Az uborka intenzív termesztése során kulcskérdés a megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővíz! Minél jobb az öntözővizünk, annál jobban érvényesülnek a tápanyagok.
Az öntözéshez számításba jöhető vizeket alapvetően két nagy csoportra osztjuk:
- felszíni vizek (csatornák, tavak, folyók, források vizei) és
- felszín alatti vizek.
Felszín alatti vizeket minőségi szempontból további két csoportot különböztetünk meg. A talajvizek az első vízzáró réteg vizei, amelyek 20 méternél sekélyebben helyezkednek el, ide tartoznak az ásott és fúrt kutak. A rétegvizek 20 méternél mélyebben, rétegesen helyezkednek el.
Termesztői szempontból értékelve a felszíni vizeket, az összetételük meglehetősen változó, mivel folyamatosan kitettek olyan minőséget befolyásoló hatásoknak, mint a bemosódás, a párolgásból adódó töményedés, hígulás, hozzáfolyások, stb., ebből adódóan a kertészeti felhasználásuk során erre figyelni kell, folyamatos ellenőrzést igényelnek.
A talajvizek kutjairól elmondhatjuk, hogy sok esetben a vizük jelentős mennyiségű, növények számára jól hasznosítható tápelemeket is tartalmaznak, de a bemosódásból adódóan, főleg homoktalajokon, esetenként toxikus anyagok jelenléte is kimutatható. Tekintettel arra, hogy a talajvizek összetétele is idővel kisebb-nagyobb mértékben változik, főleg tápoldatos termesztés esetén tanácsos az egy-két évenként történő ellenőrzésük.
A mérések során sok olyan hibára, fejlődési rendellenességre kaphatunk magyarázatot, amit a víz rossz minőségére vezethető vissza, minősítéskor az 1. táblázatban szereplő értékeket vegyük alapul. Az EC vagy sótartalom érték kiemelten fontos a víz használhatóságának megítélése szempontjából. Ha az EC értéke meghaladja a 1,5 mS/cm-t vagy az összessó-tartalom az 1000 mg/l-t, úgy az uborkatermesztéshez kevésbé alkalmas. A hidrokarbonat a pH értéket módosítja, amennyiben magas, lúgosítja a vizet, a tápanyagok hasznosulását rontja, 150-300 mg/l között tápoldatos termesztésre alkalmas, magasabb érték esetén savazásról kell gondoskodni. A vas és a mangán túlzott jelenléte az öntözővízben technikai hibákhoz vezethet, kicsapódva a csepegetők eldugulását okozhatják.
| Tulajdonságok | Minősítés | ||
| Kiváló | Megfelelő | Kevésbé alkalmas | |
| EC (mS/cm) | <0,5 | 0,5-1,5 | 1,5< |
| sótartalom (mg/l) | <500 | 500-1200 | 1200< |
| HCO3– (mg/l) | <150 | 150-300 | 300< |
| Na (mg/l) | <35 | 35-75 | 75< |
| Cl mg/l) | <50 | 50-100 | 100< |
| SO42- (mg/l) | <100 | 100-200 | 200< |
| Mn (mg/l) | <0,5 | 0,5-1 | 1< |
| Fe (mg/l) | <0,5 | 0,5-1 | 1< |
| pH | – | 6,5-7 | 7-7,5< |
Tápanyag-ellátottság, trágyázás
Az uborka tápanyagellátásával kapcsolatos tanácsok és javaslatok nagyon változóak. Sokan saját elképzeléseik szerint összeállított receptetek alapján pótolják a felhasznált tápanyagokat, nem egyszer fontos tényezőket és szempontokat figyelmen kívül hagyva. A leírások hiányosak, olyan alapvető adatokra, mint a talaj minősége (kötöttség, stb.), tápanyag-ellátottsága (talajvizsgálati eredmények), szerves trágyázás és annak paraméterei, a fajta leírása (fajta típus), illetve a vízminősége, nem térnek ki.
