Az ő füve miért zöldebb, mint az enyém, amikor én naponta öntözöm?

A rövidebb válasz: a szomszéd lehet, hogy ritkábban adott vizet, de alkalmanként lényegesen többet, mélyebben áztatta át a talajt, aminek hatására a gyökerek mélyebbre húzódtak. Ebből adódóan néhány napi öntözési szünet nem okozta a növény (fű) pusztulását, szemben a naponta, sekélyen nedvesített talajjal, ahol egy-két napi kimaradás a kánikulában az Ön füvének sárgulását, a levelek száradását okozza.   

A hosszabb válasz pedig, kiterjesztve a zöldségfélékre is: a természetes formában lehulló 500-600 mm csapadék több zöldségfaj vízigényét is fedezné, ha kedvezőbb eloszlásban, a tenyészidőben hullana le. Sajnos jelentős része tenyészidőn kívül esik, nem is beszélve a fényben leggazdagabb, legmelegebb nyári hónapokról, mikor a legnagyobb szükség lenne a vízre, amikor aszály van.

Arid jellegű klímánkon zöldségfélék termesztése csak öntözött körülmények között képzelhető el. A vízellátás hiánya, óriási akadálya a jövedelmező, versenyképes és dinamikusan fejlődő szántóföldi zöldségtermesztésnek nagyüzemekben, kisgazdaságokban és saját ellátás céljából művelt kertekben egyaránt.

Ahogy Liebig, német tudós után mondani szokás: „minimum tényezővé” vált a vízellátás. Pótolni más termesztési tényezőkkel nem lehet, hiányában a jó fajtaszerkezet, az okszerű tápanyagellátás, a hatékony növényvédelem nem fogja a várt eredményeket hozni.

A zöldségnövények 90%-a víz, a termésbe és a lombozatba beépített vízmennyiség a felhasznált víznek mindössze 3-4 %-a, vagyis a csapadék és a talajvíz nagyobb részét, döntő többségét (96-98 %) a növények elpárologtatják. 

A nálunk termesztett (ismert) közel 40-50 zöldségfaj és több száz fajtájának a vízigénye és öntözése nagyon eltérő. A korai fajták (pl. korai káposztafélék, rövid tenyészidejű borsó fajták, korai gyökérzöldségek, tavaszi saláta, stb.) részben rövid tenyészidejükből, a hűvösebb és csapadékosabb tavaszi időjárásból adódóan, talán egy-egy csapadékosabb tél után öntözés nélkül, vagy minimális vízutánpótlással megnevelhetők lennének, szemben a nyári, hosszú tenyészidejű fajokkal és fajtákkal, amelyek termesztésénél a rendszeres vízutánpótlás nélkülözhetetlen. 

Az idén is jelentkeztek azok a többször hangoztatott és leírt öntözéssel kapcsolatos hibák, amelyek tájékozatlanságból, a biológiai, talajtani ismeretek teljes hiányából adódnak, amelyek eddig is sokszor az eredménytelen kertészkedés okai voltak. Ezekre a gyakran „ökölszabályként” is emlegetett törvényszerűségekre szeretnénk olvasóink figyelmét az alábbiakban újra felhívni.

Öntözési norma és idénynorma fogalma

Az öntözési norma az egy-egy alkalommal, az idénynorma az egész évben kijuttatott öntözővíz mennyiséget jelenti. Gond, a hiba elsősorban az öntözési norma értelmezése körül szokott lenni. 

A kijuttatott vízmennyiséget „mm”-ben szokás megadni, 1 mm öntözővíz, 1m² területre kijuttatott 1 liter vizet jelenti. Ha vízszintes, nedvességet át nem eresztő, 1m² felületre öntenénk ki 1 liter vizet, akkor az 1mm-es fedettséget (vízoszlopot) jelentene. (Mikor azt mondjuk, hogy az öntözési norma paprikánál 25 mm, akkor az azt jelenti, hogy a paprikatermő terület felületére négyzetméterenként 25 liter vizet kell kijuttatni.)  Az idénynorma az öntözési normák, azaz az alkalmanként kijuttatott vízmennyiségek összege.

Mennyi az optimális öntözési norma? Mennyi vizet célszerű egy-egy alkalommal kijuttatni? 

Szabály! Úgy kell öntözni, hogy a talaj a gyökérzónáig átnedvesedjen! Ehhez tudni kell, hogy talaj kötöttségtől függően 1-2 mm víz, ~1-2 cm mélyen nedvesíti át a talajt. Vagyis, ha 25 mm-es vízadagot juttatunk ki, homok talajon ~ 25 cm-re, vályog talajon  ~12-15 cm mélységig nedvesedik át a gyökérközeg.

Ide kapcsolódó másik fontos fogalom a talaj vízkapacitása. Öntözéskor a víz egy része a talajrészecskék felületén megkötődik, a másik része a gravitációs erő hatására tovább halad lefelé (gravitációs víz). Azt a vízmennyiséget, amit a talaj a gravitációs erővel szemben képes megtartani, a talaj vízkapacitásának nevezzük. 

A vízkapacitás nagymértékben függ a talaj szerkezetétől (agyagtartalom, szerves anyag tartalom, talajművelés minősége). Általában a zöldségfélék esetében akkor tartjuk a talajt elég nedvesnek, ha a talaj-vízkapacitása legalább 70-75%-os.

Vagyis annak a talajvíztartalomnak 70-75%-a álljon minimálisan a növény rendelkezésére a gyökérzónában, amit a talaj a gravitációval szemben megtartani képeses, de úgy is mondhatnánk akkor szükséges öntözni, ha a talaj nedvességtartalma a vízkapacitás 75%-ra vagy az alá csökken.

