A címben megfogalmazott kemény állítás egy német üzleti-piaci elemzőtől származik, aki nem fél ledönteni néhány mezőgazdasági tabut.
A biogazdálkodó olyan személy, aki szerves trágyázást, biológiai növényvédelmet alkalmazva folytat mezőgazdasági termelést, a biológiai ciklusok maximális figyelembevételével. Az eredmény mikroelemekben, vitaminokban gazdag, kevés káros anyagot tartalmazó biotermék, ami nyilvánvalóan jól hangzik, ezért a politikusok, környezetvédők gyakran mutatják fel példaként ezt a gyakorlatot.
Az Agrarheute nevű német szakoldal üzleti-piaci elemzője, Olaf Zinke azonban arra is rá kívánt mutatni friss cikkében, hogy – bár kívánatos lenne – miért nem lehetséges, hogy mindenki ezt az utat válassza az agrártermelésben. Az eredmény nem egy jobb mezőgazdaság és élhetőbb Föld volna, hanem alighanem egy éhező emberiség.
A kissé provokatív elemzés kiemeli, hogy Németországban – és ez alighanem világszerte igaz lehet – napjainkban a biogazdálkodók például a gabonatermés esetében csupán feleakkora hozamok elérésére képesek, mint a konvencionális termesztést folytatók (7,5 t/ha, szemben a 3,6-del). Mivel a fogyasztók is elfogadják kiinduló tételnek azt, hogy a biotermékek környezetvédelmi és táplálkozástudományi szempontból értékesebb humán élelmiszerek és állati takarmányok, ezért érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi történne, ha mindenki ilyen termelést folytatna.
Az elmúlt másfél évtizedben a biogazdálkodásban tapasztalható előretörést elsősorban gazdasági motivációk ösztönözték. A magas felvásárlási árak és a jelentős támogatások ösztönzőleg hatottak a gazdákra, bár némi szépséghibát jelent, hogy az uniós pénzek a bevételek mintegy 80 százalékát tették ki. Erős közösségi anyagi támogatás nélkül a biogazdálkodás egyelőre sok helyen életképtelen volna.
Dinamikus emelkedés után stagnálás
Mindezzel valószínűleg összefüggésben áll, hogy (német példák szerepelnek a cikkben) a hagyományos gazdaságok száma az elmúlt 20 évben megfeleződött. Jelenleg biogazdálkodók művelik a német földek 12 százalékát, ám a további dinamikus emelkedés helyett mostanában inkább stagnálást tapasztalnak ezen a téren. A kormányzat az ökogazdálkodás arányát már 2030-ra 30 százalékra kívánja emelni, bár ez egyre inkább a valóságtól elrugaszkodott elképzelésnek tűnik. A Német Bioélelmiszeripari Szövetség (BÖLW) hajdani elnöke egyenesen a következő kijelentésig merészkedett:
„100 százalékban organikussá kell válnunk. A kérdés csak az, hogyan jutunk el odáig.”
A biogazdálkodás ugyanakkor óriási földterületek bevonását követeli meg, miközben a terméshozamok alacsonyabbak a hagyományosénál. Ha a németek által évente megtermelt 23 millió tonna búzát vesszük alapul, ehhez most 3 millió hektárra van szükség, tisztán biogazdálkodás esetén viszont 6,4 millió hektárra. Növekvő népesség mellett a két dolog összeegyeztetése szinte lehetetlennek tűnik.
Jelenleg globálisan a földek 1 százalékán folyik biogazdálkodás, és ha az egészet öko-vá szeretnénk tenni 2050-ig, akkor ehhez a jelenlegi mezőgazdasági területeket egyharmaddal növelni kellene. Pedig közben az erózió és más negatív tényezők miatt egyre inkább visszaszorulóban vannak az agrár célból hasznosítható földek.
Tanulmányok kimutatták, hogy az ökológiai gazdálkodásban alkalmazott földterületek nagyobb biodiverzitással és alacsonyabb szennyező hatással rendelkeznek. Az érem másik oldalaként viszont az látszik, hogy mindezek az előnyök semmivé válnak azáltal, hogy – a fent említett módon – egyharmaddal nagyobb földterületet kellene bevonni a gazdálkodásba a célok eléréséhez. Mindez az üvegházhatású gázok magasabb kibocsátásával is jár, vagyis vissza kellene fogni a globális élelmiszertermelést és -fogyasztást ennek ellensúlyozására.
A biointenzív gazdálkodás lehetőségeiről az Agrofórum Online is készített videót:
