Vessem vagy ültessem a zöldségféléket? És mikor?

A vetőmagot és palántát vásárlók, akik egyben fogyasztók is, a legjobb genetikai tulajdonságokat és a legjobb minőségi paramétereket várják el a szaporítóanyagtól. Sokszor megfeledkeznek arról, hogy a kiválasztott, drága és igényes fajtának megfelelnek-e a kert adta lehetőségek. És akik termesztenek, rendelkeznek-e azokkal az ismeretekkel és tapasztalatokkal, ami egy-egy kiváló minőségű, nagy értékű és igényes hibridfajta megneveléséhez szükségesek.

Gyakori hiba, sokszor előfordul, hogy a legjobb, a legdrágább fajták vetőmagja olyan rossz technológiai, környezeti körülmények közé kerül, ahol értékei nem érvényesülnek.

Vannak régi, úgynevezett extenzív fajták, mondhatjuk őket jól bevált tájfajtáknak is, amiket ősidők óta vetünk és ültetünk, ha kiugróan nagy termést nem is adnak, de valamit mindig teremnek.

Ezek mellett egyre többet találkozhatunk a vetőmagboltok kínálatában az úgynevezett intenzív és hibrid fajtákkal, amelyek hozzák a katalógusokban vagy a profi kertészetekben látható csodálatos minőséget, a kiugró termést, de kertekben a rossz termesztési feltételek, és a szakismeretek hiánya miatt még annyit sem teremnek, mint a jól bevált „régi” fajták.

Gyakoribb a magról szaporítás

A zöldségféléket szaporíthatjuk ivartalan növényi szervekkel (gumó, sarjhagyma, gyökér) és generatív részekkel (mag). Míg az ivartalan részekről történő szaporítás csak néhány növényfaj esetében fordul elő, addig a magról történő szaporítás zöldségfélék 90-95%-ánál alkalmazott módszer.

Ez utóbbi, azaz a vetés történhet állandó helyre vetéssel szabadföldön, és termesztő-létesítményben, azaz palántanevelés útján.

A legtöbb zöldségfaj helyrevetéssel és palántáról is szaporítható, viszont vannak esetek, amikor az egyik vagy másik szaporítási mód nem alkalmazható.

• Kizárólag helyrevetéssel szaporított zöldségnövények: sárgarépa, petrezselyem, paszternák, feketegyökér, cékla, retek, spenót, borsó, bab, sütőtök.
• Gyakrabban alkalmazott módszer a helyrevetés, mint a palántázás a póréhagymánál, csemegekukoricánál és a kelbimbónál.
• Mind a két szaporítási mód egyaránt gyakori és elterjedt a fűszerpaprika, különleges tökfélék (patisszon, spárgatök), konzervuborka, cukkíni esetében.
• Elsősorban palántáról szaporítjuk, de ritkán helyrevetéssel is termesztik az étkezési paprikát, a paradicsomot, a dinnyeféléket, a legtöbb káposztafélét, és a salátaféléket.
• Csak palántázással szaporítható a paradicsomalakú paprika, a padlizsán és a zeller, de idesorolható a spárga is, amely esetében a palántát magoncnak nevezzük a nevelés módja és ideje miatt.
• A vöröshagyma esetében korábban a dughagymáról történő ültetést alkalmazták, napjainkban egyre inkább magról vetik, és egyévesként termesztik.

Célok, adottságok

A szaporítás módját a fajon (fajtán) kívül eldönti a termesztési cél, illetve a környezeti adottságok és lehetőségek, amiket minden esetben mérlegelni kell. A helyrevetés, illetve a palántázás előnyei és hátrányai a következőkben foglalhatók össze:

• A helyrevetés olcsóbb és egyszerűbb eljárás, mint a palántázás.
• A helyrevetett növények mélyebbre növő főgyökeret fejlesztenek, mint a palántázottak, ebből adódóan jobban kihasználják a talaj tápanyag-és vízkészletét, jobban tűrik a szárazságot.
• Helyrevetés hátránya, hogy csak jól előkészített talajon, jó minőségű vetőágyban várható kedvező csírázás, a gyengébb kelés következtében nagyobb a vetőmagigény, szükséges a kelés utáni tőszámbeállítás (egyelés). Drága hibridmagvak esetében nagy lehet a vetőmagköltségből adódó veszteség.
• Helyrevetéssel hosszabb a tenyészidő. Ebből adódóan később lesz a szedés, és kevésbé hatékony a kert területi kihasználása (nem iktatható be a vetésforgóba elő- és utónövény). Egyes hosszú tenyészidejű fajták esetében nem várható a tömeges termésérés (pl. paradicsom alakú paprikák), mint szaporítási mód számításba sem jöhet, eredmény csak a palántázástól várható.
• A palántázás gyengébb minőségű ültető ágyban (vetőágyban) jobb eredést ad, mint a helyrevetésnél a kelés.

