21℃ 11℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Zöldség

Megkóstolták, megmérték – ez a retek lett a győztes

Agrofórum Online

A Nébih kísérletében nemcsak vetőmagként, hanem konyhakertben és laborban is vizsgálták a hónapos retkeket – meglepő eredmények születtek.

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Nébih szakemberei, pontosabban a Szupermenta csapata a közelmúltban a hónapos retek vetőmagokat vette alaposan szemügyre. Nem elégedtek meg azonban ennyivel, tovább léptek, pontosabban ültettek. Nézzük is meg, hogy mire jutottak!

Ebben az esetben a kísérlet helyszíne a Nébih szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomása volt, itt követték figyelemmel a szakértő szemek a hónapos retkek fejlődését. Maga a helyszín bőven megér pár szó kitérőt, hiszen retken túl is van itt élet, régóta számos érdekes, értékes kutatás folyik itt.  A szarvasi állomást 1951-ben hozták létre, kezdetben kertészeti, később szántóföldi GÉV, DUS és kórtani kísérletek beállítására. A  terület 37 hektáros, amely egyedülálló a hálózatban a rizs termesztésére és kísérletezésére alkalmas rizskalitkái miatt. Az itteni  talaj 49-60 kötöttségű réti szolonyec, vagyis úgynevezett perc talaj.

Akik gazdálkodtak már ilyen talajon, saját bőrükön is megtapasztalták azt, amit így definiálunk: “művelése mind száraz, mind nedves állapotban energiaigényes.” Ezenkívül lényeges tulajdonsága, hogy 6,65-6,89 pH-jú, foszforral és káliummal jól ellátott terület ez itt. Még a jelenleginél kedvezőbb időjárási viszonyok között is nagyon aszályos, csapadékhiányos alföldi száraz éghajlat jellemzi sok hőségnappal.

Az Állomás érvényes öntözési engedéllyel rendelkezik, a szarvasi Kákafoki-holtágból (Körös) felszíni csatornahálózaton keresztül kerül feltöltésre a saját víztároló tó. Az öntözés rizs esetében árasztással, egyéb növényeknél pedig Bauer öntöződobon és konzolon keresztül történik.

A kísérlet helyszíne a Nébih szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomása volt
A kísérlet helyszíne a Nébih szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomása volt

Visszatérve a retekhez: konyhakerti körülmények

Mint azt a Nébih szakembereinek beszámolójában olvasható: a konyhakerti körülményeknek megfelelően termesztették a retkeket. A területet kombinátorozással (rotálással) és gereblyézéssel előkészítették, majd március elején elvetették a retek vetőmagokat, 20 cm sor- és 5 cm tőtávra. A betakarítás végéig fátyolfólia alatt növekedtek, ezáltal védettek voltak a késői fagyoktól, a szél általi talajnedvesség elpárolgásától, valamint a rovarkártevőktől. Az esetleges károsító rovarok megjelenésére is felkészültek.

Első lépésként a bolhák és legyek megjelenésének felismerésére fehér és kék rovarcsapdákat, a csigák ellen pedig sörcsapdát (földbe süllyesztett műanyag pohárba öntött sört) helyeztek ki. Amikor pedig az állomány már sorolt, óvatos talajlazítást és egyben gyomirtást végeztek horolókapával, majd ezt megismételték közel egy hónappal később.

A jelenlegi aszály mellett már-már feledésbe veszett, de ebben az időszakban a csapadék megfelelő ütemben érkezett, ezért a növények öntözésére mindössze kétszer volt szükség. Így, április közepére már egészséges, piros hónapos retkeket szedhettek  a csapat tagjai.

Jöjjenek az eredmények!

A megosztott tapasztalatok alapján elmondható, hogy az elvárásoknak megfelelően fejlődtek a retkek. A betakarítás során szemmel látható volt, hogy melyek a korai és a késői érésűek, ez a különböző fajták eltérő gazdasági érésének idejéből adódott. A tasakokon látható képek, a leírások megfeleltek a terméseknek. Így a Szupermenta örömteli eredményről számolhatott be: jól vizsgáztak a vetőmagok, hiszen mindegyikből az ígért hónapos retek fejlődött.