Az ültetés előtti tápanyagszintet talajvizsgálat alapján kell beállítani! Közepes vagy közepesen magas szint biztosítja a palántázást követő megfelelő, nem túl gyors és nem is lassú növekedési ütemet. A foszfor esetében tanácsos magasabb tápanyagszintet megcélozni, aminek három oka van:
- A kezdeti növekedéséhez sok foszforra van szükség, az uborka lombtömegéhez képest sokkal több foszfort vesz fel a talajból, mint a tenyészidő későbbi szakaszaiban.
- A jó gyökérképződés, nagy gyökérzet csak jó foszforellátottság mellett valósul meg.
- Később a foszfor pótlása a talajban történő lassú mozgása, a talajhoz erős kötődése miatt nehezebb.
Nitrogénből és káliumból is a közepes talaj-tápanyag ellátottság biztosítja a kiegyensúlyozott fejlődést. Sok nitrogén, intenzív öntözés mellett, erős vegetatív növekedéshez vezet, a növény rosszul köt, a virágokat és a terméseket eldobja, súlyos esetben a töve kipusztul, kirohad (1. kép). Alacsony nitrogénellátás mellett lassú a lombfejlődés, kisebb levelek fejlődnek, nem jön létre megfelelő nagyságú lombtömeg, ami szükséges a termésképzéshez, és a nitrogénhiány is oka lehet a terméselrúgásnak.
A csepegtető öntözés hatására, ha a talajt keresztmetszetében nézzük, hagyma formára emlékeztető átnedvesedést tapasztalunk (neve is innen származik: „tápoldatozó hagyma”), aminek alakja a homok talajok esetében megnyúltabb, a kötöttebb talajoknál laposabb. A tápanyagfelvételben nagy szerepet játszó hajszálgyökerek döntő többsége a nedves talajréteg szélén (a tápoldatozó hagyma körvonalán) helyezkedek el. Ha jól tápoldatozunk, azaz a talajnedvességet sikerül állandó szinten tartani, úgy a gyökérzet nem „vándorol”, a nedves, de levegős talajréteg határán marad, a növény nem fog felesleges energiát a gyökérzet áthelyezésére fordítani.
A tápanyagellátást sokan misztifikálják, szerekre, márkákra esküsznek, holott mindennek az alapja a hatóanyag pontos megválasztása, és mennyiségének kiszámítása, annak megfelelő formában és időben történő kijuttatása.
Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel. Mezoelemek közül (félmikroelemekből) jelentős a magnézium felhasználása, hiánya gyakran tapasztalható tünetek formájában a közép és alsótáji leveleken alakul ki (2. kép). Bár mikroelemek (bór, vas, mangán, cink, réz) hiányára is érzékeny, a támrendszeres termesztésben a nagymennyiségű szerves trágya és fejtrágyaként használt komplex műtrágyák miatt alig-alig fordul elő.
Klórérzékenységről megoszlanak a vélemények. Alaptrágyának, ősszel, főleg homoktalajon, ahol a klór a téli csapadék hatására kimosódik, használhatók az olcsóbb, klórtartalmú káliumklorid műtrágyák (40 és 60%-os kálisó), de tenyészidőben – főleg a gyorsan hasznosuló nitrát-tartalom miatt – jobbak a káliumnitrát típusú műtrágyák.
A kijuttatandó műtrágya-mennyiség számításakor célszerű kiindulni az uborka fajlagos tápelemigényéből (1 tonna termés előállításhoz szükséges N, P és K mennyiség kg-ban), ami 3 kg/t nitrogén (N), 1,5 kg/t foszfor (P2O5) és 4 kg/t (K2O). Mérések és számítások eredményei szórnak, ami abból adódik, hogy más-más fajtatípust termesztenek, és abból is, hogy milyen termésméretet takarítanak be.
A fajlagos tápanyagigényből kiindulva, egy közepes (10 kg/fm) terméssel számolva, a kijuttatandó trágyamennyiség hatóanyagra átszámítva:
- 300 kg/ha nitrogén (N),
- 150 kg/ha foszfor (P2O5) és
- 400 kg/ha kálium (K2O).
