Kell már permetezni a burgonyát fitoftóra ellen?

Agrofórum Online

Burgonyával kapcsolatos kérdésemre várom válaszukat! Kell már permetezni fitoftóra ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A fitoftóra, vagy más néven a burgonyavész (Phytophthora infestans) a burgonya legjelentősebb betegsége, viszont megjelenésére nemcsak a burgonya, hanem a paradicsom esetében is számítanunk kell. Az okozott tünetek a leveleken, száron és gumókon egyaránt kialakulhatnak. A kezdeti levéltünetek a csúcsi részekről indulnak el félkörívben, melyek vizenyősek, színezetük pedig sárgászöld, közepi részük rövid időn belül bebarnulva elhal. A levél fonáki oldalán a kórokozóra jellemző finom, fehér színű gyep jelenik meg, az egészséges és a beteg rész határán. Idővel pedig bekövetkezik az egész levél elhalása és elszáradása. A száron megnyúlt, kissé süppedő foltok alakulnak ki, melyek szürke színűek. A gumón ugyancsak besüppedő, szürke színű foltok képződnek, viszont ezek alakja szabálytalan.

A kórokozó képes fennmaradni a fertőzött gumón, a beteg és talajon maradt elhalt növényi részeken, de a talajban is. Kialakulásához a hűvösebb, 12-15 fokos hőmérséklet az optimális, viszont terjedésének már a magasabb, 20 fok körüli hőmérséklet a legmegfelelőbb. Kedvező feltételeket biztosít továbbá a levél felületének nedvessége is, melyet akár eső, harmat vagy öntözés is előidézhet. A nedvesség mennyiségének, vagyis a levelek vízzel való borítottságának időtartama egyaránt kiemelt szerepet kap. A fitoftórás betegség elleni védekezés nem egyszerű feladat már a tünetek megjelenése után, ezért mindképpen a megelőzésre kell törekedni.

A vetésváltással és a növénymaradványok eltávolításával már sokat tehetünk a megelőzés érdekében. A növények megfelelő sor- és tőtávolságra való ültetésével, szellős, szél által átjárható állomány létrehozásával egyaránt hozzájárulhatunk a betegség megelőzéséhez. A kórokozó nagyobb mértékű megjelenésére kb. július elején lehet számítani, hiszen a forró száraz nyári napok nem jelentik azt, hogy a növények nem fertőződhetnek meg, mert a reggeli harmat is elegendő lehet a kialakuláshoz. A permetezést megelőző jelleggel már május végén ajánlatos elkezdeni és nyár közepéig rendszeresen szükséges védekezni. A készítmények közül a kontakt és felszívódó szereket érdemes felváltva alkalmazni, pl. réz-oxiklorid és azoxistrobin.

Tömegesen rajzik a kukoricamoly, veszélyben a napraforgó is

2018. június 27. 06:19

Az elmúlt időszak időjárását a megszokottnál hűvösebb éjszakák és a mérsékelten meleg nappalok jellemezték. A nagy csapadékot hozó frontok eltávoztak a Kárpát-medencéből, eső csak szórványosan hullott. A szárazabbra fordult idő elősegíti az aratási munkákat.

Súlyos gondok a német burgonyaértékesítésben

2020. június 23. 10:47

A burgonyapiacon tapasztalható gazdasági veszteségek miatt a német gazdálkodók már a berlini kormányzathoz fordultak pénzügyi támogatásért.

Betegség okozza a barnás vonalakat a burgonyagumóban?

2023. április 29. 04:36

Érdeklődöm, hogy a mellékelt képeken is látható elváltozás a burgonyán valamilyen betegség jele-e, és hogy az elváltozás ellenére a burgonya bátran fogyasztható-e? A héj alatt párhuzamosan barnás vonalak hálózata látható. A gumót merőlegesen vágva barna kört képez a héj alatt, míg párhuzamosan vágva hálós vonalrendszert.

Rózsaszín burgonya lehet a jövő slágere

2019. május 29. 12:18

Mára szinte minden zöldségnövényből nemesítettek a szakemberek különleges színű, formájú egyedeket és ez a burgonya esetében sincsen másként. Cikkünkből megismerheti az Olvasó a Shetland Black, Fleur Bleue, Apache és a Blue St. Gallen különleges burgonyafajtákat.