Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Válságállóbbá akarják tenni a mezőgazdaságot

Válságállóbbá akarják tenni a mezőgazdaságot

Agrofórum Online

Oroszország ukrajnai háborújának egyik tanulsága, hogy az esetleges zsarolással szemben kevésbé lesz kitéve az az ország, amely független az orosz olajtól és gáztól, a fontos ásványoktól és az agrártermékektől. Szakértők szerint a globalizációnak nincs vége, de a biztonsággal kapcsolatos területeken jobban érdemes védeni és változatosabbá tenni a beszerzési forrásokat.

A világ különösen ki van téve a zsarolásnak és függőségben van az élelmiszer-termelés terén – az ukrajnai háború itt is feltárt számos gyenge pontot, amelyek valójában évek óta ismertek, és amelyekről nem beszélnek eleget, csak most, amikor már késő. A világ néhány országtól függ a búzához hasonlóan a műtrágyaellátás terén is. Csak ezeknek a függőségeknek köszönhető, hogy az ukrán kikötők orosz katonák általi blokádja, az oroszországi és kínai műtrágyaexport tilalma ilyen rövid időn belül növelheti az éhínség kockázatát az olyan országokban, ahol amúgy is drámai helyzetre – talán a második világháború óta a legrosszabb – figyelmeztetnek a szakértők.

Rövid és középtávon most kell lépéseket tenni a mezőgazdasági piacok vezetőinek és a fejlett országoknak. Emberek millióinak túlélése szempontjából döntő jelentőségű lesz, különösen Afrikában, hogy találnak-e megoldást Oroszország ukrán kikötőkkel szembeni blokádjára. 20-25 millió tonna búza vár ott a globális piacra történő szállításra. A mennyiségnek csak egy töredéke exportálható szárazföldön.

Kérdés, hogy az olyan országok, mint például Nagy-Britannia, létrehozhatnak-e nemzetközi védelmi övezetet a Fekete-tengeren, lehetővé téve az ukrán hajók biztonságos áthaladását a búza szállítására? A Fekete-tenger lehet az ukrajnai háború következő frontvonala. Ez azt mutatja, hogy a geopolitika milyen közvetlen hatással van sokak táplálkozására – írta a Bloomberg.

A „biztonságos zóna” úgy hangzik, mint a „repülési tilalom” -, mint valami, amit könnyű megvalósítani. De a nemzetközi közösségnek nem sikerül kiszállítania a gabonát az ukrán kikötőkből. Ám, ha sikerül is időben kiüríteni a silókat Ukrajnában a következő betakarításig, az idei élelmiszerválság csak enyhül, nem kerülhető el. Szárazság jöhet a Közel-Keleten, hőhullám Indiában, magasabb üzemanyagárak a mezőgazdasági termelőknek Afrikában, kevesebb műtrágya Európában, Észak- és Dél-Amerikában: 2022 mindenképpen nehéz év lesz.

A három fő globális élelmiszer, a búza, a kukorica és a rizs termelése és feldolgozása néhány régióban összpontosul. Ez a magas koncentráció túl kockázatos a szakértők szerint. Sokáig velünk maradhat a kérdés, hogy ha ma 7,9 milliárd embert nem tudunk megfelelően ellátni, akkor milyen lépésekkel sikerülhet ez a 2050-ben várható kilencmilliárd ember számára a klímaváltozás idején.

Kiemelt kép: Unsplash

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A magyar gazdák 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást – de mit tesz érte?

2024. május 10. 13:10

Felmérés: a magyar gazdálkodók 80 százaléka érezte fontosnak a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket.

Az EU megállapodott az ukrán agrárimport visszafogásában

2024. május 8. 09:10

Az Európai Unió áprilisban korlátozta az élelmiszerimportot Ukrajnából, amely egyes EU-tagországok szerint destabilizálta a piacokat.

Késedelmesen fizet a felvásárló? Hamarosan büntethető!

2024. május 6. 08:10

2025. január 1-jétől indul a zöldség-gyümölcs, valamint sertés- és baromfiágazati, 30 napnál későbbi késedelmes fizetések szankcionálása.

Van egy ország, amely az élelmiszerek 80 százalékát importálja

2024. május 2. 12:10

Az ország területének csak kis (1,5 százaléka) százaléka művelhető, és az öntözetlen földeken csupán rövid tenyészidejű növényeket tudnak termeszteni.

Fokozódó aggodalmak mellett drágul a kukorica

2020. augusztus 25. 09:33

A búza ára egy hónapos csúcsról fordult vissza, amit elsősorban profitrealizálás indokolhatott a szakértők szerint.

Nyomás alatt vannak a terménypiacok

2023. június 23. 07:28

Amerikában az eladóké, míg Európában még a vevőké volt a főszer a terménypiacokon a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza ugyan 0,9 százalékkal drágult, de a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.

Sokat esett a búza ára

2019. december 7. 05:38

A búza jegyzésára 0,7 százalékkal a tonnánkénti 191,2 dollárnak megfelelő szintig csökkent Chicagóban. A termék kurzusa négy hónapja nem zuhant annyit egy hét alatt, mint most.

Eladói fölénnyel indult a hét az európai parketteken

2023. január 17. 06:38

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.