A növénytermesztésben, különösen a zöldség- és gyümölcskultúrák esetében, gyakran említjük a klórérzékenységet, mint fontos növénytulajdonságot a trágyaanyagok megválasztásánál.
Az 50-es évek közepéig a klórról, mint kémiai elemről az agrokémiában kevés szó esett, és később is többnyire csak káros, toxikus hatása került említésre. Az analitika fejlődése lehetővé tette a klórnak, mint esszenciális (lényeges, alapvető) mikroelemnek a kimutatását, amely fontos szerepet játszik az ozmoregulációban és a növények turgor szabályozásában. (Ozmoregulációnak, azaz az ozmózis szabályozásának azt a folyamatot nevezzük, amely során a növény számára kedvező vízpotenciál alakul ki, amivel hozzájárul a sejt turgorának fenntartásához.)
Mindemellett a klór számos enzim aktivitására is kihatással van, továbbá szerepet játszik a fotoszintézisben, és néhány termesztett növénynek, mint a cukorrépának és a spenótnak kedvezően befolyásolja a nitrogén hasznosulását. Tekintettel arra, hogy a termesztett növény, mint mikroelemből, egészen minimális mennyiséget igényel, ami a termőtalajokban és öntözővizekben is előfordul, hiányával a termesztési gyakorlatban nagyon ritkán lehet találkozni. Ugyanakkor túladagolása, jelenléte a kívánt szintnél nagyobb koncentrációban, jól ismert jelenség az agrokémiában.
A klórmérgezés a levelek hegyén és szélén mutatkozik először sötétebb zöld, illetve barna, majd elszáradó, nekrotikus foltok formájában. A levelek széle töredezik, bereped, súlyos esetben a beteg levelek elszáradnak és lehullnak. Bizonyos növények esetében a klórmérgezés szimptómái a kezdeti káliumhiány és a NO3-mérgezésre tüneteire utalnak, ami a klórnak a klorofillt károsító hatásából adódik. A klórmérgezési tünetek gyakran más, így a sókártétel tüneteivel együtt jelentkeznek, magukban a termesztett növényeken ritkán figyelhetők meg.
A mérgezés mértékére, a tünetek megjelenésére, más környezeti tényezők is hatással vannak. Fényszegény időszakban (téli és kora tavaszi zöldség- és dísznövényhajtatás) sokkal érzékenyebbek a növények, de ez állapítható meg a növénykondícióval kapcsolatosan is, a legyengült növényállomány vagy ültetvény érzékenyebben reagál. A NH4-trágyázás a klórmérgezést fokozza, a tünetek intenzívebben jelentkeznek. Tekintettel arra, hogy a klór egyes tápelemekhez hasonlóan (pl. NO3-nitrogén) gyorsan mozognak a növényben, a tünetek a klór felvétele után rövid idő alatt mutatkoznak.
A klór szennyvizekkel, műtrágyákkal, istállótrágyával, fertőtlenítő anyagokkal, bizonyos esetekben esővízzel kerül a talajba (pl. ipari körzetek), ahol ionos formában van jelen a talajoldatban, komplexeket nem képez. Ebből adódik, hogy a termesztés során jelentős klórfelhalmozódás ritkán figyelhető meg, a kis adszorpciós kapacitású talajokból gyorsabban (humusz szegény homok talajok), a kötöttekből valamivel lassabban mosódik ki. Leggyakoribb „klórforrás”-t a káliumtrágyák jelentik, amelyek káliumklorid formában tartalmazzák a káliumot (pl. 40-60 %-os kálisó).
A termesztett növények jelentős különbséget, toleranciát, illetve érzékenységet mutatnak a klórral szemben. Egyesek számára kifejezetten hasznos tápelem, míg mások igen kis koncentrációra is kedvezőtlenül reagálnak, így a termesztett növények leveleiben 500-1 000 ppm-től nem ritkán 10 000 ppm-ig is mérhető.
Általában a szántóföldi növények (gabonafélék, kukorica, káposztarepce) kevésbé érzékenyek a klórra, sőt egyesek, mint például a cukorrépa kifejezetten igényli. Ilyen tekintetben kivételnek számít a dohány, a gyapot és a burgonya. A kertészeti növények három csoportra oszthatók:
- Klórra különösen érzékenyek: egyes dísznövények (pl. broméliák, orchideák), fenyőfélék, azáleák és rododendronok, továbbá a zöldségek közül az uborka, dinnye-félék, paprika, vöröshagyma, bab, valamint a bogyós gyümölcsűek és egyes szőlőalanyok.
- Klórra kismértékben érzékenyek: almástermésűek, csonthéjasok, általában az étkezési és borszőlő fajták, továbbá ide tartozik a legtöbb zöldségféle (fejes saláta, fokhagyma, póréhagyma, cékla, cikória, padlizsán, káposztafélék).
- Klórral szemben toleránsak, illetve nevezik őket klórkedvelőknek is: mángold, zeller, spenót, spárga, gyökérzöldségfélék, borsó.
Bár, mint a fentiekben említésre is került, a klórérzékenységet a környezeti tényezők is befolyásolják, valamint a fajták, fajtatípusok között is jelentős ilyen tekintetben a különbség, ezért törekedni kell a klórérzékeny növények esetében a klórmentes műtrágyák, mindenekelőtt a klórmentes káliumtrágyák (káliumszulfát, káliumnitrát) használatára.
Kiindulva a klórnak a talajban történő mozgásából, kimosódásából, a klórtartalmú műtrágyák használata – különösen homoktalajok esetében – ősszel, alaptrágya formájában javasolt, ugyanakkor fejtrágyának nem. Tápoldatos és vízkultúrás termesztésben a szulfát és nitrát formákat részesítsük előnybe! Ugyan így a fertőtlenítő szereket nagyobb töménységben tartalmazó istállótrágyák (hígtrágyák) használatát is mellőzük a zöldségtermesztésben, mindenekelőtt a zöldséghajtatásban.
