Gyakran mondják, hogy a palántanevelés a zöldségtermesztés nehézipara, ami különösen igaz a késő őszi, téli palántanevelésre. Bizalmi áruról, nagy értékről, magas költségekről van szó, kedvezőtlen környezeti feltételek mellett. A kertészeti ágazatok közül az időközben kialakult energiaválság is ezt a tevékenységet sújtja a legjobban.
A zöldséghajtatásban a palántanevelésnek, mint szaporítási módnak különösen nagy jelentősége van, leszámítva néhány olyan kisebb felületen termesztett növényt, mint a hónapos retek vagy a sárgarépa, csak palántát ültetnek. De számos okból kifolyólag szabadföldön is – többek között az egyre dráguló vetőmagvak miatt – szívesebben választják a zöldségkertészek szaporítási módnak magvetés helyett a palántázást.
A palánta egy speciális áru, amelynek megnevelése szakszerű és lelkiismeretes munkát, nagy szaktudást igényel. Bizalmi árunak is nevezzük, mert úgy a vevő, mint az előállító részéről feltételezi, hogy a palántanevelőben, majd a kiültetést követően a termesztőnél (hajtatásnál), megfelelő környezeti feltételek mellett, szakszerű, a növény egészségügyi előírásoknak megfelelő bánásmódban részesítette, illetve majd részesíti. A palánta vásárlásakor – noha magára a palántára vonatkozóan is vannak szabványban rögzített paraméterek – bizonyos minőségi hibák (pl. fertőzöttség) még nem minden esetben ismerhetők fel, csak a kiültetés után jelentkeznek, és ez fordítva is igaz, a kiültetést követően, a termesztés során mutatkozó fertőzésekről sem állapítható meg minden esetben egyértelműen, hogy palánta korban, vagy a kiültetés után károsodott a növény.
A téli hónapokban kiültetésre kerülő paprika és paradicsom számít az üvegházakban és az üvegházi szinten fűtött (25-30 Δt0C) fóliák alatt a legnagyobb értékű kultúráknak, az ezekhez szükséges szaporítóanyag előállítása során jelentkező – sokszor a palántát előállítótól független – legkisebb hiba is végzetes lehet. Bár a korszerű „palántanevelő bankokban”, ahogy a hollandok is nevezik a nagy szaporítóanyag előállítókat, számítógépek vezérlése alapján történik a klíma szabályozása, az öntözés és a tápoldatozás, gépesítve van a tápkockák, szaporítóládák és cserepek mozgatása, sok esetben már maga a tűzdelés is, ebből adódóan kisebb a valószínűsége a technológiai hibáknak, emberi tévedéseknek. Nálunk még jelentős azoknak a kisebb felületen hajtató kertészeteknek a száma, amelyek maguknak, vagy néhány társuknak is megnevelik a palántát, ezekben a gazdaságokban inkább előfordulnak pontatlanságok, tévedések, esetleg a tájékozatlanságból adódó rossz döntések. Alábbiakban a gyakoribb, tápanyagellátással összefüggő hibákat a palántanevelés egyes technológiai, illetve fenológiai szakaszai alapján foglaltuk össze.
Magvetéstől a csírázásig
Előfordul, hogy a csírázás és a sziklevelek kifejlődéséhez a klimatikus feltételek adva vannak, de a mag mégis vontatottan csírázik, aminek oka lehet a szaporítóföld!
A szaporítóföld, amelybe vetjük a magot, és tűzdelésig benne neveljük a palántát, kiváló víztartó-képességgel kell rendelkeznie, addig kell óvnia a csíranövényt a kiszáradástól, amíg a csíragyök nem fejleszt megfelelő számú és tömegű vízfelvételre alkalmas gyökeret. Laza szerkezeténél fogva nem akadályozhatja a csíranövény földfölé jutását, továbbá öntözések alkalmával is elegendő levegő marad benne. Agyagtól teljes mértékben mentes legyen, mint a tápkocka is, az ebből adódó cserepesedés zavarhatja a kelést, de később, a tápkockák esetében a kiültetéskor a gyökerek kihajtását, legyökeresedését. Nem az agyagnak, a gyökereknek kell a tápkockát összetartani (1. kép).
Kémhatása semleges, enyhén savanyú legyen, sótartalma, EC éréke alacsony. Alapvető kritérium, hogy csírázást gátló, vagy csírázást lassító anyagokat, gyommagvakat ne tartalmazzon. Esetleges fertőtlenítés után legyen kellő mértékben átszellőztetve, ami több hétig is eltartat (2. kép). Mentes legyen gombás, baktériumos, betegségektől, növényre veszélyes vírusoktól és kártevőktől. Nem túlzott követelmény az abszolút sterilitás, ami ásványi eredetű takaróanyagoknál majdnem, hogy természetes, mindig meg van, de szerves közegeknél (pl. átrostált komposztföldeknél, bizonyos tőzegkeverékeknél, lombföldeknél, átdarált kertiföldeknél, stb.) az esetleges fertőzöttség miatt a vegyszeres fertőtlenítésre szükség lehet!
Ebben a fejlődési szakaszban, egészen a sziklevelek kifejlődéséig, a növény az magból (endospermiumból) táplálkozik és nem a közegből. A levegő mellett a magnak a csírázáshoz sok vízre van szüksége, amit a szaporító földből vesz fel. A maghártya féligáteresztő tulajdonsága következtében az ozmózis törvénye érvényesül, a víz a hígabb oldat irányába mozog, és a vízáramlás sebessége annál gyorsabb, minél nagyobb a hártya két oldalán elhelyezkedő oldat töménységének különbsége. Ebből következik, hogy a szaporítóföldet feltölteni tápanyagokkal, műtrágyázni, azaz a közegben lévő oldat töménységét ilyen formán növelni káros, ez esetben a lassúbb vízfelvétel következtében elhúzódik a mag duzzadása, illetve késve indul csírázásnak a mag. Szaktanácsadó laboratóriumok talajvizsgálati eredményeit átnézve többször előfordul, hogy a közeg tápanyagtartalmából adódóan nagy a sótartalom, magas az EC érték, ami okozhatja a rossz csírázást. Csírázás előtt felesleges és káros a közeg tápanyagokkal történő feltöltése!
A fent említett, tápanyag-feltöltésből adódó magas EC érték kialakulásának veszélye, nem vonatkozik az úgynevezett lassított hatású és szabályozott tápanyag-leadású műtrágyákra, amelyek a magas EC-ért elsősorban felelős nitrogén oldódását lassítják. Az utóbbiak (szabályozott tápanyag-leadású műtrágyák), a nitrogénen kívül a többi tápelem oldását is szabályozzák, fontos tulajdonságuk a hatástartamuk, azaz mennyi idő alatt adják le tápanyagaikat a növények számára felvehető formában. Ezeket a műtrágyákat már csírázás előtt a földbe lehet keverni, anélkül, hogy a közeg EC-jét növelnék, megválasztásuk úgy történjen, hogy az oldódásuk ideje egyezzen a palántanevelés időtartamával, illetve sebességük a palánta fejlődésének ütemével (3. kép).
