9℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Szőlő-Bor
Fizetett tartalom

Szőlő 2022 – Minden rosszban van valami jó

Bayer Crop Science

A 2022-es ágazati összefoglalók szerint az aszály volt a főszereplő minden mezőgazdasági kultúrában, szántóföldön és ültetvényekben egyaránt. Természetesen a szőlőben is a csapadékhiány határozta meg leginkább a termesztést. Bár az ország nyugati részében több csapadék hullott, még ott is jóval elmaradt az ideális mennyiségtől.

Az idősebb ültetvényeket kevésbé viselte meg a vízhiány, a fiatal tőkéket, friss telepítéseket azonban komolyan veszélyeztette, ahogy a termés mennyiségére is káros hatással volt. Elsősorban nem a fürtök számában jelentkezett ez a terméscsökkenés, hanem inkább a bogyók méretében. Az egyre kedvezőtlenebb körülmények indokoltak volna egy már régóta esedékes jelentős felvásárlási áremelkedést, de az elvárt mértékben ez idén sem valósult meg. Azok, akik a megtermelt szőlőjüket saját maguk dolgozzák fel, talán a bor árának emelésével tudnak majd faragni a veszteségükön.

Minden rosszban van valami jó: a száraz időjárás miatt legalább kevesebb növényvédelmi kihívással kellett szembenézni, ami a gombás betegségeket illeti. Ez különösen most, hogy az input árak az egekbe emelkedtek, kicsit csökkentette a szőlőtermesztők terheit. A lisztharmattal azért idén is menetrend szerint kellett foglalkozni. A Luna termékcsalád legfiatalabb tagja a Luna Max a fertőzés szempontjából legkritikusabb időszakban kijuttatva hatékonyan dolgozott a kórokozó ellen.

Peronoszpórát inkább csak elvétve és csak a „lazán” művelt ültetvényekben lehetett látni, a felhalmozódott fertőzési forrás ezeken a helyeken még ilyen körülmények között is képes volt megbetegíteni a szőlőt. Azokon a területeken azonban, ahol a növénymaradványokat következetesen eltávolítják és szakszerű növényvédelmet folytatnak, idén sem kellett bajlódni a peronoszpórával. Lassan lejár azoknak a peronoszpóra elleni készítményeknek a szavatossági ideje, amit a járvány kezdetén vásároltak a termelők és azóta sem volt rájuk szükség.

Az utóbbi években komoly fejtörést okozó feketerothadás sem okozott számottevő kárt 2022-ben. Az extrém meleg, a szárazság és az erős UV sugárzás azonban nehezen azonosítható, korábban nem nagyon látott tüneteket is okozott a növényeken, feladva a leckét a diagnosztizálást végző szakembereknek.

Napégés szőlőn

Még augusztusban is úgy tűnt, hogy most már hátra lehet dőlni, ha lesz is valamennyi eső, a botrítisztől már akkor sem kell tartani. Szeptemberben helyenként azonban nagyobb mennyiségű eső esett, a bogyók repedését okozva. Ahol még belefért a várakozási időbe, érdemes volt két eső között Teldor-t kijuttatni a botrítisz fertőzés megelőzésének céljából.

A rovarvilág egyes képviselőit kevésbé érintette hátrányosan a meleg és a szárazság. Az amerikai szőlőkabóca ellen szokás szerint védekezni kellett, helyenként kötelező jelleggel, másutt önkéntes alapon. A Sivanto Prime már bizonyította a hatékonyságát az amerikai szőlőkabóca ellen, megfelelő időzítéssel idén is eredményesen lehetett védekezni a lárvák ellen. A Sivanto Prime-mal végzett kezeléssel kíméljük a hasznos szervezeteket, ezáltal megkíméljük magunkat is más növényvédelmi problémáktól (pl. akták).  Kevés olyan szőlő- vagy gyümölcstermesztő van, aki nem vesz részt az AKG programban, ezért nagy előnye még a Sivanto Prime-nak, hogy növényorvos írásbeli javaslatára AKG-ban is felhasználható egy alkalommal.

Visszanézve az elmúlt néhány évre, mindenki óvakodik attól, hogy jóslatokba bocsátkozzon a 2023-ra vonatkozóan, sok volt az utóbbi időben a nem várt fordulat gazdasági és környezeti szempontból is. Így elég nehéz a felkészülés a következő évre, a várható növényvédelmi helyzettel kapcsolatban még találgatni sem érdemes. A növényvédő szerekből való előzetes bevásárlást egyedül az árak lendületes emelkedése indokolhatja, ami napjainkban nem elhanyagolható szempont.

Bayer Crop Science

További információ: agro.bayer.co.hu

A bor nem akar tovább forrni? Ezzel indítható újra!

2025. november 20. 08:10

A megakadt erjedés nem a világ vége: ha tudjuk, miért állt le a folyamat, a bor legtöbbször biztonságosan megmenthető.

Mit kérjen, ha nem ismeri a borlapot? Így lesz könnyű a választás

2025. november 15. 08:10

A borrendelés gyakran feszültséggel jár, pedig néhány szabályt követve magabiztosan eligazodhatunk bármelyik étterem borlapján.

A vulkánok íze a poharunkban: tűzben született borok titka

2025. október 23. 11:10

A vulkanikus talajból születő borok a föld energiáját hordozzák – mélyek, tüzesek és utánozhatatlanul magyarok.

Palackba zárt marketing: amikor a bor külseje dönt helyettünk

2025. október 19. 14:10

Forma, szín, címke, kupak: a borospalack minden részlete üzen a vásárlónak. De vajon mennyire hagyjuk magunkat befolyásolni?

Arany termett a Mátraalján

2023. április 10. 07:34

„Késői szüretelésű nagy fehérborok jegyeit magán hordozza, de mindemellett friss, fickándozó, gyümölcsös.” Így jellemezte Maróti Attila a Zenit borát, amely aranyat hozott számára fehérbor kategóriában, a Syngenta borversenyén.

Így védjük szőlőnket lisztharmat és peronoszpóra ellen - a Bayer növényvédelmi technológiája borszőlőben

2021. június 1. 04:56

A peronoszpóra és lisztharmat a két legfontosabb szőlő kórokozó, melyek minden ültetvényben előfordulnak, ellenük rendszeresen kell védekezni! A klímaváltozásnak köszönhetően az elmúlt évtizedben mindkét gombás betegség gyakran járványos méreteket öltött Magyarországon – akár egy tenyészidőszakon belül is többször –, ami megnehezítette a hatékony védekezést. Mindkét kórokozó már virágzás előtt megjelenthet, készen állva a virágok megfertőzésére, így támadásuk már a tenyészidőszak elején nagy termésveszteségekhez vezethet. A bogyók később is megfertőződhetnek, egészen a zsendülés kezdetéig.

Szőlő aranyszínű sárgaság betegség – amit a kerttulajdonosoknak is tudniuk kell!

2025. augusztus 21. 05:40

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenti a legnagyobb veszélyt jelenleg a magyar szőlőtermesztés számára. A hatékony védekezéshez elengedhetetlen minden érintett közreműködése.

Frissült a szőlő szaporítóanyag termő ültetvények adatbázisa

2021. március 23. 07:17

A szőlőiskolai szaporítások adatbázis 81 vállalkozás, míg a szőlő szaporítóanyag termő ültetvény összesítés 128 termelő vállalkozás adatait foglalja össze.