Technológia szempontjából kulcskérdés a trágyamegosztás, azaz az időzítés és a kijuttatás formája. A szerves trágya jelentősége elsősorban a talaj szerkezetére gyakorolt hatásában van, mégis célszerű a tápanyag-szolgáltató képességével is számolni. Hektáronként 50 tonna, 5 kg/fm érett sertéstrágyával számolva, az első évben lebomló, a növény számára felvehető tápanyagmennyiség, amivel a fenti számítás szerinti igény csökkenthető:
- ~100 kg nitrogén (N),
- ~ 50 kg foszfor (P2O5) és
- ~150 kg kálium (K2O)
Az uborkát többnyire tőzeges tápkocka formájában palántázzák, amely tápkocka (jó palántaföldek esetében) foszforral jól fel van töltve, ebből adódóan az induláskor adott foszformennyiség (starter) jelentősen csökkenthető. Jelentősebb kimosódással nem kell számolni, sőt ott van a foszfor, ahol legjobban igényli a fiatal növény, azaz a fejlődő gyökerek közvetlen közelében. Ezért is mondható, hogy az uborka esetében a leghatékonyabb foszfortrágyázás a tápkocka feltöltése, vagyis a tápkockával adott foszfortrágya. Az ültetést követően, kb. 8-10 leveles fejlettségi állapotig a tápoldatba is szükséges foszfort keverni, illetve „foszforsúlyos” komplexet használni. Későbbi tápoldatozások során folyamatosan csökkenthető, sőt megszüntethető a foszfortrágyázás.
Az első terméskezdemények megjelenését követően jelentősen megnövekszik a növény nitrogén- és káliumigénye, amit a tápoldat összeállításával is követni kell. Nem tanácsos a gyökérperzselés veszélye miatt a koncentrációt növelni, különösen a tenyészidő elején, amikor még érzékenyebbek a gyökerek, inkább a tápoldatozások számát tanácsos sűríteni. Előre pontos receptet adni arra vonatkozóan, hogy mikor, hányszor és milyen töménységgel kell az uborkát kezelni nehéz, mivel ez a hőmérséklet, a fényviszonyok, de elsősorban a növény fejlődésének függvénye. Egyetlen biztos támpont az uborka leveleinek, hajtásának színe, fejlődésének üteme, ezt kell figyelni, erre kell alapozni!
Gyakran a tápoldat töménységét százalékban (0,1-0,2 %) adják meg, ami jelentősen megkönnyíti a bekeverendő műtrágya mennyiségének kiszámítását, ugyanakkor növény oldaláról nem eléggé pontos, az öntözővíz minősége, a műtrágyák összetétele miatt szerencsésebb EC értékben a töménységet meghatározni. Úgy kell a tápoldat töménységét alakítani, hogy annak EC értéke 2-2,5 mS/cm között legyen, fiatal növény esetén, a kiültetést követően 2 mS/cm, később 2,5 mS/cm. Nyáron, nagy melegben célszerű megint hígabb oldatot használni.
Szedések idején fontos a folyamatos nitrogén- és káliumellátás. Egy kifejlett uborkanövény júniusban-júliusban képes akár napi 2-3 liter víz elpárologtatására is, ennek függvényében kell öntözni, és tápoldatozni.
A legtöbb uborkatermesztő a tápanyag-utánpótlást két műtrágyára, az ammóniumnitrátra és a káliumnitrátra alapozza. A káliumnitrát különösen előnyös a hajtások fejlesztése és növekedése, a növény remontálása szempontjából. Erre gyakran van szükség a peronoszpóra jelentkezése idején, illetve azt követően, hogy az uborka ki tudja heverni, ki tudja nőni a gombafertőzéssel járó sokkot.
A mikroelemek és félmikroelemek pótlása egyrészt a nagyadagú szerves trágyával megoldott, másrészt a növényvédő szerekhez kevert lombtrágyákkal pótolható. Vannak, akik a drágább megoldást, a mikroelemekkel dúsított komplexek használatát választják.
