Ház, táj blog

Két új, növényvédő szernek nem minősülő, növényvédelmi hatású anyag került fel a hivatalos listára

Agrofórum Online

A magnézium-hidroxid és a takarmánybaltacim-pellet is bekerült az Európai Unió nyilvántartásába, mint növényvédelmi hatású egyszerű anyag. A hivatalos értékelés során meghatározzák, hogy mekkora dózisban, és milyen növénykultúrában alkalmazhatók.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal folyamatosan frissítve közzéteszi azoknak az egyszerű anyagoknak a listáját, amelyek jelenleg élelmiszerként vagy gyógyhatású anyagként forgalmazott termékek, de emellett van növényvédelmi hatásuk, és a megadott felhasználási körülmények között a környezetre, illetve az emberi egészségre nem jelentenek kockázatot. Éppen ezért a házikerti alkalmazását is szorgalmazza a hatóság ezeknek az anyagoknak.

Erre a listára került fel még idén a magnézium-hidroxid és a takarmánybaltacim-pellet is.

Takarmánybaltacim-pellet a szőlő védelmére

Csemege- és borszőlőben az egyik legjelentősebb fonálféreg a Xiphinema index, a szőlőszívó tűfonálféreg, amelyről 1958-ban igazolták, hogy a szőlő fertőző leromlás vírust (Grapevine fanleaf virus, GFLV) terjeszti.

Ennek a fonálféreg kártételének megelőzésére lehet alkalmazni a takarmánybaltacimből készült pelletet (a pellet gyakorlatilag nagy nyomáson préselt szálas, rostos anyag, amelyet vagy saját anyaga, vagy belekevert kötőanyag tart össze). A hivatalos, bizonyított növényvédelmi hatás érdekében egyenletesen kell a kezelendő felületre szórni, majd ezt követően a talajba kell dolgozni. A kezelést az ültetvény telepítése, illetve a tőkepótlás előtt szükséges elvégezni.

A takarmánybaltacimből készült száraz pellet szőlőben alkalmazható
A takarmánybaltacimből készült száraz pellet szőlőben alkalmazható

A takarmánybaltacimről érdemes annyit tudni, hogy egy évelő, erőteljes gyökérzetű pillangós takarmánynövény, amely a vetésforgóban a lucernához hasonló szerepet tölt be. Hazánkban a 19. század óta termesztik. Jól terem sovány és száraz talajokon is, télálló, és még a meszet is jól bírja. Talajjavító hatása kitűnő. Mind tisztán, mind fűkeverékben is jól tűri a legeltetést. Jó mézelő növény, amelyet egyaránt felhasználnak szénának és zöldtakarmánynak is. Levelei páratlanul szárnyaltak. Élénk rózsaszínű, hosszában csíkolt virágai hosszúkás fürtöt alkotnak. Egymagvú, zárt hüvelytermése lapos, kemény, tüskéshátú és bordázott.

Magnézium-hidroxid

Minimum 95%-os tisztaságú magnézium-hidroxid növénykórokozó gombafajok kártételének mérséklésére alkalmas (egyébként egy olyan szervetlen vegyület, amely különféle gyomorsavmegkötőkben és hashajtókban gyakran megtalálható). Vizes szuszpenzióját permetezéssel szükséges kijuttatni, és az alábbi növénykultúrákban lehet eredményesen alkalmazni:

NövénykultúraKárosító
őszi búza, tavaszi búza, durumbúza, tönkölybúza, tönkebúza, alakor, tritikálé, rozs, zabszeptóriás levélfoltosság, szeptóriás pelyvabarnulás
rizspirikuláriás barnulás
burgonyafitoftórás betegség (burgonyavész)
őszibarack, nektarin, kajszi, szilvalisztharmat
szőlő (bor, csemege)peronoszpóra, lisztharmat, fekete rothadás
szabadföldi paprika, paradicsom, tojásgyümölcs, tojásdinnye (pepino)fitoftórás betegség
lágyszárú dísznövények,lisztharmat
szabadföldi fás szárú dísznövényeklisztharmat
*A teljes táblázat ide kattintva érhető el.

