A cinkhiány következtében zavar keletkezhet a szénhidrátszintézisben, ami fokozott mértékű fagyérzékenységet eredményez a gyümölcsfák esetében (téli ágpusztulás), de a zöldségféléknél is rontja a termésbiztonságot (megtermékenyülésben fontos szerepe van, mint a bórnak, meghatározza a pollenek életképességét, fokozza a mikorrhiza kapcsolatot, ami következtében a nehezebben felvehető tápanyagokat mobilizálja, segíti a vízfelvételt, védi a káros szabad gyökök felszámolásával az asszimiláló felületet, stb.).

A cinkhiány jelensége nem mondható nagyon gyakorinak és általánosnak a növénytermesztésben, de egyes fajok, növénycsoportok esetében rendszeresen megfigyelhető. A megjelenés gyakorisága alapján a szakirodalom négy csoportot különböztet meg:

• nagyon érzékenyek: kukorica, bab, szója, komló, len, szőlő, a gyógynövények közül a ricinus, továbbá a citrusfélék,
• közepesen érzékenyek: burgonya, cukorrépa, lucerna, hagymafélék, paradicsom, vörös here, gyümölcsfák (alma és körte),
• kismértékben érzékenyek: zab, árpa, búza, rozs, mustár, borsó, sárgarépa, spárga és több gyógynövény, mint például a menta,
• nem érzékenyek: többi termesztett növény.

A cinkhiány megjelenési formája nagyon változó, fajonként eltérő, más tápelemhez hasonlóan általános szimptómákat nehéz megállapítani. A szakirodalom szerint a hiánytünetek négy típusba sorolhatók:

• aprólevelűség, ami a levelek törpenövekedéséből adódik,
• levélfodrosodás (pl. komlón),
• ecsetágúság, ami a rövid internódiumok, törpe hajtások képződésének következménye (gyümölcsfákon gyakori tünet) és
• idősebb és fiatalabb leveleken, a levélerek között megjelenő klorotikus foltok (zöldségfélék).

A levélfoltosodás a növény korától és a hiány mértékétől függően lehet világos, barnás vagy bronz árnyalatú. A kukorica esetében egészen világos, fehérszínűek a legfelső levelek, a búzánál sárgás barna, és az alsóbb leveleken mutatkozik korábban. A főér, súlyos hiány esetén is zöld marad. Levelek elszáradását, lehullását többnyire csak tápanyaghiány-kísérletekben figyelték meg. A cink a fiatalabb levelekben jól mozog, az idősebb levelekből az átépülése lényegesen lassúbb, ebből adódóan a fiatalabb növényi részeken figyelhető meg gyakrabban. A cinkhiányos növény fokozottan érzékeny az intenzív fényre, ebből adódóan a fás szárú növényeknél a tünetek mindig a fa napos oldalán alakulnak ki először, lágyszárú növények esetében gyakoribb a napégés jelenség.

A talajok cinktartalma általában elegendő a növény egészséges fejlődéséhez, hogy mégis előfordul cinkhiány, az inkább az alábbi okokra vezethető vissza:

• magas talaj pH,
• savas talajon helytelenül végzett meszezés,
• 5% feletti talaj-mésztartalom,
• foszfortúltrágyázás,
• magas, nehezen bomló szerves anyag tartalom esetén (palántanevelésnél és cserepes dísznövénykultúrákban tőzeg-alapanyagú közeg használata során) és
• rossz szerkezetű, rögös talajon.

(De! A kukorica intenzív termesztése során, rendszeres, nagy termésátlagok esetén, idővel csökken a talaj cink készlete, ami abszolút hiányhoz is vezethet, mint ahogy megtörténhet intenzív dísznövény- és zöldségkultúrákban, rosszul összeállított tápoldat használata során is.)

A tápanyag-utánpótlási technológiákban alapvetően a gyökéren keresztüli tápanyag-hasznosulással számolunk. Ugyanakkor vannak esetek, amikor a levélen keresztüli növénytáplálás hatékonyabbnak bizonyul, vagy egyetlen megoldásnak tűnik bizonyos tápanyag-ellátási zavarok, így a cinkhiány megelőzésére, illetve megszüntetésére is. Ilyen eset az, amikor a gyökérzet a cinket a fenti okok miatt nem vagy csak nehezen tudja hasznosítani (relatív tápanyaghiány), a talajon keresztüli felvétele nincs biztosítva.

A legegyszerűbb cink vegyületek, amelyek a vízben is jól oldódnak, mind számításba jöhetnek a lombtrágyázás során, ezek közül a legismertebb és legtöbbet alkalmazott a cink–szulfát. Ára is kedvező más cinkvegyületekhez (lombtrágyákhoz) képest, vízben jól oldódik, a legtöbb permetezőszerrel keverhető.