Retkek a laborban

A megtermett retkeket – két késői érésű kivételével – a laboratóriumban is megvizsgálták, a mérések alapján a folsavtartalmuk 6,14 és 30,70 μg/100 g, a C-vitamin 7,61 és 15,15 mg/100 g, a kálium mennyisége pedig 259,6 és 390,9 mg/100 g közötti volt. A káliumnál érdemes megemlíteni, hogy ez mennyiség kiemelendő, ugyanis az FDA (U.S. Food and Drug Administration) alapján 200-400 mg/100 g közötti értékű élelmiszerek magas káliumtartalmúnak minősülnek.

Ok, de melyik a legfinomabb?

Vásárlói szempontokat figyelembe véve a bírálók 15 fajta hónapos retket kóstolhattak meg.

A termékek név szerint: Cherry Belle/Korai legjobb, Óriás vaj, Escala, Celesta F1, Félix F1, Lada, Rudi, Ilka, Saxa 2, Flamingó, Johanna, Ester, Stela, Ria,  és Klara F. voltak.

Az értékelés most is „vakkóstolásos” módszerrel történt, vagyis a tesztelők nem tudták, melyik sorszám, melyik fajtát takarja. A legtöbb fajtából egy-egy minta kapott helyet a tesztben, kivétel volt ez alól : az Óriás vaj, melyből négy, a Saxa 2, melyből három és a Cherry Belle (Korai legjobb) retekfajta, melyből két különböző forgalmazó vetőmag mintája is szerepelt a vizsgálatokon.

A résztvevők összesen négy szempont mentén értékelték a retekterméseket:

Külső megjelenést tekintve a formája kerek, közel azonos nagyságú, enyhén lapított. A gumó húsa jellemzően fehér, esetleg enyhén pirosas. Állománya pudvásodástól mentes, húsa tapintásra kemény, tömött, harapásra pedig friss érzetű, zsenge. Az illata megfelelő, ha friss retekillat jellemzi, tiszta, aromás. Íze kellően aromás, zamatos, enyhén édeskés-borsos, esetenként enyhén csípős.

A dobogósok

A retkek kedveltségi vizsgálata során, a kóstolók véleménye alapján, minden értékelési szempontot figyelembe véve, a legkedveltebb fajta a Cherry Belle (Garafarm) lett. Ezüstérmes az Óriás vaj (Gara Seed) retek, míg a dobogó harmadik fokára  az Escala (Gartenland) retek került.

Képek: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Túl messze kúszik a tök? Így foghatja vissza anélkül, hogy a termést veszélyeztetné

2026. augusztus 12. 11:10

A tök indái nyár közepére több méterre is elkúszhatnak, de ez még nem jelenti azt, hogy erősen vissza kell vágni a növényt.

Mikor érdemes felszedni a fokhagymát? A kapkodásnak és a késlekedésnek is ára van

2026. augusztus 8. 11:10

A fokhagyma betakarításának időpontja és módja jelentősen befolyásolja a termés minőségét, valamint az eltarthatóságát.

Aszály a veteményesben: a zöldségek hamar jelzik, ha kevés a víz

2026. augusztus 6. 08:10

A tartós szárazság nemcsak a termés mennyiségét csökkenti, hanem a zöldségek minőségét is rontja. A növények jellegzetes tünetekkel figyelmeztetnek arra, hogy vízhiánnyal küzdenek.

Milyen növény kerülhet a vöröshagyma helyére? A nyár második felében sem kell üresen hagyni a veteményest

2026. augusztus 2. 08:10

A vöröshagyma betakarítása után sem kell üresen maradnia a veteményesnek. Több zöldség is sikeresen termeszthető másodvetésben, ha megfelelő fajtát választunk.

Már az élelmiszer-biztonságnak is van világnapja

2019. január 16. 11:03

Az Agrárminisztérium, a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként, üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését.

Bács-Kiskun vármegyében azonosították májusban a lovak fertőző kevésvérűségét

2026. május 25. 05:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma 2026. május 11-én egy kiskunhalasi ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét (FKV).

Erről nem szabad megfeledkezniük a gyümölcsoltvánnyal foglalkozóknak!

2023. január 31. 11:52

Fontos határidőre hívja fel a figyelmet a Nébih.

Savanyú vizsgálatok - mennyi C vitamin van a citromban?

2018. december 19. 05:36

A Szupermentán hét nagy üzletlánc polcairól, 10 különböző hálós kiszerelésű, 500 grammos citromot vetettek vizsgálat alá. Megmérték a citromok növényvédőszer-maradék, C-vitamin, cukor- és savtartalmát, és a jelöléseket is ellenőrizték.