakorol az össztermés mennyiségére. Az öntözésnek két jól megkülönböztethető hatása van az ipari paradicsom termésére. Az első, és egyértelműen pozitív hatás a betakarítható termés mennyiségének növekedése, amely szintén két összetevőre bontható.
Az egyik a betakarítható bogyók számának emelkedése, a másik a bogyók átlagtömegére gyakorolt pozitív hatás. A kettő eredőjeként, jelentős mértékben nő a termésátlag. Az öntözés másik fő hatása a termések beltartami összetevőinek csökkenése, melyet hígítási hatásnak is nevezhetünk, és feldolgozóipari szempontból különösen fontos. Összességben azonban megállapítható, hogy az öntözés, illetve kedvezőbb vízellátás hatására, a hektáronként előállított szárazanyaghozam szignifikánsan nő.
Betakarítás
A determinált ipari paradicsomok termése, az ökológiai feltételektől függően, a kötődéstől számítva 45-55 nap alatt fejlődik ki és érik be. A szedés időpontjának, illetve a bogyók érettségi fázisának megválasztása, jelentősen függ a felhasználás módjától. Konzervipari felhasználásra a nagy bogyójú fajtákat teljes érésben szedik. A paradicsomtermesztésben a betakarítás igényli az összes élőmunka ráfordítás 70-80 %-át. A betakarítás történhet kézzel, illetve géppel. Esetenként a gépi szedést megelőzheti egy kézi szedés. Konzervipari célra történő betakarításnál egyre jobban terjed a gépi szedés, ami napjainkban Nyugat-Európában és az USA-ban az ipari célra történő termelés uralkodó betakarítási módja (2. kép).
2. kép Gépi betakarítás az Univer Product Zrt.-nél
A konzervgyáraknak hosszabb időn (40-50 nap) keresztül van szükségük a folyamatos nyersanyagellátásra. Ezt a feldolgozási igényt, megfelelő fajtaválasztékkal lehet csak kielégíteni. A korai feldolgozási idény megkezdéséhez alapszabályként fogalmazható meg, hogy rövid tenyészidejű, korai érésű, magas determináltsági fokkal rendelkező hibridekkel kell indítani az első szakaszt, amely koncentrált kötődése és a magas állományszám használata mellett gépi betakarításra is alkalmas.
A gépi betakarítás feltételei az alábbiak szerint fogalmazhatók meg:
A fajta oldaláról:
- determinált növekedés típus,
- koncentrált virágzás és kötődés,
- kemény bogyó,
- koncentrált érés,
- száron való tárolhatóság (2-3 hét),
- könnyű bogyóleválás (jointless), több mint 95 % kocsány nélkül váljon le,
- a korai és középkorai fajtákból egyre növekvő hibridarány, ami elérheti a 80 %-ot.
A termesztéstechnológia részéről:
- egyenletes talajfelszín,
- nem túl nedves talaj, különösen, ha kötött,
- gyommentes tábla,
- ikersoros elrendezés, ikersorok közötti távolság, ezt a betakarító gép típusa határozza meg,
- betakarítás időpontjának jó megválasztása,
- betakarítógép munkasebessége.
Globalizálódott világunkban a nemzetközi trendek hatása alól Magyarország sem tudja kivonni magát, tehát a termesztési kapacitásunk növelése mellett a versenyképesség biztosítása alapvető szempont. Ennek érdekében számos területen (fajta, öntözés, tápanyag-utánpótlás, beltartalmi paraméterek stb.) kutatására, technológiai fejlesztésre van szükség.
Az AF szaklap átszerkesztett változata Dr. Szuvandzsiev Péter, Dr. Pék Zoltán: Az ipari paradicsom termesztés hazai és nemzetközi helyzete (2016. 04. 150. old.) című írása alapján
