31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Állattenyésztés

Kisállatkereskedéseket ellenőrzött a Nébih

Nébih

Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Megnyugtató, hogy azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban a számos hiányosság miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság.

Forgalmas budapesti helyszíneken működő, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyei kisállatkereskedésekben tartottak októbertől célellenőrzést a Nébih szakemberei. Az üzletekben azt vizsgálták, teljesülnek-e a vonatkozó jogszabály által előírt kötelezettségek, hogy megfelelő legyen az eladásra felkínált állatok elhelyezése.

Számos visszatérő problémát tapasztaltak a Nébih ellenőrei. Jellemző hiányosság volt például, hogy az üzletekben nem függesztették ki az állatokkal kapcsolatban elvárt minimális információkat, valamint a nyilvántartásokat pontatlanul vagy egyáltalán nem vezették. Szintén gyakori hiba volt, hogy az új tulajdonosok számára nem adták át az előírt írásos tájékoztatót, csupán szóban tájékoztatták őket. 

A hivatal szakemberei minden állat esetében, melyekre a jogszabály megad minimálisan biztosítandó férőhelyet, megvizsgálták a tartási körülményeket is. Jellemzőn az előírtaknál kisebb helyen tartottak halakat, kétéltűeket, hüllőket, papagájokat, hörcsögöket, futóegereket, tengerimalacokat és nyulakat, mely utóbbinál túlzsúfoltságot is tapasztaltak az ellenőrök. Szintén általános probléma volt a sziámi harcoshalak kifejlett hím egyedeinél, hogy elégtelen méretű akváriumban tartották őket, sokszor úgy, hogy láthatták is egymást, amit állatvédelmi okokból kifejezetten tilt a jogszabály. Néhány esetben az állatok takarmányának tárolása nem volt megfelelő, valamint egy-egy akvárium világítása javításra szorult.

Megnyugtató, hogy az állatkereskedések egyikében sem volt szükség azonnali hatósági intézkedésre. Emellett több üzlet dolgozói is jelezték, hogy nem egyszer utasítottak már vissza vásárlót, mert nem érezték kellően felkészültnek az állattartásra. Ugyanakkor a számos hiányosság miatt a Nébih szakemberei egy kivétellel minden vállalkozóval szemben eljárást indítottak, határidőhöz kötötten kötelezve őket a hibák javítására, valamint a hiányosságok pótlására. A tapasztalatok alapján a hivatal a jövőben is folytatja a kisállatkereskedések ellenőrzését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Hatékonyabb állattartással kevesebb antibiotikum?

2025. május 17. 16:10

A FAO szerint az állattartás hatékonyságának növelése akár 57%-kal is csökkentheti az antibiotikumhasználatot 2040-ig, megelőzve a rezisztencia terjedését.

A Mospilan 20 SG rovarölő szer kapott elsőként engedélyt hazánkban drónos kijuttatásra

2023. augusztus 18. 05:40

Az acetamiprid hatóanyagú Mospilan 20 SG az első növényvédő szer Magyarországon, amely engedélyt kapott pilóta nélküli légi járművel történő alkalmazásra.

Klíma nélkül tilos közúton kérődzőket szállítani Bulgárián keresztül Törökországba

2022. július 2. 14:36

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén nyáron is korlátozza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nem klimatizált állatszállító járműveken a hosszútávú élőállat szállítmányok indítását.

Be kell jelenteni a harminc hektár alatti halastavakat is!

2019. június 12. 14:03

Minden halastóval rendelkező állattartónak be kell jelentenie tenyészetét, illetve haltartását a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR).

Zárt baromfitartást írtak elő a madárinfluenza miatt

2020. január 26. 13:31

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.