Állattenyésztés

Az állattelep, ami az energetikai csúcstechnológia fellegvára lett

Schneider Electric Sajtóközlemény

Május végén indult a próbaüzem a Vill-Korr alapítóinak Tényőn létrehozott állattelepén és mintagazdaságában, amely nem csak a finom falatok, de az energetikai csúcstechnológia fellegvára is lett. A Magyarországon eddig egyedülálló fejlesztés gyors megvalósítását segítette, hogy a Vill-Korr az egyik első résztvevője a Schneider Electric újonnan indult EcoXpert programjának.

Az vagy, amit megeszel – ez az egyszerű alapigazság volt az egyik mozgatórugója annak, hogy a villamossági tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó Vill-Korr alapítói gondoltak egy merészet, és állattenyésztésbe kezdtek. Bár a Gasztonyi család tagjai eredetileg egy kisebb léptékű beruházásban gondolkodtak, melynek része volt az állattartás, valamint egy főleg családi igényeket kiszolgáló, kiváló minőségű húst biztosító vágópont, a projekt jócskán túlnőtt az eredeti elképzeléseken. Jelenleg már közel 170, Írországból érkezett fekete Angus szarvasmarha van a gazdaságban és egy profi séfet is felfogadtak, hogy minőségi ételeket állítsanak elő a húsukból, amelyeket forgalmaznak. 

A holisztikus gazdálkodás jegyében saját maguk termelik és állítják elő a marhatartáshoz szükséges takarmánymennyiséget is. A mintagazdaság jelenlegi fejlesztésének része az élelmiszerfeldolgozóüzem modernizálása, melyben a hagyományos, kézműves hús- és sajtelőállításra helyezik a fő hangsúlyt. A már meglévő gyümölcsös költséghatékony fenntartása érdekében innovatív öntözéstechnológiai megoldást telepítettek, mely a sokkolástól a gyökérzóna öntözéséig egy lépcsőzetes automatikával ellátott rendszeren keresztül valósul meg, egy 180 méter mély kútról. 

Emellett egy szálláshelyet is kialakítottak, ahol mintegy 30-40 főt tudnak vendégül látni, ez kiváló lehetőséget nyújt a partnerek megismerésére, vagy akár a vadászturizmusra, táboroztatásra is. Ez utóbbi fejlesztés is indokolta, hogy a legmodernebb energiamenedzsment megoldásokat is használják a gazdaságban, de természetesen a telepített gépek, elosztók, illetve a 200 kilowatt teljesítményű napelempark adatainak hasznosítása is szerepelt a célok között.

A társaság a Schneider Electric EcoStruxure rendszereit választotta, illetve a cég eszközeit használja a telepen. Ezt a döntést a két vállalat több évtizedes múltra visszatekintő szakmai együttműködése mellett az is indokolta, hogy a Vill-Korr tulajdonosai úgy látják, jelenleg a Schneider Electric kínálja a legkomplexebb rendszert a piacon. 

A projekt keretében kialakítottak egy rendszert, amely olyan jellegű mérések elvégzésére is alkalmas, ami még ipari környezetben is ritkaságnak számít. A különféle kommunikációs készülékeknek és az EcoStruxure Power Monitoring Expert (PME) energiamenedzsment rendszernek köszönhetően felhasználóbarát, az üzemeltetők számára könnyen elsajátítható felületen keresztül képesek monitorozni és elemezni a villamosenergia-ellátást biztosító berendezések állapot- és környezeti adatait, valamint a technológiai berendezések fogyasztási adatait is.

Bár az energiamenedzsment rendszer kialakítása csak tavaly ősszel kezdődött, május végén már élesben működött, amikor beindult a próbaüzem a gazdaságban.

A fejlesztés eredményeként olyan információk állnak rendelkezésre a tényői gazdaságról, amelyek lehetővé teszik annak energiahatékony működtetését, nagy lépést téve a fenntartható állattartás irányába. A kiépített rendszer a beruházók elképzelései szerint referenciaként is szolgálhat és abban bíznak, hogy idővel más hazai állattartó telepek, vagy gazdálkodók is felismerik a benne rejlő lehetőségeket. 


A Schneider Electricről 

A Schneider célja képessé tenni mindenkit arra, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésünkre álló energiából. Hidat képezni a fejlődés és a fenntarthatóság között, mindenki számára. Ezt úgy hívjuk: Life Is On.

A Schneider Electric Magyarországon 

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon. A hazánkban mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van Magyarországon. Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ (Front Office), valamint az ESS (Energy and Sustainability Services) részleg európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának (GSC, Global Supply Chain) szintén a magyar főváros ad otthont. A Schneider Electric-et a Joint Venture Szövetség 2022-ben nagyvállalati kategóriában a Jövő vállalatának választotta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

Nébih: erre kiemelten figyelni kell szarvasmarha import esetén

2023. március 22. 15:32

A hiányosan kitöltött vagy nehezen olvasható marhaútlevelek megnövekedett ügyintézési időt vonnak maguk után szarvasmarha import esetén.

A tehénlepény ritka állatok és a fajgazdagság megmaradását segíti

2024. szeptember 10. 09:40

Nem minden fekete-fehér: a szarvasmarhák hozzájárulnak az üvegházhatású gázok keletkezéséhez; ám a legeltetés számos faj táplálékát biztosítja.

1%-kal csökkent a nyerstej átlagára, 2%-kal nőtt a szarvasmarha-állomány

2018. március 21. 09:58

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 98,18 forint/kilogramm volt 2018 februárjában, a szarvasmarha-állomány pedig 2 százalékkal 870 ezer egyedre nőtt.

A Talentis Agro Csoport számít a fiatal agrárszakemberekre

2019. május 10. 04:37

A Talentis Agro Vállalatcsoport minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre.