Milyen kárt okozhat a diófákon az almamoly?

Agrofórum Online

K. Annamária kérdése: Azt hallottam, hogy az almamoly a diófákat is megtámadhatja. Milyen károkkal kell ebben az esetben számolnunk és hogyan védekezhetünk?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az alma, körte és birsfák mellett az almamoly (Cydia pomonella) a dión is nagy egyedszámban előfordulhat. Károsítása hatására a termés akár jelentős része is kárba veszhet. A dión a terméskupacs elfeketedése és csonthéjra száradása jelzi kártételét. A későbbi fertőzés esetén pedig a köldökrészen található fekete lyuk jelzi jelenlétét. Az almamoly imágó 1-1,2 cm hosszú, nyugalmi állapotban a szárnyak tetőszerűen helyezkednek el. Elülső szárnyai szürkésbarnásak, harántcsíkoltak, csúcsukon egy-egy bronzszínű folt (tükörfolt) látható.

Az almamoly Magyarországon 2, melegebb hőmérséklet és hosszú nyár esetében 3 nemzedékben rajzik. Az első nemzedék rajzása április közepén – május elején kezdődik. A második almamolynemzedék imágói július elején kezdenek rajzani. Viszont nem minden első nemzedékes báb kel ki júliusban, egy részük áttelel, és csak jövőre alakul imágóvá. A dión az almamoly 2. nemzedéke okozza a károkat. A papírhéjú diófajták vékony csonthéját egyes esetekben képes átrágni, de gyakrabban az alapi nyíláson jutnak be a termésekbe. Az esetek többségében a dióbélben táplálkozó hernyó nem tudja elhagyni a diót és benne el is pusztul. Az almatermésűekből kirágja magát, azonban a dióhéj keménysége miatt azt nem tudja elhagyni. A dió molyfertőzését általában az almatermésűekben kifejlődött és azok fatörzsén áttelelt bábokból kirajzó lepkék indítják el.

Az eredményes és költséghatékony kémiai védekezés alapja az, hogy figyelemmel kísérjük az ültetvényben az almamoly fejlődését, rajzásmenetét. Erre a célra a szexferomon csapdák használata a legalkalmasabb. A megbízható eredmény miatt legalább két csapda kihelyezése ajánlatos. Pár naponta jegyezzük fel, hány kártevő található a csapdában. Amikor számuk eléri az 5 db lepke/hét, vagy e fölé emelkedik a befogott egyedek száma, akkor védekezni kell (acetamiprid). A feromoncsapdák nem csak előrejelzésre, hanem kis kertben almamoly hímlepkék összegyűjtésére is alkalmas, így a nőstények megtermékenyülés hiányában, nem raknak le petéket.

Mit lehet tenni a káposztaféléken megtelepedő apró rovarok ellen?

2023. június 10. 04:39

Mit lehet tenni a káposztaféléken megtelepedő fehér, apró rovarok ellen? Mik lehetnek ezek egyáltalán?

Mi a haszna a vetésforgónak a kiskertekben?

2020. március 27. 04:37

N. Béláné kérdése: Mi haszna van a vetésforgónak? Kiskerti alkalmazása is ajánlott?

Természetes megoldás a pusztító poloskák ellen

2023. február 1. 12:45

A Koppert sikeresen tenyésztett Trissolcus basalis parazita darazsakat kereskedelmi mennyiségben. Ezek az állatok hatékony eredményeket mutattak a zöld vándorpoloska (Nezara viridula) elleni megelőző és enyhe gyógyító védekezésben.

Hogyan szabaduljunk meg a poloskáktól?

2024. október 14. 08:10

A márványos poloska az utóbbi évek istencsapásává vált, amely ellen folyamatos védekezésre van szükség, mind a kertekben, mind az otthonainkban.