Gyakran mondják: csak kicsit öntözöm, kissé megnedvesítem meg a talajt, (takarékoskodom a vízzel), a talajt csak a vízkapacitás 80%-áig töltöm fel, annyi elég lesz a növénynek! Tévedés, nagy hiba! Csak 80%-ra nem lehet a vízkapacitást feltölteni. A talaj rétegenként töltődik fel, 1 cm után csak akkor fog a következő réteg átnedvesedni, ha az első a vízkapacitása 100%-ot elérte, az alsóbb réteg addig száraz marad.

Miről tudom megállapítani, hogy a talaj átnedvesedett-e a gyökérzónáig?

A zöldségfélék gyökeresedési mélysége nagyon eltérő, ebből adódóan az öntözési normák is különbözőek. Más az ültetéskor, más a tenyészidőben a vízutánpótlás céljából, és egészen más a párásítás miatt adott vízmennyiség.

Például a hagyma, a karalábé, a spenót egészen sekélyen gyökeresednek, szemben a görögdinnyével vagy a sárgarépával. Mélyebbre gyökeresedik a helyrevetett növény, és sekélyebben a palántázott. A talaj minősége és művelés mélysége is közrejátszik a gyökeresedés mértékében. Ennek megfelelően az öntözési norma lehet 1-2 mm (párásító öntözés), 4-5 mm (kelesztő vagy beiszapoló öntözés), vagy 10-50 mm (vízpótló öntözés). 

A talaj felületének átnedvesedése a fentiek értelmében nem lehet támpont a talaj megfelelő nedvességének megállapításához, mivel az víz – kötöttségtől függően – fokozatosan, rétegről-rétegre halad lefelé.

Egy közepesen kötött talaj felületéről – szemben a homokkal – lassan szivárog a víz a mélyebb rétegekbe. Ezért jó az úgynevezett lassú (csendes) eső, melynek hatására nem folyik meg a víz a felületen, az enyhébb lejtőkön, nem gyűlik össze a kisebb mélyedésekbe, hanem leszivárog a gyökérrétegbe.

Öntözést is ennek megfelelően, a „csendes eső” módján kell végezni, lassan, fokozatosan adni a vizet, és ha ez nem lehetséges a talaj lassú víznyelése miatt – mert a talaj felületén megállt a víz –, várni kell, és az elszivárgás (leszivárgás) után újra visszaállni és tovább öntözni. 

A gyökérzónát elérő vízmennyiséget legegyszerűbben tapasztalati úton, egy-két alkalommal történő ásással, a talajszelvény átnedvesedésének vizsgálatával lehet kiszámítani.  Kérdés: Mennyi ideig kell az öntözőrendszerünket (szórófej, gumitömlő, stb.) üzemeltetni, hogy a nedvesség a kívánt mélységben, a szelvényen látató legyen?

Mi történik, ha mindig csak sekélyen nedvesítem át a talajt? 

A növény gyökérzete oda, abba a mélységbe húzódik, ahol nedvességet talál, addig a rétegig nyúlik le, amelyből a vízigényét fedezni tudja. Sekély réteg kevés vizet képes tárolni, gyorsan kiszárad, rövid időn belül újabb öntözéssel a felhasznált, és a talaj felületéről elpárolgott vizet pótolni kell. 

Csak a felső talajréteg nedvesítésével a talajfelszín közelében tartjuk a gyökereket, ami kora tavasszal – főleg a primőrök esetében – előnyös lehet, mivel a talaj felülete gyorsabban és jobban melegszik, de később a nyári forróságban fennáll a gyökérközeg túlmelegedésének veszélye, a gyökerek kipusztulhatnak, kiéghetnek, arról nem is beszélve, hogy sekély gyökeresedés esetén a folyamatos vízellátást, a talajnedvesítését nehezebb megoldani. Ilyen esetben egy-egy öntözés elmaradása technikai okokból is előfordulhat, a talaj nedvességtartalma gyorsan a vízkapacitás 70-75%-a alá esik, ami a növényt megviseli, károsítja.

Fenológiai fázisok és vízigény

A gyakran megfogalmazott éves vízigény (mm/év) csak részben tükrözi a növény vízfelhasználását, arra vonatkozóan nem ad információt, hogy egyes fejlődési szakaszokban mennyi vizet kíván.  

A fejlődés folyamán vannak olyan időszakok, amikor a zöldségfélék különösen érzékenyek a vízhiányra, azt is mondhatnánk, a termesztés sikere szempontjából léteznek kritikus fejlődési szakaszok, amikor döntő a megfelelő vízellátás. Néhány példát említve ilyennek számítanak:

• Brokkoli és a karfiol a rózsaképzés idején igényel sok vizet.
• Fejes káposztánál a fejesedéstől a betakarítás előtti 2-4 hétig fontos az egyenletes vízellátás, a később adott nagy mennyiségű öntözővíz a tárolhatóságot rontja, és a fejrepedést válthatja ki.
• Babnál és borsónál a virágzás és a hüvelyképzés kezdete számít kritikus szakasznak.
• Hagymánál a hagymafejek növekedésének időszakában fontos a megfelelő talajnedvesség.
• Paprika, uborka és paradicsom a terméskötődést követően igényel több vizet, ugyanakkor a virágzás és kötődés előtt adott nagy mennyiségű víz (túlöntözés) virág- és terméselrúgáshoz vezethet.
• Csemegekukoricánál a szemképződés időszaka kritikus vízellátás szempontjából.
• Görög- és sárgadinnyénél a virágzást követően és a termésképzés kezdete.