A magnézium-hidroxid alkalmazható kalászosokban is szeptóriás betegségek ellen
A magnézium-hidroxid alkalmazható kalászosokban is szeptóriás betegségek ellen

Fontos tudni, hogy a magnézium-hidroxidot előrejelzésre alapozva, megelőző jelleggel szükséges alkalmazni, lehetőség szerint a fertőzés bekövetkezése előtt. Az értékelés felhívja a figyelmet arra is, hogy a permetlé elkészítésekor a magnézium-hidroxid kijuttatandó mennyiségét először 5-10 liter vízben szükséges feloldani, majd ezt követően hozzáadni a kijuttatandó vízmennyiséghez. Házikerti körülmények között ugyanezt 0,5-1 liter vízzel kell elvégezni.

A magnézium-hidroxid rossz oldódási tulajdonsága miatt a permetezés ideje alatt gondoskodni kell a permetlé folyamatos keveréséről, és mindenképpen javasolt próbapermetezést végezni, főként dísznövény-kultúrákban.

A magnézium-hidroxid egy olyan szervetlen vegyület, amely különféle gyomorsavmegkötőkben és hashajtókban gyakran megtalálható
A magnézium-hidroxid egy olyan szervetlen vegyület, amely különféle gyomorsavmegkötőkben és hashajtókban gyakran megtalálható

Amennyiben bővebben szeretne tájékozódni további anyagok növényvédelmi hatásairól, annak szeretettel ajánlom a cikk előzményeit:

  • a cikksorozat első részében a csalánkivonat, a szódabikarbóna és az ecet növényvédelmi hatásaival ismerkedtünk meg;
  • a második részben a konyhasó, a mustármagpor, a napraforgóolaj, a fűzfakéreg és az agyagos faszén granulátum szerepelt;
  • a harmadik részben a hagymakivonattal, hagymaolajjal, a gyümölcs- és répacukorral foglalkoztunk,
  • végül a negyedik részben a mésztej, a sör és a mezei zsurló főzetének felhasználását részleteztük.

Ezt a cikket és a kapcsolódó cikksorozatot 2024-ben tettük közzé, azóta az anyagok jegyzéke bővülhetett, vagy éppen szűkülhetett, sőt a meglévők felhasználási előírásai is módosulhattak.

A cikkben leírt alkalmazási és leírási útmutató nem pótolja a szakszerű növényvédelmi tanácsadást, és nem minősül hivatalos szaktanácsadásnak!

Kapcsolódó cikkek:

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Mi rágja a muskátli bimbóit?

2019. szeptember 13. 06:38

M. Gizella kérdése: Muskátli virágaim bimbóit valami megrágta, befúrta magát a virágba, tönkretette. Mi okozhatta, tudok-e ellene védekezni?

Időszerű a gabonák vírusait átvivő rovarok elleni védekezés

2019. október 22. 06:36

A levéltetvek és kabócák betelepülése az ősz folyamán kedvező (nem szeles, esős) időjárás mellett szinte folyamatos és ezt a tevékenységet csak a tél eleji erős fagyok képesek lezárni.

A napraforgó-betegségek állománykezeléséről

2018. december 27. 06:33

A legfontosabb napraforgó betegségek (szárfoltosság és tányérbetegségeket okozó gombák) elleni kémiai védelem lehetőségeivel – különösen azok időpontjának megválasztását és a védekezés hatását illetően – kapcsolatos aktuális információkkal ismerkedhetnek meg Olvasóink.

Szuper-víztaszítóvá változtatták a paradicsomot, elképesztő változáson ment keresztül

2026. február 22. 13:10

A természet ihlette „SafeWax” viaszbevonat növényvédő szerek nélkül jelent védelmet a betegségekkel és az időjárás okozta stresszel szemben.