Állattenyésztés

Ezekben a megyékben feloldották a madárinfluenza miatt felállított védőkörzeteket

Nébih

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet.

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében azért oldhatták fel a védőkörzeteket, mert a legutolsó érintett gazdaság előzetes fertőtlenítése óta eltelt a minimálisan előírt 21 nap. A korábban védőkörzettel érintett területekre mostantól a megfigyelési körzet előírásai vonatkoznak. A baromfik továbbra is csak vágóhídra szállíthatók azonnali vágásra a hatóság külön engedélyével és kedvező laboratóriumi eredménnyel. Amennyiben a járványügyi helyzet kedvezően alakul, a megfigyelési körzetek legkorábban július 3-tól feloldhatók. A betelepítések csak ezt követően indulhatnak meg.

Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is fennmaradnak a védő- és megfigyelési körzetek. Ezeken a területeken a védőkörzetek legkorábban július elején, a megfigyelési körzetek július közepén oldhatók fel.

A járványügyi előírások betartására a járvány felszámolása után is kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a cél egy újabb járvány kitörésének megelőzése. Éppen ezért a kötelező zárt tartás továbbra is érvényben marad a magaskockázatú megyékben, ahogyan a kötelezően előírt szállítás előtti tamponvizsgálatok is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Növekedhet a kukorica iránti igény a világpiacon

2021. június 6. 07:37

A takarmány belföldi kínálatának szűkülése és a kínai sertéshús-termelők növekvő kereslete rekordmennyiségű takarmány gabonaimport-vásárlást váltott ki ebben az évben.

Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenzát

2020. április 28. 08:34

Hasonlóan más európai országokhoz, nagy valószínűséggel a madárinfluenza-vírus fertőzést Magyarországon is a vándorló vadmadarak okozták.

A sertéstenyésztők a szennyezőanyag-csökkentés új fókuszai

2024. augusztus 9. 11:10

40%-kal csökkentené 2050-re a szennyezőanyag-kibocsátást az Európai Unió, amiért hamarosan a sertés- és baromfitenyésztőket is tenniük kell.

Ha friss húsról van szó, akkor a vásárlók a SPAR-t részesítik előnyben

2020. december 19. 04:36

A SPAR Csoport áruházai lettek a kedvenc frisshús vásárlási helyszínek egy reprezentatív internetes kutatás szerint, amelyet a Scores Group végzett el a közelmúltban.