Az adventi készülődés kezdetén egy jótékony kezdeményezésnek és a vásárlók közreműködésének köszönhetően igazán fontos ügy kerül a középpontba.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, valamint a Zöld Kör programja az ökológiai mezőgazdaságban felhalmozott tudást és tapasztalatokat viszi házhoz mindazoknak, akik kisléptékben, a saját házuk táján is a biogazdálkodás felé fordulnának, és szívesen fogadnak ehhez szakértői segítséget. A program egy jótékonysági felajánlásnak köszönhetően valósulhat meg: kereskedelmi akciók helyett adománygyűjtő programban vehetnek részt azok a vásárlók, akik november 25-én a dm üzleteiben vásárolnak. A Black Friday helyett meghirdetett Giving Friday napján a forgalom 5%-át ajánlja fel a drogériahálózat a célból, hogy a jövőben könnyebben elérhetőek legyenek a vegyszermentes gazdálkodás fortélyai a hobbikertészek és az iskolakertek számára.
A karácsony közeledtével egyre többen megtapasztalhatjuk az élményt, miszerint jobb adni, mint kapni. Ilyenkor gyakrabban hallunk azokról a közérdekű vagy civil felhívásokról, amelyek keretében lehetőségünk adódik – tettekkel, jó célra felajánlott ajándékokkal vagy anyagi hozzájárulással – egy-egy jó ügy mellé állni és valami igazán nemeset cselekedni. Még a Black Friday napjára hirdetetett árcsökkentő akciókat is lehetséges átformálni, egy igazán hasznos és fontos ügy érdekében. A dm-nek mindez sikerült, hiszen elszakadva a Black Friday kereskedelemben megszokott, amerikai hagyományaitól, idén is „Adakozó Pénteket” azaz Giving Friday-t hirdettek. A rendhagyó „akció” keretében november 25-i forgalmának 5%-át ismét jótékony célra ajánlja fel a drogériahálózat. 2022-ben a fenntarthatósági és szociális szempontok állnak a középpontban, így lett a program idei kedvezményezettje az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) és a Zöld Kör.
Középpontban az ökológiai művelés és a vegyszermentes növényvédelem
A fenntarthatóság kérdései manapság megkerülhetetlenek, miközben a gazdasági környezet egyre több bizonytalanságot tartogat. Életminőségünket tekintve a modern „háztájik” szerepe felértékelődik: a kis területeken művelt földek összeadva jelentős hatással bírnak talajaink egészsége, a növény- és állatvilág sokszínűsége, valamint élelmiszerbiztonságunk megőrzése szempontjából. Az egészséges életmód támogatása kezdetek óta kiemelt terület a drogériahálózat számára, ezért döntöttek úgy, hogy a biogazdálkodást és ismeretterjesztését szeretnék támogatni a kiskertekben és kiválasztott iskolákban.
Rendszeres növényvédelmi sorozatot indít az ÖMKi
A tervezett ismeretátadási programmal támogatni szeretnénk a vegyszermentes, helyi élelmiszertermelést és az ökológiai gazdálkodás legjobb gyakorlatainak terjedését a helyi közösségekben. Olyan tudást adunk át az érdeklődőknek, ami a gyakorlatban segíti őket, és sikerélményt nyújt a biokertészkedésben. Az adomány lehetőséget ad arra is, hogy továbbfejlesszük online tudástárunkat a hobbikertészek számára, és könnyen elsajátítható ismereteket adjunk át arról, miként védhetik meg vegyszerek nélkül a növényeiket a legfontosabb károsítóktól.
– beszélt a tervekről Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.
A tervezett videósorozatban a kerti teendőkön az ÖMKi szakértői és McMenemy Márk tévés műsorvezető, a Kert TV házigazdája kalauzolja majd végig az érdeklődőket. Mindezt egy kutatási projekt is kiegészíti majd: az arra vállalkozó részvevőktől információkat gyűjt az ÖMKi a kertekben felbukkanó kártevőkről és a hatékony védekezési módszerekről, középpontba helyezve a természetközeli növényvédelmi megoldásokat, hogy a megtapasztalt jó gyakorlatokkal egymást segíthessék tovább a hobbikertészek.
Ismeretterjesztő programok a Zöld Körrel kelet-magyarországi iskolákban
A Giving Friday program keretében a Zöld Kör egyesület közreműködésével hátrányos helyzetű kelet-magyarországi térség iskoláiba viszik el a vegyszermentes növényvédelem tudnivalóit, konyhakert programot indítanak el pedagógusok, nevelők és szülők bevonásával és szemléletformálásával, valamint fenntarthatósági vándorkiállítással és energiahatékonysági tippekkel látogatnak el az oktatási intézményekbe.
Miért jó a bio? Talajvédelemtől az önrendelkezésig
A biotermékeket előállító ökológiai gazdaságok termelési módszerei megőrzik vizeink tisztaságát, elősegítik a talajtermékenység fokozását, és a kémiai alapú mezőgazdaságnál jóval kisebb környezeti terheléssel járnak. Az ökoágazat népszerűsítése azért is aktuális, hiszen számos előnyt kínál a jelenlegi krízishelyzetekben: az ökológiai gazdálkodás termelékenysége szélsőséges éghajlati viszonyok esetén is figyelemre méltó.
Hazánkban is tartós problémának ígérkezik az aszály, ahol ez a gazdálkodási forma mintegy 30%-kal jobban teljesít, mint a hagyományos termelés. Az ÖMKi tapasztalatai szerint az ökológiai termelés rugalmas ellenállóképessége sokkal nagyobb a kémiai növényvédőszerekre és műtrágyákra alapozott gazdálkodáshoz képest, valamint a rövidebb ellátási láncok miatt kevésbé kitett a globális piac hektikusságának. Itthon jelenleg a mezőgazdasági művelés alá vont területek 6%-án végeznek ökológiai gazdálkodást, ezzel még mindig az európai középmezőnyben vagyunk. A gyümölcsös ültetvények 11,5 %-a van öko művelésben, amivel Magyarország a világ 10. legnagyobb mérsékeltövi bio gyümölcsültetvény területtel rendelkező országa. Az ökológiai gazdálkodás a halgazdálkodásra is kiterjed, a világon 9. helyen szerepelünk az édesvízi ökológiai halgazdálkodásban. Szintén kiemelkedő, hogy a maghüvelyesek termelésére használt terület 24,2%-a, azaz csaknem 3000 hektár öko művelésű idehaza.