A vetés esetében figyelemmel kell lenni a vetési időpontjára, a vetés mélységére és a vetés módjára. 

A vetés idejét elsősorban meghatározza a növény hőigénye, a tenyészidő, a termesztés, illetve felhasználás célja, valamint az elő- és utónövényeknél a vetésforgóból adódó szabad terület. Zöldségféléknél az alábbi fő helyrevetési időpontokat különböztetjük meg:

Tavaszi vetések

• Február legvégi, március eleji a legkorábbi vetések. Amint a talajfagy kienged, a talaj megszikkad, azaz a vetőágy elkészíthető, vethetőek a hidegtűrő, fagyra kevésbé érzékeny fajok, a gyökérzöldségek (sárgarépa, petrezselyem, paszternák, feketegyökér, hónapos retek) és kifejtő borsó.
• Március közepe. Valamennyi hidegtűrő faj biztonsággal vethető, így a hagymafélék (vöröshagyma, póréhagyma), a melegigényesebb velőborsó, levélzöldségek (fejes saláta, spenót, endívia saláta, madársaláta, sóska), káposztafélék (fejes és vöröskáposzta, kelkáposzta, karfiol, brokkoli, karalábé, kelbimbó).
• Április. ~10 °C-os talajhőmérséklet esetén vethetők a melegigényesek: paradicsom, paprika, kabakosok (uborka, dinnye, spárgatök, cukkíni, sütőtök, patisszon), zöldbab, nyári retek fajták, csemegekukorica.

Nyári vetések, a másodvetések ideje

• Június és július. A másodvetések ideje, így számos rövid tenyészidejű növény (fajta) vetésének időpontja a nyár eleje-közepe. Ilyenkor még vethető a zöldbab, a csemegekukorica, uborka, illetve a rövid tenyészidejű káposztafélék, gyökérzöldségek (pl. cékla), téli retek.
• Augusztus. A nyárvégi vetésűek időpontja, így az áttelelő hagymáé, őszi spenóté és hónapos reteké, valamint a sóskáé.  

Őszi vetés

• Szeptember. Néhány, ma már kevésbé termesztett áttelelő növénynek (fejes saláta, fejes káposzta, spenót, sóska) a szaporítási ideje.
• Október közepén-végén szokás a télalávetés. Olyan talajok esetében ajánlott, amelyek lassan szikkadnak, csak késve készíthető rajtuk a magágy, így a korai vetések (pl. gyökérzöldségfélék, hagyma) késve kelnének. A télalávetés hátránya, hogy egyrészt a kártevők, másrészt a rosszabb csírázási feltételek következtében jelentős a magveszteség,

A vetés mélységét alapvetően három tényező határozza meg:

• mag mérete,
• a talaj kötöttsége és
• a vetés időpontja.

Minél nagyobb a mag, annál mélyebbre lehet vetni. A nagymagvú fajokat, így a csemegekukoricát, babot, borsót 4-8 cm-re, az apró magokat (pl. gyökérzöldségfélék, vöröshagyma) 2-3 cm-es mélységre helyezhetjük a talajba.

Az aprómagok mélyre történő vetése a kelés jelentős romlását okozhatja. Laza talajon a jelzett értékhatárokon belül a mélyebb vetést, kötöttebb talajon a sekélyebbet válasszuk. Nyáron, főleg lazább talajokon a kiszáradás veszélye miatt mélyebbre, tavasszal és késő ősszel a gyorsabb kelés miatt, sekélyebbre helyezzük a magot!

A palántázás – szemben a helyrevetéssel – korábbi szedést, kiegyenlítettebb növényállományt és a tenyészidő elején valamivel nagyobb termesztésbiztonságot jelent. Ebből adódóan sokan választják az olyan növények esetében is, amelyek helyre is vethetők.

A sikeres palántáról történő szaporítás előfeltétele az edzett, fejlett (nem túlfejlett) egészséges, nagygyökerű növény. Csak ott szabad palántázni, ahol biztos a kiültetett növények kezdettől számított folyamatos vízutánpótlása. Zöldségféléknél a következő ültetési időpontok jöhetnek számításba:

Tavaszi ültetések

• Március közepe-vége:hidegtűrő fajok palántázása (pl. levélzöldségek, káposztafélék).
• Április vége: korai paradicsom, csemegekukorica ültetése.
• Talajmenti fagyok elmúltával május közepén-végén:melegigényesek, mint a paprika, kabakosok, padlizsán és a zeller kirakása.
• Június végétől másodnövények ültetése (pl. ipari és tárolási káposztafélék, kínai kel).

Őszi ültetések

(Szeptember vége, október legeleje): áttelelő fejes saláta és fejes káposzta palántázása.

A szaporítás módját és idejét a növényen kívül számos környezeti tényező is meghatározza, ezért pontos tanácsot adni, a helyi ismeretek hiányában nem lehet!